Rendhagyó megoldásokból sokat látunk manapság, de kevés olyat, amely képes túlmutatni a pillanat igényein és lehetőségein. A vajdasági Mokrin legújabb épülete azonban ilyen válasz próbál lenni a „Hova tovább?” fel nem tett kérdésére. Állhatna akárhol: a kritikusok valószínűleg elsősorban ezt az érvet hangoztatnák vele szemben. De ott áll, ahol, mi több, ez meg is határozza. Megszokni és megszeretni nem lehet könnyű, és nem is egy-két napba telik, de bátorsága épp ezért tiszteletre méltó.
Mokrin (középkori magyar nevén Homokrév) hatezer lelkes település a Bánátban, az Aranka partján, pár kilométerre Nagykikindától. A török alatt elnéptelenedett helyet a 18. században telepítették újra; akárcsak a legtöbb telepesfalunál, itt is katonai mérnökök húzták meg a derékszögű úthálózatot és jelölték ki a szabályos rendben sorakozó telkeket. Az épületek telepítésében, tömegében is érződő egységes arculatát Mokrin máig megőrizte. A Terra Panonica nevet viselő idegenforgalmi-kulturális komplexum beruházója egy nagyobbacska épületegyüttest vásárolt meg, hogy abban helyi termékeket előállító üzemet, művészeti központot, éttermet és vendégházat üzemeltessen. A tervezőt, a négy szerb építész alkotta Studio AUTORI-t meghívásos pályázaton választották ki.
Bár a telken nem állt műemléki védettségű épület, az építészeknek így sem volt könnyű dolga. A lehetsőgekhez képest tiszteletben kellett tartaniuk a helyszín örökségét, közben pedig megfelelni a tulajdonos elvárásainak, aki európai érdeklődésre számot tartó idegenforgalmi központot teremtene az álmos vajdasági falucskában. A végeredmény egy öt házból álló komplexum. Ebből elsőként a B épület készült el, egy 1878-ból származó lakóház helyén, amelyet rossz állapota miatt el kellett bontani. Egy 1925-ös épület átalakítása momentán folyik, három további tömb pedig jövőre készülhet el.
Egyetlenként az öt épület közül a B teljes egészében kortárs építészeti formanyelvet képvisel; elődjét mindössze méretében, tömbjében idézi fel. Az utcával párhuzamos gerincű nyeregtetős, földszintes épület egyszerre illeszkedik a környezetbe és teremt ellenpontot, fekete szálcement lapokból készült burkolatával a falakon és a tetőn. A 250 négyzetméteres belső tér alapvetően fehér, egységességét csak a belsőépítészet, a bútorok, a workshop-szoba és az irodákat elválasztó falak néhány natúr vagy fekete felülete töri meg. A neutrális hangulatot a ház célja indokolja: az itt zajló kreatív munkához a belső tér alapvetően hátteret biztosít, nem kívánja azt befolyásolni - a fekete, komor homlokzattal viszont óvja a külső hatásoktól. Az udvari homlokzat szabálytalan nyílásrendszere divatos és izgalmas fogás, egyben lehetőséget teremt a belső terek testreszabására, a ház éjszakai képének változtatására.
Könnyelmű szokás a mai építészetet olyasfajta skálaként elképzelni, amelynek szélsőségeit a környezetbe belesimuló, illetve az attól totálisan elütő házak, „ufók” alkotják. A teória kimondatlan kiindulópontja a virgonc posztmodern ellenpontjaként, a haldokló későmodern újjáélesztésére tett kísérletként a nyolcvanas években megfogalmazott kritikai regionalizmus elmélete, amely gyakorlatában a modern formahagyományainak és a helyi építési szokásoknak szabadon kezelt vegyítését jelentette. A kritikai regionalizmus megfelelő elméleti táptalajként szolgált, egyszersmind utólagos önigazolásra adott okot a nyolcvanas évektől Magyarországon kibontakozó, elsősorban kedvelt anyagával, a téglával jellemzett építészeti irányzatnak. Jellemző módon ez a regionalista teória az utóbbi tíz évben tett szert nagyobb ismertségre, épp abban az időben, amikor a használói („fogyasztói”) szokások megváltozása világszerte újabb fordulatokat eredményezett. A mokrini példa megcáfolja a skála-elmélet hasznosságát, megkérdőjelezi értelmét; autenticitásához (négy szerb építész nyeregtetős házat épít a Vajdaságban) éppúgy nem fér kétség, mint a nemzetközi trendekhez igazodó (frissnek talán nem, de érvényesnek nevezhető) végeredményhez. Olyan munkafolyamat végeredménye, amely érvényesnek ismeri el és levonja a kritikai regionalizmus tapasztalatait éppúgy, mint ahogy szabadon szüretel a „sztárépítészet” jelenségéből fakadó, az ikonikusra és az egyedire törekvő gyakorlat gyümölcseiből. Skála helyett vegykonyhai patikamérlegen balanszírozott építészetről van itt, amely épp attól válik kísérletivé, hogy minden elemét ismerjük.
A mokrini házról sok nyelven lehetne írni indokoltan. Szerbül, mert Szerbiában áll. Magyarul, mert (egykor legalábbis) magyarok lakta területen. Angolul, mert a globális trendekhez igazodó házról van szó. A legstílusosabb választás az eredetileg technikai szaknyelvként kialakított „egyszerűsített angol” lenne, amelyet különösebb problémák nélkül képes megérteni bárki, aki a különböző kultúrák közötti globális közvetítőnyelv alapjaival tisztában van. A háznak ugyanis valami ilyesmi a célja, és ebben kifejezetten sikeres.
B ház, Terra Panonica kulturális-idegenforgalmi központ, Mokrin, Szerbia
Svetog Save 25, Mokrin (Nagykikinda), Szerbia
Építészek: Studio AUTORI (Dijana Novaković, Maja Trbović, Aleksandra Nikitin, Dušan Nenadović). Munkatárs: Ljiljana Rodić-Bodrožić
Építés: 2010
Fényképek: Vladimir Sretenović
Hozzászólások