Már évek óta azzal kezdjük az évvégi beszámolókat, hogy a válság miatt idén nehéz összeválogatni a legjobb házakat. Ez természetesen idén is aktuális, a szerkesztőség véleményét tükröző élmezőny azonban semmit sem mutat a nehéz helyzetből: remek és példamutató házakat találtunk, amelyekre még évek múlva is örömmel fogunk emlékezni. Az alábbi tízes lista rangsorolás nélküli - a cikk végén viszont lehet szavazni arról, olvasóink szerint melyik a legjobb. 

Füleky Pincészet, Bodrogkeresztúr (cikkünk)
Építészek: Félix Zsolt és Fialovszky Tamás (Építész Stúdió). Fotó: Erhardt Gyula.

füleky pincészet, tokaly, erhardt gyula - Fotó: Erhardt Gyula 

Bombasztikus látványelemek helyett finom és okos megoldásokkal dolgozik a Füleky Borház új épülete. A helyszínen álló, teljesen átlagos, sátortetős lakóház vakolata alól évszázados kőfalak bukkantak elő – ezek jelentik az alapját az új épületnek, amelyre aszimmetrikus, kívülről kővel burkolt, belülről nyersbeton tető került. A belső terek puritán esztétikája egyrészt vállaltan trendi, másrészt remekül kifejezi az épület alapvetően ipari jellegét. Minden faluba kellene egy ilyen, akkor talán kevesebb lenne a mediterrán ház.

Integrált Közoktatási és Művelődési Intézmény, Sásd (cikkünk)
Építészek: Dévényi Sándor DLA; Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál (Marp Kft.). Fotó: Frikker Zsolt.

Dévényi Márton - Gyürki-Kiss Pál: Integrált Oktatási és Művelődési Intézmény, Sásd - Kép © Frikker Zsolt 

Amikor először találkoztunk a sásdi közösségi épület látványterveivel, nem hittük el, hogy ez valaha is megvalósulhat egy háromezres baranyai településen… Amikor aztán láttuk a felépült ház fotóit, még mindig nem hittük el. Pedig ott van, hirdetve, hogy a minőségi kortárs építészet ott is értő szemekre találhat, ahol nem is remélnénk. Reméljük, a helyi építési hagyományokhoz illő, maradandó anyagokból készült, mégis izgalmas homlokzat Sásd lakóinak is legalább imponál, mint nekünk.

Veli bej fürdője, Budapest – felújítás (cikkünk)
Építész: Virág Csaba DLA (Virág Csaba Építésziroda). Fotó: Polgár Attila.

Veli bej fürdője, a kupolás medencetér kívülről - Kép © Polgár Attila/Virág Csaba Építésziroda Kft. 

Annyira azért nincs sok török fürdő Budapesten, hogy hagyjuk őket üresen pusztulni. Az elmúlt évek szerencsére örvendetes javulást hoztak ezen a téren, és bár a Rudas felújítása kevéssé sikerült jól, a megújult Rácz Fürdő megnyitása pedig még várat magára, a Veli bej fürdő már látogatható. Az 1806 óta az irgalmasrendiek tulajdonában levő épületegyüttes fél évszázadnyi kihagyás után került vissza eredeti gazdáihoz, akik pénzt és időt nem sajnálva hozták azt helyre. A felújítás nemcsak láthatóbbá és csaknem körüljárhatóvá tette a (nevével ellentétben Szokollu Musztafa pasa által, valószínűleg 1574-ben emelt) épületet, de belső tereiben is visszahozta az eredeti, a mai szemnek meglepően erős színvilágot.

Passzívház, Budajenő (cikkünk)
Építész: Lázár Antal DLA. Fotó: Zsitva Tibor.

Zsitva Tibor, passzívház, budajenő - © Zsitva Tibor 

Válság idején kevesebben mernek családi ház építésébe vágni – aki viszont belevág, valóban megtérülő beruházásra vágyik. Így volt annak a budajenői családi háznak a tulajdonosa is, aki Lázár Antallal hazánkban egyelőre párját ritkító igényességű passzívházat terveztetett. A lakóház egyetlen ún. termikus burok, a pinceszinttel együtt – ez nem szokványos megoldás a passzívházak esetében, amelyek nagy többsége nincs alápincézve és a kivitelezés idején nem volt erre példa Magyarországon. Ráadásul a komplexum, úszótó és bioveteményes ide vagy oda, minden újgazdag sallangot messziről elkerül – mintha nem is a budai lankákon, hanem mondjuk Nagy-Britanniában lennénk.

Zsolnay-negyed, Pécs
Építész: MCXVI Építészműterem

Élet a Zsolnay Kulturális Negyedben

 

Valójában azt kellene feltételeznünk: csak azért tolták át a Zsolnay-negyed befejezését 2011-re, hogy a decemberben átadott Kodály Központ után Pécs idén is felkerülhessen az építészeti toplistára. De nem, elhisszük, hogy a túl sokáig halogatott és az átlagosnál jóval nagyobb léptékű, összetett munkák miatt történt így. A végeredmény azonban túlzás nélkül Magyarország egyik legszebb és legizgalmasabb épületegyüttese, alighanem csak a budai Millenárissal mérhető össze. Innen nézve, gondosan egy pontra koncentrálva, néhány másodperc erejéig a pécsi EKF akár sikertörténetnek is érezhető – és ez már valami.

MOM XII. kerületi Művelődési Központ, Budapest – felújítás és bővítés (cikkünk)
Építész: Bikki István, Sonkoly Antónia, Nagy Sándor (Firka Építész Stúdió Kft.); belsőépítész: Csavarga Rózsa. Fotó: Civertan Grafikai Stúdió.

A Larus Rendezvényközpont és a MOM Művelődési Ház madártávlatból - Kép © Civertan Grafikai Stúdió 

Ha a második világháború utáni épületek felújítására kerül sor, az építészek általában félreteszik a műemlékekhez tartogatott cérnakesztyűt, és az elődök munkájára különösebb tekintet nélkül szedik szét a leromlott állapotú házat. Szerencsére a MOM Kulturális Központjánál nem így történt: Dávid Károly modern és szocreál elemeket vegyítő remeke eredeti formáját megőrizve újult meg, és bővült remekül elhelyezett, új épületrészekkel. Az elmúlt években számos kerületi rendezvényközpont született vagy újult meg a fővárosban, de ez kétségtelenül a legjobbak közé számít.

Piarista Központ, Budapest – felújítás, átalakítás (cikkünk)
Építész: Golda János (M-Teampannon), Kovács Zoltán, Mészáros Erzsébet (Kollektív műterem). Kép: hg.hu

A budapesti Piarista Központ felújított kápolnája - hg.hu 

Már akkor is boldogok lennénk, ha csak a borzalmas barna vakolatot frissítették volna fel a jelenlegi, könnyed hatású törtfehérre, amitől a piaristák nyomasztó méretű tömbje szinte feloldódik a városképben. De nem így történt: a kanyonszerű udvar beépítésével új tornaterem készült, tetején udvarral, pótolták a dunai szárny tetőszerkezetét (a látványos, katedrálisszerű belső teret sajnos csak kevesen láthatják), a kápolna pedig a város egyik legszebb, intim hatású szakrális terévé vált – már csak ezért is érdemes megnézni. Az új kupola véletlenül sem hasonlít a régire, elvégre vadonatúj beton tetőszerkezeten üldögél. Díjazzuk az egyenes beszédet.

Para-Mat, Cádiz, Spanyolország (cikkünk)
Tutorok: Farkas Anett (Széchenyi István Egyetem, Győr) és Németh Roland Dániel (BME Építészmérnöki kar). Résztvevők: Alice Shead, Cansu Pelin Isbilen, Claire White, Coen Meintjes, Corrie-Anne Rounding, Elena Curasevici, Elizabeth Daly, Elsa Deconchat, Evelina Vasilanskahe, Ines Alecrim, Jake Bladerson, Jesse Delmo, Lasma Grigone, Mészáros Mária, Miné Roodt, Nielsine C. Otto, Tanya Yliaho, Tatevik Hakobyan, Tatiana Leontieva

A Para-Mat! Cádizban - Fotó: Németh Roland Dániel 

Az év egyik legizgalmasabb magyar építménye messze túl a Kárpátok bércein, Cádiz napsütötte tengerpartján valósult meg. Az Európai Építészhallgatók Találkozójának résztvevői közül egy csapat két magyar egyetemista, Farkas Anett és Németh Roland Dániel vezetésével húzta fel a szerkezetként izgalmas kihívást jelentő, árnyékolóként, nyugágyként, mászókaként is használható pavilont. Méghozzá igazán „low-tech” alapanyagokból: kenderkötélből és bringabelsőből… Ilyen köztéri beavatkozásokból Budapesten is jó lenne többet látni.

Magyar Autóklub Szolgáltató Központ, Budapest (cikkünk)
Építész: Lukács István, Vikár András DLA, Domokos Balázs és Klopp András (Lukács és Vikár Építész Stúdió). Fotó: Bujnovszky Tamás

Lukács és Vikár Építészstúdió: Magyar Autóklub Szolgáltató Központ, Budapest - Kép © Bujnovszky Tamás 

Közérthető, egyszerű, mégis bravúros gesztus a Magyar Autóklub székházának A alakú betonhéjat építeni. Noha szerkezetileg láttunk már hasonló épületet, az újpesti példa nem csak azért lopta be magát a szívünkbe, mert azzal kecsegtet, hogy a Körvasúti körút kiépülésével talán a külső kerületekben is beindul a fejlődés, hanem azért is, mert képes megmutatni: az irodaépítés több is lehet egy szögletes betonváz felhúzásánál és befüggönyözésénél. Szóval, ingatlanfejlesztők, ide tessék figyelni.

Március 15. tér, Budapest - felújítás (cikkünk)
Építész: Koszorú Lajos, Kenese István (vezető tervezők) Város-Teampannon – Közlekedés Kft. – Pagony Kft.

A Március 15. tér szokatlan nézőpontból - Kép: hg.hu 

Az idén megújult közterek közül talán a Március 15. téren következett be a legmegdöbbentőbb, radikális változás. A korábban teljesen elhanyagolt, kutyafuttatóként és parkolóként használt tér villámgyorsan felkerült a budapestiek és a turisták mentális térképére, a jelenlegi állapotot látva már abszurdnak tűnik, hogy évtizedekig inkább elkerültük. Ez azért elgondolkodtató: vajon hány ilyen alulhasznosított, potenciálisan kellemes hely mellett megyünk el nap mint nap? A számos szerethető részlet mellett a tér az elvárt alapfunkcióknak is kiválóan megfelel, lehet napozni, tanulni a római kori történelemről, inni, forgószékezni, korzózni, reméljük, hamarosan elkészül a ide tervezett vendéglő is. 

Kedves Olvasóink, a szavazás 2011 legjobb épületéről februárban lezárult (a szavazógép továbbra is működik, épp az aktuális állást mutatja). A győztes a szavazatok közel egyharmadával a Füleky Borászat lett, amellyel márciusban bővebben is foglalkozunk a hg.hu-n.

Szavazás

2011 legjobb magyar épülete/építménye a...

+
bodrogkeresztúri Füleky Pincészet
+
sásdi Integrált Közoktatási és Művelődési Intézmény
+
Veli bej felújított fürdője Budán
+
budajenői passzívház
+
Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs
+
MOM XII. kerületi Művelődési Központ
+
budapesti Piarista Központ
+
Para-Mat! - Cádiz, Spanyolország
+
budapesti Magyar Autóklub Szolgáltató Központ
+
Március 15. tér felújítása, Budapest