Legszebb munkáját a Margit-sziget szinte minden látogatója megcsodálja. Padányi Gulyás Jenő tervei szerint épült az újlipótvárosi református templom, de az 1900-ban született építész tervezett szobrot, sőt, plakátot is 1937-ban, Karinthy Frigyes híres szlogenjének felhasználásával. A harmincas évektől azonban a szélsőjobboldal hívévé vált, majd 1945-ben elhagyta Magyarországot, így a sokoldalú Padányi Gulyás Jenő művészetével (két főművét leszámítva) nem foglalkoztak a hazai építészettörténészek.
Halreklám plakátja, Padányi Gulyás Jenő terve 1937-ből (a képet köszönjük Bakos Katalinnak)
Az 1920 körüli esztendők olyan korszakhatárt jelölnek a magyar társadalom történetében, amely az építészek gondolkodásában és tervezőmunkájában is mély nyomot hagyott. A Monarchia világot járt építészei pillanatok alatt munkanélkülivé váltak, a feladatok jellege és minősége is gyökeresen megváltozott. Az összezsugorított országban a tervezői feladatok drámai csökkenésével párhuzamosan az építészettel szembeni elvárások is szükségszerűen át értelmeződtek. A tovatűnt bő öt évtized, a stíluspluralizmussal jellemezhető fénykor eredményei (mint ahogyan a korai modernizmus tanulságai is) csak lassan, az ízlésbeli konzervatizmus által megbéklyózva befolyásolhatták az új kihívásokhoz igazodni kívánó építészek munkáját. Ebből a nézőpontból kétségtelenül szerencsés volt Padányi Gulyás Jenő pályakezdése, amennyiben tudatosan a modernizmus akkor még kevésbé szalonképes építészeti világához igazodott.
A színre lépő újabb generációt képviselő építész 1900-ban született a kárpátaljai Técsőn, majd a máramarosi református főgimnázumban érettségizett. 1923-ban szerezte meg építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen. Gyorsan kibontakozó tervezői munkássága mellett a Magyar Mérnöki Kamara alelnökeként az Építész Egylet szakosztályi elnökeként végezhette a két világégés közötti korszak szervező munkáját. Az emigrációja előtti években, 1941 és 1944 között szerkesztette a színvonalas Építészet című szaklapot, előtte 1939 és 1941 között országgyűlési képviselő is volt. A két világháború közötti hazai folyóiratokat lapozgatva gyakran olvashatjuk írásait. Leginkább a népi építészet emlékeinek gyűjtésében, ezek formakincsének a kortárs házépítészetben történő újraértelmezésében jeleskedett. Folytathatta azt a munkát, amelyet híres elődei: Kós Károly vagy Toroczkai Wigand Ede a század első évtizedében elkezdtek. Fontosabb művei e témában: A Fertő vidék népének építészete (1937), Magyar falusi építészet (1939), A népépítészet jelentősége (1942).
Az 1930-as évek második felétől Padányi egyre aktívabban politizált; Gömbös Gyula, majd Imrédy Béla tanácsadói közé tartozott, 1944-ben belépett egy háborúpárti, szélsőjobboldali szervezetbe. A háború vége után emiatt döntött az emigráció mellett. Kétségtelen tervezői talentuma, kiváló szervezőképessége szinte zökkenőmentes beilleszkedését tették lehetővé választott hazájában, Amerikában. Eugene Padanyi-Gulyas néven itt hozta létre 1958-ban a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségét és alapította meg 1963-ban a Clevelandban megjelenő Studies for a New Central Europe című, társadalomtudományi folyóiratot. 1982-ben bekövetkezett haláláig aktív tervezőmérnök is maradt.
A modernista építészet itáliai törekvéseihez történő igazodás jegyében születtek Padányi legjellegzetesebb munkái. A Benito Mussolini holdudvarában kiteljesedő novecentós építészet (az 1923-ban Milánóban programot bontó „Novecento Italiano” művészeti mozgalmának építészeti lenyomata) az akkorra már megkerülhetetlen építészeti modernizmust igyekezett az antik római építészet örökségével a „birodalmi” politika elvárásaihoz igazítani. Az építészet történetében ez már a sokadik törekvés volt, hogy Róma örökségét az adott kor szellemiségéhez igazítsák. Esetünkben ez a modernista tömegformálással, formaképzéssel jól egyeztethető monumentalitás mellett a római építészetben közkedvelt boltívekből fűződő árkádsorok és az oszlopos tagolások formáinak és arányainak újragondolását jelenthették. Nemegyszer azonban sajnos csak szimpla applikációként jelentek meg az épülethomlokzatokon ugyanúgy, mint a belső terekben. Az „új építészet” megalkotásában egyaránt részt vettek a racionalista építészet, az avantgárd konstruktivizmus és a novecentóban életre kelő rendpárti hagyománytisztelők képviselői is.
Amíg Padányi egyik korai épületén, a mátészalkai egykori megyeházán (ma Művelődési Központ) még a késő szecesszió geometrikusan formált világát láthatjuk, addig a debreceni Piac utcai (egykoron Ferenc József út) volt Magyar Általános Hitelbank klasszicizáló épületén már egyértelmű a novecentós hatás. A neoklasszicista szemlélethez igazodó hazai épületeink közül azonban két budapesti, városképet is meghatározó jellegzetes épületét kell kiemelnünk.
Az újpesti rakparton a Margit-szigettel szemközti álló református templomot (Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Temploma), valamint a Közraktár utcával párhuzamosan a déli partszakaszra néző (egykoron erre nyitott) Kinizsi utcai református főgimnáziumot (ma: Lónyai utcai Református Gimnázium és Kollégium) érdemes közelebbről is megnéznünk. Utóbbit Tóth Imrével együtt tervezte, és a legkeservesebb háborús években, 1941 és 1943 között épült fel. Az ennél korábban, 1927-1933-ig épült református templomon végigtekintve az antik örökség, a monumentalitásra törekvés egyfajta, Padányi építészetében mindvégig jelenlévő minimalizmussal is társult. Tehetséges építész alkotásánál, így e templomépületénél is jól olvasható, hogy az antik hatás és a puritán, modernista szellemiség szintéziséből egyfajta archaikus építészeti világ születhet. Sajátosságainak, építészi karakterének megismeréshez talán ez a funkcionalista építészetben gyökerező, Padányi építészetét leginkább közel hozó, pontosan mérhető gesztus lehet fő szempontunk kvalitásai megértéséhez. Kétségtelenül ez hozza közel egy letűnt korszakban született építészetét, viheti hozzá legközelebb a kortárs látogatót.
A Pozsonyi úti Református Egyházközség temploma. Fotó: Merényi György
A Novocento-mozgalom hatása leginkább a gimnázium épületén érzékelhető. Sajnos az 1980-as években történt beépítés tökéletesen ellehetetlenítette, élvezhetetlenné tette az árkádos folyosóval szegélyezett belső udvar nosztalgikus, Itáliát idéző atmoszféráját. Ekkor zárták le ugyanis a Dunára nyitott U alaprajzú épület udvarát egy olyan átkötő szárnnyal, amely éppen ezt a szép dunai arculatot tette tönkre. A mai szemlélő számára így csak egy ostoba tömbnek tűnik az egész rakparti látvány. Ám ha vesszük a fáradságot és benézünk a rakpartra merőlegesen befelé futó utcákba, a déli és északi homlokzatokon felfedezhetjük a finoman modellált, antik építészetet idéző modernista köntösbe öltözött oszlopos portálokat. Sajnos a mediterrán hangulatot fokozó boltíves udvari árkádot, mint Padányi más épületeinél is, a beüvegezés végképpen megfosztotta attól a látványtól, amit tervezőjük elképzelt egykoron.
Az építészetében mindvégig korszerű anyagokat, leginkább vasbetont használó tervező egyik utolsó hazai munkájáról kiemelten kell szólnunk. A kelenföldi autóbuszgarázs ipari épülete 82 méteres fesztávjával az akkori világ legnagyobb héjszerkezetű csarnoka volt. A bravúros garázs építészeti tervét Padányi Gulyás Jenő, a statikai terveket pedig Dr. Menyhárd István készítette. A csarnok fedését a jelzett fesztávú vasbeton ívekre támaszkodó elliptikus paraboloid alakú héjmezők képezik. Építésekor (1938 és 1941 között) az ekkora méretű, oszlopok nélküli, feszített héjszerkezetű épület világrekordnak számított. Az 1997-ben ipari műemlékké nyilvánított autóbuszgarázs szerencsésen újulhatott meg az előtte, 1986-ban elkezdett nagyszabású rekonstrukcióban.
A népi építészeti elemekből építkező, tornyának építészeti megformálásával egyúttal történelmi korokat is megidéző balaton-felvidéki (Alsóőrs) Csere-hegyi kilátójának elnevezései is tükrözik 20. századi történelmünket. Eredetileg Horthy Miklós volt a névadója, majd közel fél évszázadon át Szabadság-kilátóként volt ismert. A helyi önkormányzat bölcs döntése alapján napjainkban a Csere-hegyi kilátó nevet viseli. A dombtetőn elszórtan heverő, mohlepte vörös homokkő-tömbökből épült. Az épületegyüttes harangtoronyra emlékeztető kilátójából páratlan látvány fogadja az ide látogatót, hiszen látni innen a Bakonyt, a Balaton-felvidéket, a tópartot és a somogyi dombokat. Az USA-ban később, 1972-ben felépült montanai múzeumépületén is hasonló hangulatú, Padányi késői építészetére jellemző, stílusreminiszcenciákat hordozó szándék is olvasható.
Hozzászólások