Építészet

Mintha mi, magyarok, egyre gyakrabban tekintenénk marslakóként a világ dolgaira. Földönkívüli idegenként, akik a kék bolygóra keveredvén azt tapasztalják, hogy egy sor olyan csodálatos képességgel, tulajdonsággal rendelkeznek, ami számukra akár az életüknél is fontosabb, ám földi működésüket tekintve leginkább zavart okoznak. Akik képesek a legbonyolultabb matematikai feladványokkal is megbirkózni, gyorsan kajakozni és bűvös kockát kirakni, termálvizet fakasztani, Nobel-díjat nyerni szinte bármely területen, exobolygót felfedezni, ám szinte kivétel nélkül képtelenek hangosan köszönni például, idegen nyelven megszólalni, határidőt és megállapodást betartani, bemutatkozni, csekket feladni, visszahívni telefonon, időben fizetni, számlát adni, indexelni sávváltás közben, kutya után a szart a járdáról felszedni. Vagyis egy sor egyszerű, a földlakók számára kézenfekvően prózai dolgot végrehajtani. Mintha mindannyian beleszerettünk volna, magunkévá tettük volna azt az identitásképző ideát, amivel a tudós kollegák illették a fasori gimnáziumból Amerikába érkező zsenik megfejthetetlen idegenségét, leküzdhetetlen magyar akcentusát, kívülállóságát és géniuszát, vagyis, hogy a magyarok marslakók tudniillik. E nemzeti magánmitológia logikája szerint konfliktusaink, nemzeti tragédiáink, frusztrációnk eredete, bukásaink Midász király tragédiájához hasonlatosak, azaz mivel minden arannyá változik, amihez nyúlunk, egy vajas kenyér elkészítése válik valódi sorscsapássá. Bajaink és idegenségünk forrása földöntúli zsenialitásunkból fakad. Könnyedén talál példát a föntiekre mindenki, aki hajlandó némi odafigyeléssel végigpörgetni magában kortárs építészetünk rendszerváltás óta eltelt dolgos éveit.

Ám csitt kicsit... Itt állok ugyanis az esőben egy kiváló, még diszperzitszagot árasztóan új magyar építészeti alkotás homlokzata előtt, és le vagyok nyűgözve. A Dorotheestrassén, Berlinben. Mellettem az új Collegium Hungaricum (CHB) tervezője, Peter Schweger építész, a Medgyesről elszármazott erdélyi szász, egyenesen Hamburgból. Körülöttem több tucat öltönyös, kosztümös pszeudo-marslakó, akik közül néhány éppen a nemzeti trikolór szalagját metéli. Ahogyan az olló áthalad a piroson, majd a fehér sávba kezd, hogy aztán a zöldnél érjen diszkrét csattanással véget a mozdulat, egyre tisztább a kép.



Egyetlen lépésre a Humboldt Egyetem, a Maxim Gorkij Színház sarkától, macskaugrásra a Pergamon Múzeumtól, vagyis tulajdonképpen az angol sztárépítész, David Chipperfield tervei alapján megújuló Museuminseltől, egy Schinkel klasszicista Berlinében is kiemelt helyszínnek számító telken, amire az Unter den Lindenről is rálátás nyílik, olyan színvonalú épülettel gazdagodott a magyar kultúra, ami egyfelől hidat képez az időben, másfelől aminek felépültére kevés esély lenne idehaza, mondjuk a budai Vár Szent Györgyről elnevezett terén.

Az intézményalapító Gragger Róbert pécsi irodalomtörténész, az Ómagyar Mária-siralom megtalálója, a Humboldt magyar tanszékének megszervezője 1926-ban pontosan tudta, hogy a Dorotheenstrassén álló Herz-palota elhelyezkedése a város kulturális életének fókuszában tartja a magyar művészet és tudomány ügyeit, bármi történjék is. Történt is... 1945-ben a palota épülete a harcok során megsemmisült, 1963-ban romjait is lebontották. Az intézet újjáalakítására 1973-ig kellett várni, hogy aztán a keletnémet és a magyar pártvezetés határozata alapján 1974 óta bérelt irodában, az Alexen, a Karl-Liebknecht-Straße 9. alatt található ún. Haus Ungarnban mutatkozhassék be hazánk tudományos és művészeti élete. A teraszos, tízemeletes, vagy fél kilométer hosszú épület sarkán található, mindösszesen 1800 négyzetméter összalapterületű mozi, könyvtár, irodák, kiállítótér mostanáig szolgált, ugyanis csak 1996-ban sikerült visszaperelnie a magyar államnak a dorotheenstrassei telket és kezdhetett el újabb terveket szőni az eredeti CHB telkén felépítendő új épületről.

Ha nem számítjuk Rajk László, Balázs János és Borsos Írisz 1999-re átépített bécsi Collegium Hungaricumját, tulajdonképpen szűzen vágott bele a hazai kultúrpolitika egy ilyen típusú vállalkozásba. A Brandenburgi-kapu mellett található új nagykövetségi épület (építész Sylvester Ádám) visszafogottságként emlegetett gyengesége tanulság lehetett: az egyesítés óta kortárs építészeti témaparkká alakult Berlinben nem elég biztonsági kűröket futni. Ennél több kell.

A pályázaton kiválasztott Schweger iroda biztos kézzel talált rá a két háború közötti magyar modernizmus, Molnár Farkas, Fischer József, Breuer Marcel Lajos, Kozma Lajos a mai magyar építészetben fájdalmasan elhanyagolt korszakos munkásságára. Az új CHB épülete szikár kubatúrájában, a de Stijl-t vagy Geritt Rietveldet is idéző főhomlokzati nyitásrendjében tehát egy olyan Bauhaus-újraértelmezést látunk, ami a magyar és német progresszív modernizmus legszebb hagyományának állít emléket. A negyedik emeleti erkély beszögellése, a földszinti üvegportál, a bejárati szakasz kiharapásának arányára reflektáló kétemeletnyi üvegfal geometriája mellbevágóan tiszta rendszerű összképet eredményez. Feszes, intellektuális értelemben kortalan, megunhatatlan absztrakció, ami az épület külvilágra történő nyitottságát hangsúlyozza a végtelenségig. Ha éppen rendezvény van az üveg-végfalú multifunkcionális teremben, vagy a földszinti, majdan kávézóként, étteremként hasznosuló részben, akkor az épület olyan monitorként vetíti ki belvilágát az Unter den Linden forgalmára, aminél erősebb piárra nem lesz valószínűleg szükség.
A kvalitás eladja magát.

Az épület belvilága kifolyik az utca, a város terébe, míg a külvilág ugyancsak szabad utat kap a belső terek háttereként. Az öt szintre tagolt, garzonlakásokkal is rendelkező háromezernyi hasznos négyzetméter szervezésében a mélybarna fával burkolt lépcsőház tiszta logikája is segít. Míg az előadóterem üvegfalát az utcáról is élvezhető médiahomlokzatként is használhatja majd a ház. A ház olyan erős kisugárzással bír, hogy valószínűleg Magyarország egyetlen szakhatósága, műemlékes szerveződése, kerületi önkormányzata, minisztériumi alkalmazottja sem mert volna rá engedélyező pecsétet nyomni, ha nem Berlin lenne felépültének helyszíne.

Mindazonáltal a telek beépítése jelenleg még csonka. Egy kisebb galériafülkével, illetve a portakubussal ugyanis az új CHB hasábja nemsokára két lakóházzal alkot majd együttest. Ezek beépítési díjából térül meg az az, átszámítva 1,3 milliárd forint, amibe az új intézet került, míg az étterem bérleti díja a ház működési költségeit is igen előnyössé teszi. Így kerekedik ki az a sikertörténet, ami bár a Nemzeti Színház, a Nemzeti Gödör, a Művészetek Palotája, a Szent György téri egykori honvéd Főparancsnokság vagy a Várkert Bazár közbotrányát nem feledteti, mégis reményt adhat a képzelt-marslakók kora utáni, normális építészeti jövőre.

(A Collegium Hungaricum új épülete Berlinben, vezető építész Peter Schweger - [Schweger Assozierte Gesamtplanung GmbH])

A cikk nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom 2007. december 6-i számában.