Becslések szerint Dubai lakossága tíz éven belül eléri a hárommilliót, turistákkal együtt pedig 15 millióan fordulnak majd meg az államban az évtized végére.

Az olajból meggazdagodott Dubai nem csak az ingatlanbefektetőket és az építészeket, de a turistákat is vonzza, akik egyre nagyobb számmal özönlenek a sivatagi államba. Dubai előrelátó, nem várja meg, míg a növekvő számok közlekedési káoszt okoznak.

A következő években négy darab, összesen 150 kilométer hosszú metróvonalat is építenek, melyek Dubai legfrekventáltabb pontjait kötik majd össze. Először az úgynevezett „piros” vonal lesz kész, az 52,1 kilométeres szakaszt már jövőre átadják. Ehhez hasonlóan már építik az egy évre rá elkészülő, 17,6 kilométeres „zöld” vonalat, amely többek közt érinteni fogja Dubai üzleti negyedét.

Két repülőtér között húzódik majd az 50 kilométeres „lila” vonal; jövőre kezdik fúrni az alagutat, a remények szerint 2012-ben már közlekednek rajta a szerelvények. A fejlesztés utolsó etapjában az 50 kilométeres „kék” vonal épül meg.

Dubai közlekedési és szállításügyi hivatala (Dubai RTA) a mostani 150 kilométerrel együtt 2020-ra összesen 318 kilométernyi metróvonalat, illetve 268 kilométernyi felszíni vasútvonalat kíván kiépíteni.