Áldását adta az ENSZ világörökségi szervezete az orosz olajóriás Gazprom Szentpétervárra tervezett felhőkarcolójára. Korábban az UNESCO tiltakozott a legmagasabb európai épületnek szánt torony ellen.
Mint arról a hg.hu is beszámolt, a Gazprom tavaly tavasszal Okhta Center-re átkeresztelt, megalomán fejlesztését heves viták övezték Oroszország- és Európa-szerte. A világörökség részét képező Szentpéterváron korábban maximum 48 méteres épületet lehetett építeni; az Okhta Center központi tornya a városközponttól öt kilométerre azonban ennek nyolcszorosára, 396 méterre nyúlik majd. Az építkezés ellen ezért tiltakozott az Ermitázs igazgatója és a Pétervári Építészek Uniója; a tervező brit RMJM azonban heves kirohanást intézett a világörökségi cím visszavonásával fenyegető UNESCO ellen, politikai jellegűnek minősítve a kritikát.



Jóllehet nemrég a nem állami örökségvédő szervezeteket tömörítő Europa Nostra is csatába szállt, és Putyin orosz elnöknek írt levelében kérte az építkezés felfüggesztését, a háború most eldőlni látszik. Az RMJM és a Gazprom képviselői nemrég prezentálták a terveket Francesco Bandarin, az UNESCO igazgatója előtt, aki állítólag meggyőződött arról, hogy a torony semmilyen hatással nincs a történelmi várossziluettre. Mechtild Rossler, a világszervezet európai igazgatója már úgy nyilatkozott: csak Szentpéterváron múlik, hogy megadja-e az engedélyt a két és fél milliárd dolláros építkezésre, vagy sem. Rossler azonban nem kívánta kommentálni azt a kérdést, hogy az UNESCO felülvizsgálja-e Szentpétervár világörökségi címét – írja a brit Building. Ilyesmire egyébként még nem volt példa, bár felmerült már például a budai alsó rakpart tervezett, ám épp emiatt lefújt bővítése vagy Stonehenge esetében is.

Az Okhta Center tehát épülhet, és nem sokan állhatnak útjába Norman Foster két gigantikus moszkvai fejlesztésének, a City Tower-nek és a világ legnagyobb épületének szánt Crystal Island-nak sem, amelyek minden bizonnyal a Putyin-éra világhatalmi ambícióinak szimbólumává érnek majd idővel. Az UNESCO pedig komoly presztízsveszteséget könyvelhet el; kérdés, hogy az ENSZ kulturális jobbjának megtépázott tekintélye meddig elégséges még ahhoz, hogy a világörökségi helyszíneken kordában tartsa a megvadult fejlesztőket.