Régóta napirenden van Budapesten a Duna-part hasznosításának témája, mégis, a főváros mintha hátat fordítana saját folyójának. Most következő cikksorozatunk néhány Budapesthez hasonló vízparti nagyváros újjáéledését mutatja be. A következő hetekben Dublin, Koppenhága és Hamburg vízparti területeinek revitalizációját mutatja be, majd zárásként foglalkozunk a budapesti Duna-parttal kapcsolatos elképzelésekkel is.
A dublini kikötők története a tizennyolcadik században kezdődik, amikor az első dublini kereskedők vastag kőfallal kerítették körül a Liffey-folyó torkolatát. A helyszín kiválasztása – egy nagy folyó közvetlen kijutással az Ír-tengerhez és a távolabb elhelyezkedő óceánokhoz – nagyban hozzájárult a kikötőterület dinamikus fejlődéséhez.
Jelentős gazdasági élet kezdett kialakulni, ezért hamarosan kiépült a vasúti közlekedés is, a 20. századra pedig a kikötő Írország egyik legnagyobb munkaadójává vált. Az 1950-es években azonban a gépesítés felváltotta az emberi munkaerő nagy részét, az egyre növekvő munkanélküliség pedig a terület gyors elnéptelenedéséhez vezetett. Az 1980-as években a Custom House Docks Development Authority létrejöttével született meg elsőként az ötlet a terület revitalizálását illetően. 1997 óta a szervezet legfőbb feladata az 1300 hektáros vízparti városkép kiépítése. Céljuk egy olyan városfejlesztési program volt, ahol a terület arculatának megújítása mellett az egész lakosság számára vonzóvá teszik a városrészt, új, mindenki által elérhető lakóépületek, munkahelyek, oktatási intézmények létrehozásával.
A projekt mintegy 520 hektárnyi alapterületen valósult meg, ennek magja, csaknem 100 hektárnyi terület a régi ipari kikötőterületet jelenti, amely a 20. század végére elértéktelenedett és jelentősen leromlott állapotba került. Annak ellenére, hogy a környéken nagyon erős és aktív közösségi élet működött, számos gazdasági és szociális problémával kellett megküzdenie az itt élőknek. Különösen a munkanélküliség okozott komoly gondokat, 1997-ben a munkanélküliek száma a munkaképes lakosság 30 százalékát tette ki, a gyermekeknek pedig csak mintegy 35%-a szerzett érettségi bizonyítványt.
A Docklands projekt jelentősen megváltoztatta az egész területet felépítését. Ez nemcsak a vegyes felhasználású ingatlanok fejlesztésében, hanem a közösségi célokra létrehozott projekteken is meglátszik: a tervezés során a lakosságot is bevonták a kreatív munkálatokba, felhasználva ötleteiket és támogatásukat, ezzel újfajta társadalmi összefogást mutatva. Ez a kohézió nagyban hozzájárul ahhoz az elképzeléshez, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődés valóban fenntartható legyen az érintett területen. Az ötévente meghirdetett Master Plan for Dublin Docklands Area (mesterterv a Dublin Docklands területre) pályázatának 2008-as nyertese a környék társadalmi, gazdasági és fizikai regenerációjának stratégiáját vázolja fel. A díjnyertes pályázat megvalósítása 2008 novemberében indult, a 2003-as Master Plan részletes áttekintését követően. A munkálatok során folyamatos egyeztetések folytak a városvezetés, a lakosság és az összes érintett befektető oldaláról is. A folyamat legjelentősebb mérföldkövét azonban a 2008 januárjában megrendezett Docklands Social Regeneration elnevezésű konferencia jelentette, ahol mintegy 200 közösségi képviselővel sikerült a tervezeteket megvitatni, majd sikerre vinni.
A Pritzker-díjas ír építész, Kevin Roche által tervezett épület fő látványeleme az egészen az épület tetejéig futó, enyhén befelé dőlő üveghomlokzat. Az 54 méter magas és 39 méter átmérőjű, süveg alakú építmény rejti az épület hatalmas átriumát, ahonnan a nagy üvegfelületeknek köszönhetően gyönyörű kilátás nyílik Dublin városközpontja, a Liffey-folyó és a Wicklow-hegy felé is. A Convention Centre 22 helyisége több mint nyolcezer látogató befogadására alkalmas, ezek között található két nagy kiállítóterem, egy 2000 fős auditórium, és számos kisebb tárgyalóterem. Évente számos nemzetközi szakmai konferenciának ad otthont, de ezen kívül lehetőség van benne koncertek, kiállítások megrendezésére is.
A Grand Canal Theatre ötlete 1992-ben kezdett kibontakozni. Az 1990-es években már javában működő The Point (a The O2 elődje) a koncertek és könnyűzenei események mellett egyre több színházi előadásnak adott otthont, így kézenfekvővé vált egy külön a műfaj számára tervezett színházi épület megvalósítása.2003-ban kezdődtek a tárgyalások, a Dublin Docklands Development Authority támogatásával, Daniel Libeskind tervei alapján végül közel egy éve, 2010 márciusában adták át az impozáns dublini színházat. Az épület koncepciója különböző „színterek” létrehozása volt: az auditórium, mint fő színtér, a színház előtt elhelyezkedő, szabadtéri előadások megrendezésére is alkalmas tér a másodlagos színtér, és a harmadik, a két fő színteret összekötő átmeneti tér, a színház előcsarnoka.
Az eredetileg „The Point Depot” néven jegyzett épület öntöttvasraktárként kezdte életútját 1878-ban, a Great Southern and Western Railway Company tulajdonaként. 1980-ban vásárolta meg Henry Crosbie, ekkor az épület már az összeomlás szélén állt. A felújítás terveit a Shay Cleary Architects készítette el, 1988-tól „The Point Theatre” néven működött, majd végül 2007-ben készült el kibővített, végleges formájában a 14 000 néző befogadására alkalmas többfunkciós koncert-, kiállítás- és konferencia központot. A lelátók kialakításánál a római Colosseum küzdőterét vették alapul: a nézőtér ívesen helyezkedik el a színpad körül, így meg tudták oldani, hogy a legtávolabbi szék is csak legfeljebb 60 méterre helyezkedjen el a színpadtól (korábban ez a távolság 80 méter volt). Az épületben minden évben számos híresség ad koncertet, többek között Madonna, a U2, a Guns N’ Roses, a Coldplay és a Rolling Stones.
A dublini városi önkormányzat kérte fel a korunk talán leghíresebb hídjait tervező Santiago Calatravát a kikötőterület legújabb hídjának megtervezésére. A Samuel Beckett-híd a Liffey-folyó két partját köti össze, létrejöttével az autós, gyalogos és kerékpáros forgalomnak is elérhetővé tették a folyópart két oldalán elhelyezkedő építészeti látványosságokat. A folyó hajóforgalma miatt a hídon időnként megáll a forgalom, és az 90 fokkal elfordul, hogy helyet engedjen a vízijárműveknek. A 120 méteres szerkezetet Rotterdamban építették fel, majd innen, több mint 1000 kilométer távolságból, 5 nap alatt szállították Dublinba. A hidat 2009-ben adták át a lakosoknak, azóta a város egyik legfőbb jelképe és nevezetessége lett.
Szintén a régi iparterületen épült volna meg az elképzelések szerint Írország első felhőkarcolója, a világhírű ír együttesről, a U2-ról elnevezett toronyház. A Norman Foster által tervezett épület a maga 120 méter magasságával az eddigi legmagasabb ír épület mintegy kétszerese lett volna. A nagy felületet kihasználva szél- és napenergia hasznosításával termelte volna meg a működéséhez szükséges energia nagy részét, a torony tetején pedig a U2 stúdiója kapott volna helyet – erre azonban sajnos várnunk kell, a tervek ugyanis a gazdasági válság hatására egyelőre megvalósítatlanok maradnak.
Sorozatunk következő részében, pénteken Koppenhága vízpartjait vesszük górcső alá.
Hozzászólások