Az Építészet és kontextus programsorozat idei legfontosabb rendezvényének a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar adott otthont. „A kulturális város után” címmel rendezett nemzetközi konferencia a kulturális alapú városfejlesztés, a kreatív városok, a perifériák és a hozzájuk kapcsolódó lehetséges innovációk legaktuálisabb kérdéseinek, a gazdasági recesszió kulturális következményeinek vizsgálatát célozta meg.
A plenáris ülés kezdetén Szemerey Samu és Polyák Levente, a program tartalmi felelősei és moderátorai a kulturális városfejlesztés témakörének bevezetéseként a kultúra fogalmának referenciavesztésére hívták fel a figyelmet. A később elhangzottak igazolták állításukat: az előadások nyomán az a benyomás keletkezhetett a hallgatóságban, hogy a kreatív városfejlesztés kontextusában a kultúra fogalma lassan mindent magába szív, az innováció vagy a fenntarthatóság terminusaival mosódik össze, és az elitkultúra értékszempontjainak háttérbe szorulásával a társadalmi kohézió erősítésének eszközeként nyer létjogosultságot. Az előadók többsége a kulturális javak minél szélesebb körű megosztása, a városi hétköznapok életébe történő integrációja mellett érvelt.
Az első előadó, Takáts József irodalom- és eszmetörténész, a pécsi EKF-pályázat szellemi irányítója a kulturális főváros jelenlegi alakulását a pályázat eredeti céljaival vetette össze. Mint elmondta, a létező várospolitika alternatívájaként elgondolt pályázati program három alappillérre, a kulturális régióképzésre, a decentralizációra és a városiasság eszméjének visszavételére épült, a megvalósítás során azonban e három elem kiiktatásával ez az alternatíva is elveszett. Takáts szerint a pécsi EKF-nek elsősorban szociológiai tanulságai vannak, melyek közül a társadalmi tőke elégtelenségét, az együttműködési kultúra alacsony fokát és a hozzáértő bürokrácia hiányát emelte ki. Az új beruházások fenntarthatóságával kapcsolatban rámutatott, hogy a magyar intézményi struktúrában a vidéken működő, ám nemzetközi hatókörű intézmény szinte ismeretlen jelenség, ezért a támogatás gyakorlata sem alakulhatott ki. A pécsi önkormányzat és a kormány között sincs erre vonatkozó szerződés.
Matei Bejenaru (Periferic Biennial, Iasi) - Kép: Berkecz Balázs
Bas van Heur, a maastrichti egyetem kutatója a kisvárosok lehetséges kulturális fejlesztési stratégiáit vázolta fel. A centrum-periféria kérdésében a hagyományos, hierarchikus elgondolással szemben amellett érvelt, hogy a kisvárosok sajátos, önálló minőséget képviselnek, ezért a fejlesztéseknél a metropoliszok másolása helyett a helyi léptéket figyelembe vevő transzformáció, illetve kísérletezés útját javasolta, és a holisztikus, az életminőség komplex értelmezésére épülő tervezési szemlélet fontosságát emelte ki.
Az ausztráliai Brisbane-ből érkezett Marcus Foth prezentációja, amely a városinformatika lehetőségeit mutatta be, a döntés-előkészítés és a társadalmi visszacsatolás kiszélesítésére irányuló nyugati törekvések plasztikus példáját kínálta. Az új kutatási ág a szociológia, az építészet és a várostervezés adatbázisának informatikai eszközökkel történő kiterjesztését szolgálja, és szoros összefüggést mutat a városok mentális térképezésének gyakorlatával. A városi társadalom „gyenge jeleinek”, a diffúz egyéni tapasztalatoknak a regisztrációjával, melyhez a mobiltelefonokat, kerékpárokat, taxikat stb. használja adatszolgáltató eszközökként, a városi élet minőségéről, a légszennyezésről, közlekedési helyzetről, a közterek állapotáról vagy a médiaszcénán kívül rekedő kulturális megnyilvánulásokról adhat pontosabb képet. Előadása a konferencia azon gondolati irányát erősítette, mely a kultúrát mindenekelőtt a társadalmi jelenségek médiumaként definiálta.
Nada Švob Đokić, zágrábi kutató, aki a kulturális fejlesztés délkelet-európai sajátosságait tekintette át a horvát középvárosok példái révén, leszögezte, hogy a térség országai jelenleg mindenekelőtt a globális kultúra piacaiként működnek, a kulturális befektetések jelentős része pedig reprezentációs jellegű, a források jelentős részét nem a kulturális termelésre, hanem a beruházásokra fordítják. Megállapítása a pécsi EKF alakulását nyomon követők számára ismerősen hangzott.
Bert van Meggelen, a rotterdami EKF program intendánsa, aki nem csak Pécsett, hanem számos más európai EKF-városban is szakértőként működött, az úgynevezett „utazó koncepciókkal” kapcsolatban úgy vélekedett, hogy azok csak akkor vihetik előre a város ügyét, ha nem importcikként, hanem a városok örökségének szerves részeként jelennek meg a kulturális kínálatban; pozitív példaként említette a „Magyarok a Bauhausban” című pécsi kiállítást.
Matei Bejenaru (Periferic Biennial, Iasi), Uros Petrevski (NoDesign), Fabrice Raffin (Paris), Szokolai Zsolt (NFÜ). Kép: Berkecz Balázs
A liverpooli EKF-program egyik szellemi atyja, John Belcham a hajdani iparvárosok kulturális alapú újrapozicionálásának tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Előadása fontos párhuzamokkal szolgált Pécs számára; mint elmondta, Liverpool mindig is sajátos identitású városnak tudta magát Anglián belül, és periferiális helyzetéből éppen az EU-s geopolitika kínált kiutat. A „hogyan tovább az EKF után” kérdésére felemlítette, hogy Liverpool az EKF lendületét kihasználva a UNESCO Zeneváros programmal tartja fenn a kulturális fejlesztések iránti érdeklődést.
A Velencei Egyetem professzora, Domenico Patassini a kulturális várostervezés eredményeinek visszacsatolásáról, illetve a „nagy eseményekre” alapozó stratégia veszélyeiről értekezett. Nagyrészt általános terepen mozgó prezentációjának egyik mellékszála volt a legérdekesebb: saját városának, Velencének a példájával a kulturális „túlfejlesztés” kockázatára, a társadalmi tényezők, a városi életminőség és a kulturális örökség közötti ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Velence – amelynek lakossága ötven év alatt 170 000-ről 50 000-re csökkent – szerinte ma már nem város, hanem vállalkozás.
A második nap „Periféria és innováció” szekciójában Szokolai Zsolt fejlesztési szakember a kreatív és kulturális ipar lehetőségeit tekintette át a közepes méretű városok vonatkozásában. Az előnyök és hátrányok felvázolásával olyan pécsi tapasztalatok is új fogalmi kontextusba kerültek, mint például a városban megtalálható kreatív osztály szellemi potenciálja és gyenge érdekérvényesítő képessége közötti ellentmondás. Nézete szerint a pécsi kulturális ipar nem a szellemi tőke, hanem a „mentoring” vagy a „start-up” terminusaival körülírható üzleti támogató rendszer hiányától szenved.
A gazdasági recessziónak a kultúrára gyakorolt hatásáról és a kitörési pontokról konkrét példával szolgált a művészeteket támogató brit testület, az Art Council England fejlesztési igazgatója, Richard Russell, aki a kereskedelem visszaesése miatt üresen álló üzlethelyiségek művészeti célú felhasználásának gyakorlatáról számolt be. Ő volt az egyetlen, akinek mondanivalójában a minőségi kultúra szempontjai is megjelentek, mivel a program a művészek támogatását tekinti egyik fő céljának. Elmondása szerint a kormányzati finanszírozású szervezet eddig 3.5 millió fontot osztott szét a fenti célra, és több száz alkotóközösséget, művészeti csoportosulást támogatott, ami a válság nyugati és kelet-európai dimenziói közötti különbséget is illusztrálja (Pécsett egyetlen hasonló kezdeményezést említhetünk, a volt Nádor Kávéház helyén jelenleg működő galériát).
Bryan Boyer (Sitra, Helsinki), Franco Bianchini (University of Leeds), Juan Herreros (Madrid); mikrofonnal: Szemerey Samu. Kép: Berkecz Balázs
A konferenciát záró plenáris ülésre került az az előadás, amely voltaképpen a téma expozícióját adta volna: Franco Bianchini, a leeds-i egyetem professzora „A kulturális alapú várospolitika jövője” című prezentációjában a „kulturális boom” lecsengése után kialakult helyzet szegmenseit tekintette át a fenntarthatatlanná vált kulturális nagyberuházásoktól kezdve a multikulturális jelenségek kezelésére kialakult nemzeti stratégiák kérdésessé válásáig.
A konferencia a fejlett országok és a kelet-közép európai régió kulturális városfejlesztési stratégiáinak és eszközhátterének radikális különbségét reprezentálta. Míg nyugaton a tervezés társadalmasításának maximalizálása, a társadalmi kommunikáció 21. századi technológiai hátterének kihasználása van napirenden, nálunk e folyamat minimális feltételeinek elérése a cél.
Hozzászólások