Luxus iparág, puritán és technológiaközpontú építészettel: az etyeki Korda Stúdió területén nyáron nyitott meg a látogatóközpont, amelynek karakteres betoncsarnoka változatosságot visz a filmgyári épületek jellegzetes ipari világába. Az étteremként működő csarnok mellett egy multifunkciós dobozépületben interaktív kiállítás, ezenkívül a filmforgatás díszletei is várják a látogatókat a filmstúdióban, ahol jelenleg a Borgiák és a Katedrális 2. évadjának forgatása zajlik.

Előbbi munkálataiból is némi ízelítőt kaphattunk, miközben a BORD Építész Stúdió tervezői, Bordás Péter és Pém Ildikó, valamint filmgyári vezetőnk társaságában bejártuk a nyáron átadott épületeket.
A Stúdió a település mellett, egy dombtetőre épült – látogatásunk után biztosan állíthatjuk, hogy valószínűleg ez Magyarország legszelesebb pontja. A folyamatosan süvítő szélben lépjük át a stúdió logóját formázó kapuépítményt. Bent a Borgiák díszletvárosa (a sorozat berendezőjét, Varga Juditot idén Emmy-díjra jelölték) és a területen elszórt hatalmas hangárszerű filmstúdiók fogadnak. Túránkat a korabeli Itáliát idéző városdíszletben indítjuk, itt azonban nem szabad fotózni – ez a rész jövőre nyílik majd meg teljesen a látogatók előtt. A tervek szerint a többi díszletet sem bontják majd le, hanem megtartják és megnyitják az érdeklődőknek, hagyományt teremtve a stúdióban.

Az új látogatóközpont két épületből áll, ezek egyike a jelenleg látogatói kávézóként és információs épületként hasznosított betonszerkezetű csarnok, amely a terület legmagasabb pontjára került, hogy így váljon fókuszponttá, mindenhonnan szinte magába szippantva az itt tartózkodókat. Az épület tulajdonképp egy hatalmas, lebegő tetőszerkezet alatt kialakított, átlátszó, multifunkciós csarnok: jelenleg az itt dolgozók étkeztetését oldják meg itt, de alkalmas rendezvényteremnek is, a konyha pedig catering szolgáltatásokat is lehetővé tesz. Akár világsztárokkal is összefuthatunk a „színészmenzán”; „Jeremy Irons csak csipeget, Cynthia Nixon viszont jó étvággyal szokott enni” - oszt meg velünk némi bennfentes információt az itt megfordult sztárok táplálkozási szokásairól filmgyári vezetőnk.
„Alapvető tanulság volt, hogy ez a fényűző ipar abszolút a puritán megoldásokat részesít előnyben” – meséli Bordás Péter, az építésziroda vezetője. „Az épületek minden apró részletének működnie kell, és mindenek felett előnyt élvez a technológia. Pénzpazarlásra egyáltalán nem volt lehetőség, sőt, tulajdonképpen ilyen nyomott költségvetéssel még sosem dolgoztunk. Mi azonban örültünk ennek, mert az épületeinknél egyébként is szeretjük a sallang nélküli, minimalista megoldásokat, szeretünk mindent láttatni.” Ennek jegyében a tető alatt futó épületgépészeti rendszer minden részlete szem előtt van, a padló pedig műgyanta, sajátos ipari hangulatot adva a csarnoknak. Az épület egyébként a helyszínen készült vasbeton szerkezet, a jellegzetes V alakú támaszokat a földrengés elleni védelem indokolta – a nagyon letisztult elrendezésű szerkezet miatt a földrengésre való méretezés egyébként komoly fejtörést okozott. A körbefutó üvegfalak elé árnyékolórendszer került, amely a fényviszonyokhoz igazodva automatikusan működik. Az üvegeken nincs bevonat, hogy ne torzuljon a külső látvány, az épület ezzel együtt a nyári hőségben is jól vizsgázott, nem volt szükség kiegészítő hűtésre.
„Minden épületünk, ahogy ez is, a fényről és az arányokról szól” – véli Bordás Péter. „Szándékos, hogy a hátsó bejáratnál szűk és feszes az előtér, ezzel teremtve feszültséget a belépőben, ami a csarnoktérbe belépve ellazul, elernyed. A térformáláshoz nagyon sokat merítettünk Le Corbusier elveiből, és különösen nagy hatással volt ránk Tadao Andóval való korábbi együttműködésünk. Egyébként ezt a házat is meg lehetett volna valósítani jellegtelen ipari csarnoképületként, de mi nem ezt az utat választottuk – az elkészült végeredmény viszont nem került sokkal többe, a négyzetméterárak alatta maradnak a legolcsóbb lakóparki lakásokénak.”

A csarnok tervezésénél külön kihívást jelentett – a minden meglévő adottság hasznosítása jegyében -, hogy a tervbe integrálni kellett egy 5000 köbméteres tűzivíz-tárolót. A ház közvetlenül a hatalmas betonmedence partjára került, amely egyébként jövőre már nemcsak látványelem lesz: a tervek szerint a víz hőenergiájának hasznosításával, hőszivattyúk alkalmazásával fogják megoldani az épület energiaigényét, amely így energetikailag teljesen önellátó lesz. A víz azonban máshogy is szerepet kap majd: már készen állnak a leendő, víz fölé nyúló terasz betoncölöpei.
A betoncsarnok mellett álló puritán szürke dobozba került a kiállítótér, ahol a névadó Korda Sándor életéről szóló anyagok mellett az interaktív tárlaton filmes trükkökbe, a filmkészítés kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést, de az épület szükség szerint filmstúdióként is használható.
A látogatóközpont kialakítása 1,2 milliárd forintba került, amelynek egy része uniós támogatás volt. A fejlesztés valószínűleg nem áll meg ezen a ponton: a jövőbeni tervek között például szálloda építése is felmerült.
Építtető: Filmközpont Kft.
Generáltervező: Bord Építész Stúdió Kft.
Építész tervezők: Bordás Péter – felelős tervező, Tolvaj Tamás, Bődi Imre – építészmérnökök
Fotók: Tóth Endre, Martin Wanda






Hozzászólások