Sajtóértesülések szerint egy befektető vállalat csaknem hatszázmillió dollár értékben szerez tulajdonhányadot Sir Norman Foster cégében, a Foster + Partners-ben. A világ egyik leghíresebb építészének számító Foster a cégnél marad, napi szinten azonban a nem vesz részt a munkában.

Sir Norman Foster cégének pénzügyi problémáiról először tavaly láttak hírek napvilágot, mikor is a The Guardian egy cikkében megszellőztette, hogy a 2006-os év első hónapját több mint félmillió fontos veszteséggel zárta a vállalat, melyet csak tetézett az elmúlt években felhalmozott 2,1 millió fontos adóhátralék.



Nem sokkal rá a The Sunday Times számolt be arról, hogy a sztárépítész ugyan még nem döntötte el véglegesen, eladja-e a Foster + Partners-ben meglévő 80-90 százalék közé tehető érdekeltségét, de már jó ideje folytat tárgyalásokat az eladásról egyes befektetőkkel. Az ügy hátterében az áll, hogy az építészvállalatnak csak a folyamatos bővülés biztosíthatná piacvezető szerepét, melyet önerőből nem lenne képes megvalósítani.

A Foster + Partners ma jelentette be, hogy megvan a befektető. Honlapjukon található, illetve a Financial Times internetes változatában megjelent információk szerint a 3i befektető vállalat vásárolja meg a cég kisebbségi hányadát, becslések szerint 400-500 millió angol font érékben. Ez azt jelenti, hogy a tőkeinjekció segítségével lehetőség nyílik a további bővülésre. Jelenleg a világ tizenhárom pontján tart fenn irodát, mely szám a remények szerint húsz-harmincra emelkedhet a jövőben.

A hetvenegy éves Foster az elmúlt fél évszázad legkeresettebb szakembere. Olyan ikonikus alkotások kötődnek a brit sztárépítész nevéhez, mint a londoni Gherkin, az új Wembley stadion, a berlini Reichstag újjáépítése vagy a gigantikus pekingi repülőtér.