Káposztáskockát ebédelt a Centrálban, aztán megnézte Makovecz Imre farkasréti ravatalozóját. A hétvégén Budapestre érkezett Japán egyik leghíresebb építésze, Shigeru Ban, aki a Hay Festival keretében nyilvános beszélgetésen vett részt Martha Thorne, a Pritzker-díjzsűri igazgatójának társaságában. Banhoz hasonló jelentőségű építész elvétve teszi be lábát a válság sújtotta Közép-Európába. Nevéhez a kortárs építészet olyan tankönyvi példái kötődnek, mint a tokiói Függönyfalas ház vagy a metzi Centre Pompidou, emellett kartonpapírból is bármit összerak – mostanában például egy 700 fős katedrálist. A hg.hu-val szombaton, a nyilvános programot követően beszélgetett.
Martha Thorne és Shigeru Ban Budapesten. Fotó: Koleszár Adél
Utálja a nyilvánosságot. A zsurnalisztákat is. Két mondatban válaszol – ha egyáltalán válaszol. Ilyen hírek keringenek a Petőfi Irodalmi Múzeum sűrű levegőjében, az interjúra várakozó újságírók között. A valóság aztán ezeket csak részben igazolja vissza. Shigeru Ban mintha valóban nem szokott volna hozzá a nyilatkozatokhoz: megfontoltan válaszol, nevetgél, máskor zavartan visszakérdez. Olykor elmélázik, úgy kell visszarángatni az interjúalany szerepébe, látszik: lenne más dolga. Mint kiderül, tényleg: épp egy zenei központ pályázatán dolgoznak a párizsi irodában. Erről szívesen mesélne is, de Martha Thorne, aki egyfajta fordítóként közvetít a magyar újságírók és a japán építész között, lepisszegi. Elvégre még le sem járt a beadási határidő.
„Középiskolás koromban, még Japánban a kezembe került egy építészeti magazin, benne John Hejduk munkáiról készült válogatással. Hejduk akkoriban a Cooper Union dékánja volt. Nagyon lenyűgöztek a munkái és az is, amit a Cooper Unionról megtudtam. Így jelentkeztem.” Az 1859-ben alapított Cooper Union az Egyesült Államok egyetlen, ingyenes építészeti felsőoktatást biztosító iskolája, így a felvett diákok aránya a jelentkezők tíz százalékát sem éri el. Viszont az intézmény a legnevesebbek közé tartozik, öregdiákjai között Milton Glaserrel, Daniel Libeskinddel vagy Ricardo Scofidióval. Erre Shigeru Ban mosolyogva csak annyit mond: „a felvételin szerencsésnek kell lenni.”
Az Amerikában legendának számító, azon kívül kevésbé ismert John Hejduk racionalista megközelítése nagy hatással volt az angolul alig-alig értő fiatal japán hallgatóra. Innen ered az az érdeklődés, amellyel az építészeti szerkezet és annak flexibilitása felé fordul. „Az ötödévesektől Hejduk elvárta, hogy költészetet tanuljanak. Verset kellett írnunk. Akkoriban nem értettem, erre mi szükség van. Még Japánban sem olvastam soha verset, nemhogy írtam volna. Ráadásul nagyon rossz volt az angolom, el sem tudtam képzelni, hogy verset írjak. De nagyon jól sikerült a végeredmény! Akkor jöttem rá, miért akarta ezt Hejduk: mert verset és épületet csinálni nagyon hasonló folyamat. Először felépíted a szerkezetet, aztán kitöltöd néhány gondosan válogatott elemmel. Mint egy épületnél! Megtervezed a szerkezetet és kipótolod a hiányosságokat, falakkal vagy anyagokkal… Még az én angolságommal, nyelvi hiányaimmal is tudtam verset írni, mert jó voltam a szerkezettervezésben! Utána minden héten fel kellett olvasnom a költeményemet az órán.”
Lakóházai viszont mintha a modern európai villaépítészet jegyeit tükröznék vissza – vetem fel. Erre némi gondolkodás után a fejét rázza: a válasz egyszerűbb. Mielőtt bejutott a Cooper Unionra, Shigeru Ban három évig Kaliforniában tanult. Saját bevallása szerint ekkori énjére sokkal nagyobb hatást gyakoroltak azok a kísérleti lakóházak, amelyeket 1945 után bő két évtizedig épültek az Arts & Architecture magazin megbízásából, főleg ezen a vidéken. Az úgynevezett Case Study Houses nevükhöz híven előtanulmányként, mintaként szolgáltak a háborút követő lakásínségben; tervezésüknél a cél az olcsó és sokak számára elérhető otthon kifejlesztése volt.
A Sagaponac-ház Mies van der Rohe egy meg nem épült 1924-es háztervén alapszik. Kép © Shigeru Ban Architects
A 2008-ban épített Holdsarló-ház Shizuokában áll. Kép © Shigeru Ban Architects
A program ehelyett a nemzetközi modernizmus villaépítészetének mérföldkövévé vált, de egyes eredményeit a hétköznapi életben is hasznosították. Bár a Case Study Houses néhány építésze valóban európai származású, mint Rudolph Schindler vagy Richard Neutra – jegyzi meg Ban, – a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Az Ausztriában született Schindler például Frank Lloyd Wright tokiói szállodájának építkezésén dolgozva ismerkedett meg a hagyományos japán építészettel, aminek nyitottsága, flexibilitása aztán megjelent a munkáin. „Az a japán jelleg, amit sokan a házaimon látnak, az nem Japánból jön, hanem innen” – fűzi hozzá mosolyogva.
Amikor a kortárs japán experimentális építészetre terelem a szót, nem érti pontosan, hova akarok kilyukadni. Pedig a tokiói Függönyfalas ház, az 1990-es évek egyik emblematikussá vált, költői szépségű épülete igazán ide sorolható. A függönyfal hagyományos jelentését átértelmezve Ban valódi, két emelet magasságú hófehér függönyöket tervezett egy családi ház nyitott teraszára, az üvegfalakat kiegészítő könnyű, alkalmi védőhálóként a lakóknak. A maga egyszerűségében is briliáns, az építészet határait feszegető, még ha a hétköznapokban nem is különösebben praktikus ötlet. Ha azonban kísérletekről van szó, ő inkább a Bútorház-sorozatot hozza fel. Ott olyan egyterű lakóházakat tervezett, amelyeket a sík padló és mennyezet között előregyártott, szabadon mozgatható bútorelemekkel lehetett berendezni. Így a lakó maga határozhatta meg, melyik helyiség vagy funkció hova kerüljön, és kis túlzással bármikor kedve szerint átrendezhette otthonát.
A Függönyfalas ház Tokióban 1995-ből a kortárs építészet egyik emblematikus lakóháza. Fotó: Shigeru Ban Architects
Metal Shutter House, New York (2011)
Ehhez hasonló, visszatérő elemek mostanában is akadnak a munkái között. Az ugyancsak elhíresült New York-i Metal Shutter House előképe Szöulban áll, a cúnami túlélőinek 2011-ben tervezett onagawai konténerházak struktúrája a világjáró Nomád Múzeumra emlékeztet. Ban mégsem gondolja, hogy ezekből összeállna egy személyes stílus. „Minden építész ismétli magát időnként, felhasználja ugyanazokat az elemeket” – mondja. „Azért én elég sokféle anyagot használok. Tadao Ando megelégszik a betonnal…” Ez igaz, amellett, hogy felfedezte a magasépítészet számára a kartonpapírt, a Nomád Múzeummal gyakorlatilag a konténert is ő emelte át ebbe a világba, nemrég pedig arról kaptak szárnyra hírek, hogy a Közel-Keleten homokházakkal kísérletezik. Különös véletlen, hogy őt is, akárcsak mesterét, papírépítészként emlegetik a sajtóban, de különböző okokból: míg Ban építőanyagként használja, addig Hejduknak a legtöbb terve papíron maradt.
Ideiglenes konténerházak, Onagawa, Japán (2011)
Úgy tűnik, a katasztrófa-projektekről akar a legkevésbé beszélni. Ez érthető: mindenki erről kérdezi. Miután a nyolcvanas években, többéves kísérletezéssel felfedezte, hogy a kartoncső mennyire erős és hasznos építőanyag, hamar megtalálta azt a területet is, ahol ennek a legnagyobb hasznát látni: a természeti katasztrófák által sújtott közösségeket. Az első papírcsőházakat az 1995-ös kobei földrengés túlélői vehették használatba; egy ötven négyzetméteres, akár évekig használható építmény költsége nem haladta meg a kétezer dollárt. Azóta Shigeru Ban tervezett papírsátrat az ENSZ-misszióknak, részt vett Brad Pitt New Orleans-i Make It Right-projektjében, ott volt Törökországban, Indiában, Szecsuánban és természetesen tavaly Japánban is. „Ez a sorsom, ezzel nem tudok mit kezdeni” – mondja őszintén. Ideje nagyobb részében a világot járja, a különböző katasztrófa-helyszínek között. Mostanában elsősorban Japánban és Új-Zélandon dolgozik.
Még ha nem is mondja ki, úgy tűnik, több örömét leli a klasszikus építészeti megbízásokban. „Nem érdekelne például egy felhőkarcoló építése, egy irodaépület unalmas. De az, amikor valaki odajött hozzám Metzben, és azt mondta: köszönöm, hogy ilyen szép házat épített a városomnak, az nagyon jó érzés volt. Még soha senki nem mondott nekem ilyet. Ott tényleg boldog voltam, hogy építhettem egy nagy házat.” A franciaországi Metzben emelt Centre Pompidou Shigeru Ban nagy visszhangot kiváltó, bár nem egyértelműen pozitívan fogadott darabjai közé tartozik. Innovatív szerkezete, amelynek tervezésére egy Párizsban talált, hagyományos kínai kalap ihlette az építészt, a legösszetettebb sátorstruktúrák közé tartozik a világon.
Az új Centre Pompidou a franciaországi Metzben. Kép © Shigeru Ban Architects Europe et Jean de Gastines / Metz Métropole / Centre Pompidou-Metz / Photo Olivier H. Dancy
A Centre Pompidou-Metz tervezését egyébként nemzetközi versenyben nyerte el. Pedig: „utálom a pályázatokat” – mondja egészen komolyan. „De nincs más választásom, csinálni kell. Szerintem minden építész utálja őket. De csinálni kell, és jól, különben nincs munka.” Három irodát tart fenn, Párizsban, Tokióban és New York-ban, összesen talán harminc ember dolgozik bennük. Kedvenc munkája nincs. „Ha több gyermeke lenne, ki tudná választani a kedvencét?” – tromfol gyakorlottan a kérdésre. Néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, az álma egy híd tervezése. Még most is az, bár közben papírból épített egyet. „Nem csak a szerkezeti szépsége miatt. A híd emocionális dolog, összeköt két partot, két kiindulópontot.”
A kilencvenes évek óta világhírű, a Time magazin már 2000-ben a 21. század legfontosabb innovátorai közé sorolta. Tagjai közé választotta a berlini Képzőművészeti Akadémia és a Brit Építészek Királyi Szövetsége, megkapta a Becsületrendet. Három évet ült a Pritzker-díj zsűrijében, 2006 és 2009 között. Ma is fejből sorolja, kik kapták akkor az építészeti világ legnagyobb presztízsű elismerését: Richard Rogers, Jean Nouvel, Peter Zumthor. Rogers munkái teli vannak kihívásokkal, Nouvel konceptuális építész, olyan tisztelettel viselkedik a környezet iránt, ami ritka az ő generációjában, Zumthor pedig valódi kézműves – sorolja, miért szereti őket. A 2012-es kitüntetettről, a nála néhány évvel fiatalabb kínai Wang Shuról most hall először, nincs igazán ideje követni az eseményeket. Hangzhouban dolgozik, arrafelé épít, mostanában a nyugatabbi provinciákban is – segíti ki Martha Thorne, – meg kell nézni a munkáit. Meg kell, bólogat Shigeru Ban. De látszólag megint máshol jár, talán épp dolgozik.
Az interjú elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük a Hungarofest munkatársainak.
Hozzászólások