A pesti duna-parti Közraktárak rehabilitációja és hasznosítása az egyik legrégebbi történet, ami a szabaddemokrata városvezetés idejére esik (képek egy civil kezdeményezés honlapjáról). Volt szó arról, hogy lebontják; aztán hogy rendbehozzák akkor, amikor nekifogtak a Nagyvásárcsarnok felújításának – de erre már nem futotta. De beszéltek arról is, hogy ide kerülhetne a Nemzeti Színház. Készültek tanulmánytervek Rajk László építész irodájában (részben Geszti Péter, vagyis az Arc programjavaslataival), majd Derdák András, a Millenáris Park későbbi művészeti igazgatójának ötlete alapján, már abból a megfontolásból, hogy a Közraktárakat, mint sok visszamaradt ipari területet Nyugat-Európában, kulturális hasznosítással őriznek meg. Komoly befektetőből egy akadt, Grant Boyd Gibbins, aki 2002-ben jelentkezett, miközben éppen a tizenegyedik kerületi Pamuttextil Művekből varázsolt Dorottya udvart – de aztán ő is letűnt a színről. A főváros végül a Bojár Iván András által koordinált 2010-es kulturális főváros programba is bevette mint a legnagyobb projektet az óbudai gázgyár rehabilitációja mellett – s mint ígérték, a kulturális főváros cím nélkül is megvalósítják.
A hatmilliárdra becsült befektetést a fővárosi kassza nem bírta volna el, ezért a kiemelt fejlesztések bizottsága olyan konstrukciót talált ki, amibe beépülnek minőségi és funkcionális garanciák, közpénzből mégsem kell rá sokat költeni. A Porto Investment Kft. tervei alapján a helyszínen az elkövetkezendő három évben összesen közel 8 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg. Ennek nagy része a Közraktárak épületegyüttesének mintegy 7,6 milliárd forintos fejlesztése, de a befektető a környező területeken is több mint 300 millió forintos infrastruktúra- és közlekedésfejlesztést vállalt. Tehát a magyar ppp-kkel ellentétben olyan közcélú fejlesztésről van szó, amit a fejlesztő huszonöt éven keresztül használ, és a kulturális és kereskedelmi célú bérbeadásából kell hogy megtérüljenek a felújítás és az új építés költségei.
A felújítási költségek márpedig igen magasak: a cölöpökön álló épületek bár jó állapotban vannak, köszönhetően a tizenkilencedik század végi ipari építészet standardjainak (ami megfigyelhető a Corvinus Egyetem épületein is), de megerősítésre szorulnak; az eredeti négy hosszúkás épületből a háború után megmaradt hármat sosem újították fel. A kerületi szabályozási terv hagyott mozgásteret az új építés számára: egyrészt mert szükségszerű a mélygarázs és nagyobb koncert- illetve konferenciaterek építése, másrészt az ipari architektúra „kortárs jellé” varázslása is szempont volt a hely (és a tulajdonos főváros) imázsának építésében (az előtanulmányok készítésében Z. Halmágyi Judit és Bojár Iván András vett részt, mielőtt fővárosi képviselőkké váltak volna). A nagyobb rendezvényekre alkalmas terek érdekében a háromból egy épület akár bontható is lehet.
Tehát nagy volumenű, Lettországban például már ismert, Magyarországon még hagyományok nélküli beruházásról van szó (valójában a volt Ganz gyár Millenárissá alakítása az egyetlen kulturális célú ipari rehabilitációs projekt errefelé), ami hosszútávú felelősségvállalást igényel mind a tulajdonos, mint a fejlesztő részéről. Fejlesztőből nem sok ilyen mozog az országban, ezért nem meglepő, hogy a Wallis és a Trigránit is pályázott rá (ráadásul mindkét óriáscég érdekelt a környéken: a Wallis a Soroksári út túloldalán éppen befejezi a Corvinus Egyetem új épületét; a Trigránit a Petőfi hídon túl érdekelt). Annál meglepőbb, hogy egyikük sem nyert, hanem egy hárommilliós törzstőkéjű, máltai offshore bejegyzésű kft, a Porto Investment lett a befutó. Így aztán az ipari rehabilitáció vagy egyéb ingatlanfejlesztési részterületeken felmutatható referenciáikról nincs módunkban beszámolni, de úgy tudjuk, a tartalmi program kialakításában Geszti Péternek továbbra is (illetve ismét) kardinális szerepe lesz.
Azt azonban már több mint fél évvel ezelőtt megszellőztették, hogy a majdan nyertes fejlesztő Kas Oosterhuissal pályázik. Bár a fővárosi sajtóanyag csak egyetlen látványtervet tartalmazott, nem nehéz felismerni rajta a holland sztárépítész kézjegyét. A közraktárakat kiegészítő épület a Petőfi híd irányában alkot egy új, látványos hangsúlyt. Az együttes egy vízből kiemelkedő cethalra vagy hajóra emlékeztet (ezek az asszociációk más és más formában előkerültek a korábbi építészeti vázlatokban is, voltaképp kézenfekvőek is a vízparton hosszan elnyúló tervezési szituációban). A rácsos, pikkelyszerű üveg-acél felület domborítva borul rá a három szintet alkotó eseménytérre, orra dél felé emelkedik ki az alacsonynak ismert közraktárépületek közül. Hogy a no name cég ezt a magyar építőiparban ismeretlen konstrukciót miből és hogyan tervezi megvalósítani, s milyen tartalommal tölti majd meg, az pedig a jövő zenéje.
Hozzászólások