Egy novemberi kormányhatározat alapján május végéig el kell készíteni a Budai Vár 25 éves fejlesztési stratégiáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A munka rohamtempóban folyik, de az már most látszik, hogy a kijelölt dátum nem tartható: addigra legfeljebb az stratégia elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárásnak lesz eredménye. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze: az építészek átfogó ingatlanfejlesztési koncepciót és komoly új beruházásokat látnának szívesen, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pedig a műemléki szakmunkákat tartja elsődlegesnek. Ha záros határidőn belül nem derül egy kézbe a Várral kapcsolatos kompetencia, az eddigi történések tanulságai, például a Nemzeti Galéria esetleges költözésének bejelentése, illetve a Várkert Bazár tervpályázat nélkül, kétéves határidővel időzített helyreállítása alapján valaki biztosan pórul fog járni.
A budai Vár megújításának koordinálásával megbízott miniszteri biztos, Zumbok Ferenc az eddigi koncepcióvázlatok szakmai bírálatára kérte fel a Magyar Urbanisztikai Társaságot (MUT), amely nem volt rest a kapott anyagokat nyilvánosságra hozni saját honlapján. A 2010-es, sikertelennek nyilvánított pályázaton induló KÖZTI, valamint a Zoboki-Demeter és Társai építészirodák pályamunkái mellett így vált olvashatóvá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2006-ban készített szakanyaga, amely még a Vár rendbetételét 2012-re megcélzó, 2004-ben született kormányhatározat gyümölcse. Bár látszólag nem sok történt azóta a Várban, azt érdemes tudni, hogy ennek a kormányhatározatnak köszönhetően indult meg a Mátyás-templom felújítása, a Szent György téri romok rendbetételére pedig forrást is sikerült szerezni – igaz, ez azóta elúszott.
A MUT-székházban január 4-én, Zumbok Ferenc jelenlétében rendezett szakmai fórumnak eleinte több résztvevő is megkérdőjelezte az értelmét. Azt ugyanis mindkét bemutatkozó koncepció képviselője, azaz Zoboki Gábor és a KÖZTI nevében Pontzner Ferenc is leszögezte: indulnak a néhány nappal ezelőtt kiírt új közbeszerzési eljáráson. Zoboki így érthető módon nem tárta fel munkájuk eredményét teljes mélységben, ellentétben a KÖZTI-vel, amely az (eredetileg az I. kerület felkérésére készített) fejlesztési koncepciót már korábban nyilvánosságra hozta.
A két elképzelés között így is alapvető különbségek mutatkoznak. Zoboki (a korábban lapunknak is kifejtett gondolatmenetet folytatva) a hosszú távú tervek elkészítéséhez és kivitelezéséhez elengedhetetlennek tartja egy önállóan gazdálkodó ingatlanfejlesztői társaság felállítását, és ehhez kalibrálná a majdani munkák lépéseit – így azt rögtön előadása elején leszögezte: nincs most értelme belemenni olyan részletkérdésekre, mint a homlokzati megoldások vagy a kupola. A KÖZTI koncepciója viszont épp az ilyen részletkérdések alapos átgondolásának köszönhetően imponáló, hiszen a beépítési és bontási javaslatok mélységéig elmegy, nélkülözi viszont a víziót a projekt megvalósíthatóságára nézve.
A bemutatott anyagok közül a legrégebbi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalé, amelyet Bognár Gábor idén megjelent, a Magyar Műemlékvédelem című kötetben publikált tanulmánya tesz teljessé. A két szövegből kiollózható koncepció számos elemével nehéz vitatkozni. A javaslat a Vár fejlesztését a kapcsolódó területek, azaz a Várszoknya fejlesztésével kötné össze, a problémás, azaz fejlesztésre javasolt területek között pedig számos olyat említ, amelyek az utóbbi években a közbeszéd részévé váltak a Várral kapcsolatban. Így a(z amerikai tulajdonból mostanság magyar államiba visszakerülő) Erdélyi-bástyát, a barokk kori rekonstrukcióra javasolt Várszínházat és a volt karmelita kolostort, a Táncsics utcában eltemetett középkori zsinagógát, és így tovább. A Mátyás-templom melletti, 1906 óta beépítetlen telekre nemzetközi tervpályázatot, a Mária Magdolna-templom helyére kortárs szakrális épületet javasol. A közterek tekintetében a ma parkolóként használt Kapisztrán téren a polgárváros adminisztratív központját, a Dísz téren pedig turisztikai-kereskedelmi centrumot képzel el. Ezzel megváltozna az egyébként fiatal, az 1686-os ostrom után kialakult és ma alapvetően átjáróként használt Szentháromság tér szerepe is, itt szintén a kulturális funkciókat kell erősíteni. A ma jószerével nem létező Szent György teret urbánus térként, zárt beépítéssel állítanák helyre, de nem a háború előtti állapothoz, hanem az 1870-es évekhez térne vissza, amikor a tér épületei még a polgárváros szerves részét képezték.
Abban szintén egyetértés mutatkozik, hogy a volt királyi palota külön témakört jelent. 2006-ban a KÖH úgy vélte: a Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum jó helyen van ott, ahol. A Hauszmann-féle homlokzatok rekonstrukcióját megfontolandónak nevezik, a történeti enteriőrökét azonban elvetik, mondván: azokról nem készült felmérés, és nem maradt meg szinte semmi. Komoly nehézségekbe ütközne a háború után megszüntetett palotakápolna újjáépítése is, amelynek helyén momentán részben a Galéria lépcsőháza található.
A KÖH-szakanyag 2006-os elkészülte óta a nyilvános diskurzus és a tervezőasztalokon folyó munka is egyértelműen a Hauszmann-Ybl-féle palota teljesebb rekonstrukciója felé haladt tovább, jóllehet ezt elméleti síkon sehol sem nem támasztották alá. A KÖH képviselői emiatt ki is fakadtak a MUT fórumán, felborítva a a Zoboki által előirányzott és hallgatólagosan jóváhagyott szabályt, miszerint részletkérdésekbe még nem érdemes belemenni. A két örökségvédelmi szakember többször is fontosnak tartották leszögezni: alapvető ellenérzéseik vannak a teljes hauszmanni homlokzat- és az akárcsak részleges belső rekonstrukcióval szemben, mivel ezeket egyelőre sem tudományos dokumentáció, sem kutatómunka nem támasztja alá – ezen kívül a palota jelenlegi állapotában műemlék. A markáns vélemény a KÖH részéről azért is meglepő, mert a második világháborút követően puritánul helyreállított épületeknél bevett szokás az „eredeti” állapot visszaállítása, gyakran műemlékes jóváhagyással – ehhez képest most azt is leszögezték, hogy az elpusztult épületek helyén csak kortárs házat látnának szívesen. A tiltakozóknak a maguk szempontjából igazuk van, mivel mindkét bemutatott koncepció, a látványtervek szintjén legalábbis, a 20. század eleji állapot újjáépítésével számol. Sőt, Potzner a belsőben is elképzelhetőnek tartaná a részleges helyreállítást, mondván: „nem tudunk jobbat, mint amit Hauszmann csinált”.
A másik a beszélgetésen gyakorta előkerülő konkrétum az ötlet- és tervpályázatok kiírásának szükségessége volt. Emelletti elköteleződését Zumbok Ferenc is jelezte, egyben mosta kezeit a Várkert Bazár ügye miatt, amelynél úgymond a kormány döntött arról, hogy nincs szükség pályázatra. Arra a kérdésre viszont, hogy miként, milyen infrastruktúrával látja biztosíthatónak, hogy ez a mostani közbeszerzést követően nem fordul elő újra, kitérő választ adott. Ebben ugyanis nyilvánvalóan minden szereplő eltérően gondolkodik: a KÖH valamiféle örökségvédelmi ügynökséget, Zoboki Gábor a párizsi Rive Gauche-projektéhez hasonló ingatlanfejlesztési társaságot képzel el, az egyik felkért bíráló, Beleznay Éva pedig „projekttársaságként” a most is működő Várgondnokságot hozta szóba. A feladat átláthatatlanul szövevényes, hiszen a régi-új fejlesztési intézménynek a közlekedéstől az intézményi kapacitásokon, az országos múzeumok ügyein át a turisztikai lehetőségekig mindenben kompatibilisnek kellene lennie. Beleznay hozzászólásából az is nyilvánvalóvá válhatott: csak a jelenlegi bürokratikus gúzs, az építési előírások, az OTÉK határozott lazításával képzelhető el, hogy a közeljövőben bármi is történjék a vár területén – a volt budapesti főépítész azt is felvetette, hogy a terület fejlesztéséről önálló törvény rendelkezzen.
Arról pedig egyelőre senkinek sincs fogalma, hogy ha elkészül, a 25 éves stratégia milyen finanszírozással válik megvalósíthatóvá. Zoboki Gábor furcsállta, hogy az uniós finanszírozású JESSICA- és JEREMIE-programok igénybe vétele eddig nem merült fel, az általa kapacitált ingatlanalapú fejlesztést viszont szintén többen vitatták. Minderre sajátos fényt vetett a miniszteri biztos megjegyzése, amely szerint a miniszterelnök kifejezett elvárása volt, hogy a Várkert Bazár helyreállításába magántőke ne kerüljön. Közpénzből ugyanis a több százmilliárdos munkákat, amelyek jelentős része a nagyközönség számára láthatatlan, biztosan nem lehet megvalósítani. Ez persze még nem a közeljövő kérdése, ennél jóval fontosabb lenne, hogy a koncepcióalkotás és a Várral kapcsolatos feladatok egy kézbe kerüljenek, vagy legalábbis valamiféle hierarchia átláthatóvá váljék. Már csak azért is, amit Zoboki Gábor mondott: mivel országos jelentőségű közberuházásról van szó, „mindenkinek értenie kell, hogy miért ez és miért így történik”.
Hozzászólások