Különleges kísérletnek adott helyet az 50-es évek végén, 60-as évek elején Óbuda: egy teljes lakótelepnyi mintaházon próbálgatta az akkori rendszer, miként lehetne a legoptimálisabb építészeti megoldásokkal orvosolni az égető lakáshiányt. Így jött létre az Óbudai Kísérleti Lakótelep, ahol a felépült ház-prototípusok között egyaránt megtalálható földszintes sorház és sokemeletes pontház.
A Kiscelli Múzeum Korszerű lakás, 1960 – Az óbudai kísérlet című, a Design Héten megnyitott kiállítása a hazai lakhatás történetének eme érdekes szeletével foglakozik, az építészeti terveken túl bútorok, korabeli fotók, sőt egy felépített mintalakás is segít megidézni a kor szellemét, az akkori idők lakáskultúráját és bútordivatját.
A 2. világháború után hatalmas problémát jelentett, hogy nincsen elegendő mennyiségű és minőségű lakás. A politika is sürgette a tömeges lakásépítést, ehhez azonban szükség volt technológiai és gazdasági szempontból is megfelelő megoldásokra – a siker kulcsát ehhez a típustervben látták. Az 50-es évek elejére azonban válságba jutott a műfaj. Ennek orvoslására, a tömeges lakásépítési megoldások és lakáskultúra fejlesztésére született meg 1958-ban a C terv fedőnévre keresztelt program, amelynek első lépéseként még abban az évben nyílt lakás-tervpályázatot hirdettek – a hat kategória 3-3 legjobb tervét az Óbudán kijelölt, a Váradi utca-Bécsi utca-Reménység utca-Zápor utca által határolt területen, több ütemben építették fel. Mellettük típusterv alapján épült házakat is felhúztak, hogy össze lehessen hasonlítani a különböző megoldásokat.
Az új lakáskialakítás természetesen teljesen új bútorokat is kívánt – az 1959-es Országos Lakásbútor Tervpályázat célja az új lakásokban használható bútorok kifejlesztése volt. A lakótelep építkezése Kiss Albert és Pomsár János beépítési terve szerint, a Lakóterv generáltervezésével, a 21-es és 45-ös Építőipari Vállalat kivitelezésében zajlott. Később négy nyolcemeletes lakóház is felépült az 1960-ban megtartott Középmagas Lakóház pályázat eredményeként.
Az ötvenes évek sok szempontból komor, szürke időszak volt – itt maradt építészeti emlékei sem feltétlenül szívet vidítóak. A kiállított színes tervlapok, igényes grafikákkal megrajzolt tervek azonban egy teljesen más világot tükröznek – végül a házak sajnos általában nem az építészek által elképzelt vidám színekben valósultak meg. A tárlat egyik inspirálója éppen egy szerencsés véletlen folytán megmaradt tervgyűjtemény volt, a lakáspályázat utáni kiállításra készült látványtervek anyagával, amely korábban a múzeum tulajdonába került és így megmenekült – „ritkaság, hogy ebből a korból ilyen minőségű, igényes grafikával készült tervek fennmaradjanak, hiszen az állami tervezővállalatok tervtárait jórészt kiselejtezték” - meséli a kiállításon való kalauzolás közben Branczik Márta művészettörténész, az Építészeti Gyűjtemény vezetője.
Nemcsak lakóházak, hanem a szükséges szolgáltató létesítmények terveit is megcsodálhatjuk: a korban szokatlan komforttal épült a területen bölcsőde (padlófűtéssel, drága kőburkolattal és társművészeti alkotással) és három élelmiszer-pavilon Kisszebeni Marcell tervei alapján. A zöldterületek kialakítását – a Lakóterv Zöldterületi Osztályának munkája - is gondos tervezés előzte meg: még ma is megvannak például a kifinomult vonalvezetéssel lerakott tipegőköves utak.
Az itt készült lakások alapterülete meglehetősen kicsi volt (59 négyzetméteren akár egy háromszobás lakást is sikerült kialakítani), ugyanakkor azok eléggé zsúfoltak voltak: sokszor beköltözött a család mellé a nagymama, az itt munkát kapott rokon is. Az építészek összenyitott, áramló terekkel igyekeztek ellensúlyozni a szűkös térviszonyokat; a sok elkülöníthető helyiségre tagolt, kis lukak sorából álló lakás csak a későbbiekben vált jellemzővé. Fontos szerepet kapott a korábbiakhoz képest megváltozott bútorozás: a beépített szekrények és konyhabútor segített a lehető legtakarékosabban kihasználni a rendelkezésre álló teret. Nem minden lakás ilyen aprócska azonban: az egyik egyemeletes sorházban például kétszintes, 80 négyzetméter alapterületű lakásokat alakítottak ki, ami az akkori időkben megdöbbentően nagy luxusnak számított.
Az egyik legsikeresebb elképzelés Mináry Olga nevéhez fűződik: az 527 jelű prototípus-ház szinteltolással készült, nagyjából egyforma kialakítású lakásokkal, amelyet később, kisebb változtatásokkal, típussá is nyilvánítottak. Ennek egyik lakását reprodukálták a kiállításon: az életnagyságú modell nem teljes enteriőrt jelenít meg, a padlón – a fontosabb bútorok kivételével - csak jelzésszerűen rajzolták fel a bútorozás elemeit. Az egyik fő attrakció egy eredeti, komplett konyhabútor – a fűszertartótól a kihúzható gyúródeszkáig minden akkor szükséges kellékkel felszerelt, az akkori 55 x 55 centiméteres modul alapján készült együttest a házban hirdetve sikerült megszerezniük a múzeum munkatársaiknak, míg a többi bútort a fotók alapján az internetről vásárolták.
Az első beköltözők közül sokan ma is a lakótelepen élnek. „Amikor kirepültek a gyerekek, ezek a lakások nagyon kellemes, élhető, kényelmes környezetté váltak” – véli Branczik Márta. „Próbáltuk felmérni, hányan élhetnek még itt az eredeti lakók közül, de sokan nagyon bizalmatlanok voltak.” Szerencsére azonban nem mindenki: van olyan kiállított fotó, ahol egy mostani lakó látható gyerekkorában, több itt élővel pedig interjú is készült, amelyek a kiállításon meg is hallgathatók.
Ha ismerősek a formák, nem véletlen: sok itt kialakult megoldás a későbbi panel lakótelepeken köszön vissza, bár az óbudai házak még téglából készültek. A sors iróniája, hogy mire megépültek a házak, éppen addigra vált nyilvánvalóvá: az itt alkalmazott tégla helyett a panelos technológia lesz majd a járható út a tömeges lakásépítésben. A lakótelep további sorsa kérdéses: sok házat már átalakították, amelyek néha éppen legfontosabb elemeiket (például a homlokzat érdekes tagolását adó nyílászárókat) vesztették el, a lapostetős élelmiszer-pavilonok némelyike pedig magastetőt kapott. Mégis, akár a műemlékké nyilvánítás is szóba jöhet, „ehhez azonban mindenképpen egy nagyon alapos előzetes kutatásra, felmérésre van szükség” - fejti ki Branczik Márta „ezt a munkát pedig jó 15 évvel ezelőtt kellett volna elkezdeni”.
A kiállításhoz múzeumpedagógiai programok, filmvetítések és előadások is kapcsolódnak, és egy tanulmánykötet is megjelenik az építészekkel készült interjúkkal kiegészítve.
Helyszín: Kiscelli Múzeum, Templomtér – 1037 Budapest, Kiscelli utca 108.
A kiállítás látogatható: 2011. december 4-ig.
A fotókat (a galériák kivételével) Babecz Ákos készítette. A reprók F. Szalatnyay Judit munkái, a tárgyak a Kiscelli Múzeum Építészeti gyűjteményéből származnak.
Hozzászólások