Építészet

Nemrég fejeződött be a több európai városban zajló Media Facades Festival, melynek budapesti részvételét a Kitchen Budapest szervezte. A linzi Ars Electronicán szimpózium foglalkozott az építészet és a média kapcsolatáról, mint ahogy Európa-szerte egymást érik a témában szervezett workshopok. Mi köze a médiának az épületekhez, főleg a homlokzatokhoz? Mi ez az érdekes vonulat az építészetben, és hova vezet?

A homlokzatok mindig is egyfajta médiumként szolgáltak, csak az üzenetük egy régi korban született, és a jelentésük lassan, a szemlélet fejlődésével változott. A toronyórák és a harangtornyok hordozták a legtöbb üzenetet. Viszont ez a sebesség a mai világban már nem elegendő. Egy kattintás, és megváltozik minden - szinte lehetetlen csillapítani az emberek információéhségét. Így nem csoda, hogy sorra került a mára már szinte egyedüli statikus műfaj is, az építészet. Nemcsak az a kérdés, hogy hogyan lehet az építészetet bevonni és dinamizálni, hanem hogy egyáltalán kell-e nekünk puzzle-t játszani egy épület homlokzatán?

A legkézenfekvőbb a homlokzat mint kijelző használata. A kijelzők - leginkább reklámtáblák - célja, hogy sok emberhez juttassanak el információt, értelemszerűen tehát olyan helyeken jelennek meg, ahol sok ember fordul meg. Köztereken, közlekedési csomópontokban, jó rálátású épületeken találkozhatunk velük. Attól függően, hogy maga az építészet mekkora hangsúlyt kap az információ átadásában, három típus határozható meg.

A városi kijelzőfelületek, animált reklám és információs táblák az építészettel nem, vagy csak ritkán kerülnek közvetlen kapcsolatba. Ilyen a Times Square New Yorkban, ahol az épületek csupán a hirdetések hátszerkezetét adják, szinte nem is látszanak.

A médiahomlokzat ezzel szemben már közvetlenül az épület homlokzatát, annak főképp világítását használja kijelzőnek. Ezek a homlokzatok rendszerint nem abból a célból készültek, hogy különböző információk jelenjenek meg rajtuk, hanem a jó elhelyezkedésük és vezérelhető világításuk teszi lehetővé őket tartalom megjelenítésére.

Médiaépítészetről pedig akkor beszélhetünk, amikor egy épületet már úgy terveznek, hogy világítása, épületszerkezeti elemei, felületei nem csupán az építészet és az esztétika, hanem egy újfajta médium követelményeinek is megfeleljenek.

Magyarországon egyelőre csak tervek szintjén jelenik meg a médiaépítészet, viszont már több épület homlokzata vált kijelzővé. A homlokzatok nyilvános hekkelése Budapesten talán a Schönherz kollégiummal kezdődött, amikor az épület ablakai feleltek meg pixelpontoknak.

A nemrég lezárult Media Facades Fesztiválon Budapesten a Lánchíd 19 Design Hotel és a MŰPA homlokzatával lehetett játszani. A MŰPA díszkivilágítását egy iPad-en a helyszínen, illetve egy weboldalon keresztül lehetett különböző színűre állítani. A szálloda homlokzatán végigfutó színhullámokat pedig az épület előtti parkban elhelyezett, ufóra emlékeztető lények megfújásával lehetett gerjeszteni.

Egy jó példa még a linzi Ars Electronica Center homlokzata, amit egy iPhone érintőkijelzőjével lehet érintéssel színesre festeni (sajnos az iRiS alkalmazás még nem tölthető le az App Store-ból). Az érdekes az volt, hogy a telefon kamerájának élő képét ismerte föl az alkalmazás, és valóban, az ujjunkkal lehetett az épületre rajzolni. Az AR (Augmented Reality - Kiterjesztett Valóság) technológia ilyen alkalmazása újdonság, és várhatóan egyre több projektben lesz elérhető. Alig várjuk már, hogy egy ingyenes alkalmazással festhessük a Parlamentet, mondjuk a Batthyány térről.

A műfaj elterjedése több akadályba ütközik, melyek közül csak az egyik (bár alighanem a legfontosabb) anyagi természetű. Egy ilyen épületnek rengeteg épületszerkezeti, technológiai és kivitelezési követelménynek kell megfelelnie, létjogosultsága számos várostervezési, sőt társadalmi kérdést vet fel. (Ld. az összefoglalót a cikk végén.) A nehézség az, hogy ezekre a kérdésekre mind előre kell választ adni. Ráadásul ha az egész médiaépítészet a dinamikára és a változó tartalomra helyezi a hangsúlyt, és ennyire technológiafüggő, akkor megkerülhetetlen kérdés, hogy egy ilyen épület néhány év múlva, a felhasznált technológiai megoldások elévülésével hogyan lesz képes az erejét megtartani. Lehet, hogy addigra egy jó - a mai szemmel nézve magas felbontású - LED-es kijelző már nem lesz alkalmas az akkori tartalmak megjelenítésére.

Hogy milyen irányba halad a médiaépítészet, még nem igazán látni, viszont jelenleg az interaktív homlokzatok jelentik a csúcsot. Tehát nem az emberektől nagyrészt független változók határozzák meg a tartalmat - mint az idő, vagy az időjárási körülmények, hőmérséklet, széljárás - hanem a városlakók aktív részvétele. Viszont továbbra is kérdés, hogy ez hogyan valósulhat meg, a konkrét vizuális tartalmat ki dönti el, ezeket a tartalmakat ki felügyeli?

Az emberek bevonása, az érdeklődők ténylegesen megmozgatása legkönnyebben játékokkal valósítható meg. Liverpoolban például egy csúzlival lehetett rövid üzeneteket lőni egy falra. Linzben alacsony felbontású, 4x4-es puzzle játékot lehetett játszani, egyszerre akár többen is. Vagy a legutóbbi E-culture Fair alatt a dortmundi U épület homlokzatát varázsolták egy függőleges táncparketté.

Kísérletek folynak egyéb adatok, mint a légszennyezettség, az épület előtt elhaladó járművek száma vagy hangok vizualizációjáról is. Forma és tartalom terén a lehetőségek korlátlanok, a fontos szempont, hogy a megjelenített információ és a megjelenítésre szánt technológia összhangban legyen.

Ez mind szép és jó, de vajon ilyen célra ki lehet-e sajátítani a homlokzatokat és városi tereket? Sokaknak úgy tűnhet, hogy nincs másról szó, mint az építészet elbulvárosodásáról, mindenki számára könnyen befogadhatóvá és egyszerűvé téve azt. Ezért fontos egy tudatos társadalmi gondolkodás, esetleg szabályozás a tartalmat illetően. Nyilvánvalóan elsősorban a vállalati szféra az, amely ilyen drága beruházásokat megengedhet magának. Mégis össztársadalmi érdek, hogy ezek a felületek elsősorban ne a vállalatok marketingeszközei legyenek, hanem városi szintű koncepció mentén alakítsák ki őket. És annak ellenére, hogy csupán villanyszerelésnek tűnik egy ilyen felület megépítése, az elkötelezett és professzionális építészeti magatartás nélkülözhetetlen mögüle. Mint látszik, a téma igen komplex, de ha minden feltétel teljesül, csak akkor beszélhetünk a médiaépítészet igazi megjelenéséről.

Akit bővebben érdekel a téma, azoknak érdekes lehet az októberben Bécsben megrendezésre kerülő nemzetközi kiállítás és workshop.

A médiahomlokzat mikéntjei

Várostervezési kérdések:

-hol és milyen épületek szomszédságában helyezkedik el az épület a városon belül;

-mekkora fényszennyezettséggel kell számolni;

-a közlekedést mennyire zavarja, illetve mekkora forgalmat generál;

-az adott pl. kulturális vagy örökségvédelmi terület képébe mennyire illeszkedik (pl.: A Lánchíd 19 Design Hotel színének meghatározásánál például követelmény volt az illeszkedés a Vár és a budai rakpart képébe).

A tartalom és a forma kérdése:

-a (képernyő)felbontás legyen alkalmas az adott tartalom megjelenítésére;

-milyen messziről látható nappal és éjjel;

-egyáltalán milyen tartalmak, témák jelenjenek meg rajta;

-reklámok megjelenhetnek-e rajta, vagy kizárólag kulturális célokat szolgál;

-az információ közlési módja narratív vagy szimbolikus (pl. színkódok, ikonok, morzejelek);

-mennyire interaktív, hogyan lehet a tartalmát változtatni, hogyan szólhat bele a széles közönség a tartalom alakulásába?

Az épülettel és a kijelzővel kapcsolatos kérdések:

-kik használják az épületet és mi a funkciója;

-mi a beruházás oka, vállalati vagy kulturális célokat szolgál-e;

-milyen a kijelző- és a homlokzatszerkezet;

-valamint az elektronika és a fényforrások kialakítására, karbantarthatóságára vonatkozó kérdések.