Az köztudott, hogy a hollywoodi filmipar fénykorában sok magyar származású színész, színésznő és rendező volt ünnepelt világsztár. Korábbi három cikkünkben számos magyar származású, munkásságuk miatt a tengerentúlon hírességnek számító építészt, formatervezőt és grafikust összegyűjtöttünk, ezúttal pedig a magyar felmenőkkel büszkélkedő, a divat élvonalában tevékenykedő divattervezőket szedtük össze.
Kati Stern - Venexiana
Honlap:
http://www.katisternvenexiana.com/
Kati Stern divattervező 2003-ban indította útjára Venexiana nevet viselő márkáját, első bemutatóját New Yorkban tartotta, ahol 2004-es tavasz-nyári gyűjteményével ismerkedhetett meg a közönség. A tervezőnő az elmúlt hat évben hatalmas sikereket ért el, ruhái közül válogatott a Szex és New York legendás stylistja, Patricia Field is, valamint öltözékei többször is szerepeltek a Vogue és például a W magazin oldalain.
Munkásságára jellemző, hogy előszeretettel használ élénk színeket. A divatvilág által mostanában favorizált színek, mint a fekete, a szürke és például a barna távol állnak Kati Sterntől, ahogyan a mindent elrejtő szabásvonalak is. Úgy véli, hogy egy nő mindig hangsúlyozza ki nőiességét.
Adrienne Vittadini
Honlap: http://www.adriennevittadini.com/
A manapság csak Adrienne Vittadiniként ismert tervezőnő 1944-ben Tót Adrienn néven látta meg a napvilágot Budapesten, majd szüleivel 1956-ban Amerikába disszidált. Tanulmányait Philadelphiában a Moore College of Arton végzete, 1965-ben pedig elnyert egy párizsi ösztöndíjat. A külföldi tanulmányok alatt a Louis Féraud francia divatháznál töltötte gyakorlatát, de dolgozott Firenzében is Emilio Puccinak. 1972-ben hozzáment az olasz származású Gianluigi Vittadinihoz, akinek vezetékneve lett később a márkanév.
Karrierje kezdetén különböző cégeknek tervezett, majd 1976-ban társával, Victor Coopersmith-szel megalapították saját vállalkozásukat, ami 1979-ben teljes egészében Adrienne Vittadini kezébe került. Innentől számítható az Adrienne Vittadini márka létrejötte. Kezdetben kötött anyagból készült sportosabb stílusú darabokat kínált, de ma mára neve egyet jelent a klasszikus, időtálló eleganciával.
Első üzletét 1987-ben nyitotta meg Beverly Hills-ben. A vállalkozás folyamatosan terjeszkedett, 1994-ben piacra dobta első parfümjét, ami 1998-ban egy másik követett, de sikeresnek számítanak szemüvegei is. Az Adrienne Vittadini márkát végül 2001-ben felvásárolta a Casual Corner Group. Adrienne a divattervezésen kívül mindig is foglalkozott építészettel és lakberendezéssel, ideje nagy részét manapság az ingatlankereskedelemmel foglalkozó cége tölti ki. 2007 februárjában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. A divattervezőnő folyton utazgat New York és Milánó között, de így is minden évben van ideje egy magyarországi látogatásra.
Eva Franco
Honlap: http://evafranco.com/
Eva Franco divattervező szintén magyar származású: Erdélyben élt családjával, ahonnan 1956-ban Amerikába disszidáltak. Gyermekkorában az iskolai egyenruha hatására tudatosult benne, hogy az öltözködés milyen fontos formája az önkifejezésnek - ekkor döntötte el, hogy divattal fog foglalkozni.
New York mellett Párizsban is folytatott tanulmányokat, később pedig itt vállalt munkát: Etienne Brunnel tervező mellett dolgozott, akivel együtt álmodták meg a haute couture darabokat. Hazatérve az Egyesült Államokban nekilátott saját kollekciója megvalósításához, amivel hatalmas sikereket ért el, valószínűleg azért, mert nyakba kötős darabjai egyszerre voltak klasszikusak és szexisek, valamint a kézzel készült részletekre is nagy hangsúlyt fektetett.
Judith Leiber
Honlap: http://www.judithleiber.com/
Judith Leiber 1921-ben született Budapesten Pető Judit néven. Családja a második világháború alatt Svájcba menekült; a családfő által szerzett, menekülést biztosító útlevelek ma a washingtoni holokauszt-múzeumban tekinthetőek meg. Svájcban Judith kézitáskákat kezdett készíteni otthon és egy ismerősük pici gyárában, majd megismerkedett Gerson Leiber amerikai katonával, és 1948-ban Amerikába költöztek.
Saját márkáját 1963-ban alapította. Táskái kezdetektől fogva drágák voltak és csak exkluzív üzletekben árusították őket, így nem csoda, hogy egycsapásra státuszszimbólummá váltak. Stílusának védjegye a csillogó kristály; egyes modellek ára meghaladja az ötezer fontot is. A net-a-porter.com rendszeres böngészői már biztosan találkoztak színes, kristályos papagájával és egyéb állatfiguráival. A vállalatot a házaspár 1998-ban eladta, és visszavonultak.
Etienne Aigner
Honlap: http://www.etienneaigner.com/
Etienne Aigner 1904-ben született Érsekújváron, gyermekkorát Budapesten töltötte. Huszonhat éves koráig könyvkötőként dolgozott, majd 1930-ban Párizsba ment bátyjával. A francia fővárosban egészen a második világháborúig könyvkötéssel foglalkoztak. (Bátyja, Lucien később híres fotóriporter lett.) 1938-ben vette el a katolikus Suzanne Richardot. Az ország német megszállása a zsidó származású Aigner feleségével a hegyekbe menekült, ahol aktívan részt vettek az ellenállásban. A világégés után visszatért a fővárosba, de nem folytatta régi szakmáját: a könyvkötés során szerzett bőripari ismereteit a divatban kamatoztatta tovább. Bőripari termékeket készített olyan vezető divatházaknak, mint például a Dior vagy a Lanvin.
A világháború utáni gazdasági fellendülésnek köszönhetően, a vásárlóerő növekedtével Aigner övei és táskái hamar sikeressé váltak. Az ötvenes években már New Yorkban mutatta be kreációit, és az addig csak burgundi színben elérhető övek mellé most más színű darabokat is készített. Ebben az időben született meg a márka logója is, az A betűt formázó patkó. A New York-i bemutatónak köszönhetően pénzügyi támogatóra is lelt a tervező, hiszen Heiner H. Rankl üzletember felfigyelt tehetségére. A támogatónak köszönhetően 1965-ben Aigner megalapította saját nevével fémjelzett divatházát, 1972-ben pedig Firenzében azt a vállalatot, ahol a termékek készülnek. A nyolcvanas években a márka nehéz helyzetbe került, de a kilencvenes évek elejétől újra elindult a siker útján. A tervező kilencvennyolc éves korában, 2002-ben hunyt el.
Istvan Francer

Istvan Francer magyar származású tervező 1957-ben született Jugoszláviában. A belgrádi Művészeti Főiskola hallgatója volt, majd Budapesten dolgozott. A magyar fővárost hamarosan New Yorkra cserélte, ahol a Parson’s School of Design-ban jár (itt tanult számos más világhírű kreátor is). Tizennégy éven keresztül Donna Karennek dolgozott, a férfi és a női kollekciók tervezéséből egyaránt kivette a részét, majd 2001-ben a saját márka beindítása mellett döntött. Első kollekciójával 2002-ben debütált a milánói divathéten. Ennek a kollekciónak az érdekessége az volt, hogy magyar hagyományokat keverte egy kis viktoriánus stílussal.
Istvan Francert 2002-ben nevezték ki az olasz Cerruti divatház vezetőjének, így 2003-ban már két márka bemutatójára kellett egyszerre összpontosítani az olasz divathéten. Két szezonon keresztül vezette a Cerruti házat, ekkor David Cardona váltotta a vezetőtervezői székben.
Calvin Klein
Honlap: http://www.calvinkleininc.com/
Az egyik leghíresebb magyar származású divattervező, Calvin Klein már ugyan nem Magyarországon látta meg a napvilágot, de szülei Magyarországról vándoroltak ki. A Bronxban született fiú a középiskola után a New York-i Fashion Institute of Technologyra járt, de 1962-ben diploma nélkül fejezte be tanulmányait. Kezdetben kisebb üzleteknek tervezett, majd gyerekkori barátjával, Barry Schwartz-cal beindították saját vállalatukat. A cég eleinte csak kabátokkal foglalkozott, majd Nicolas de Gunzburg, a Vouge és a Harper's Bazarr befolyásos divatszerkesztője segítségének, támogatásának köszönhetően Calvin Klein a felső tízezer egyik ünnepelt kreátora lett. A világméretű sikert provokatív, szexi farmerreklámjai hozták meg. 1979-es kampányképén például a nagyon fiatal Brooke Shields szerepelt a következő szöveggel: "Tudod, mi van köztem és a Calvinem között? Semmi." Klein 2002-ben adta el a márkát, majd 2003-ban elhagyta a tervezői széket is, akkor Francisco Costa lépett a helyébe.











Hozzászólások
stern, vittadini, franco, leiber, aigner, francer, klein, igazi hazafi nevek, igazi magyar művésznevek, valóban büszkék lehetünk amiért ennyire támogatják származásukat, elképesztő ez a szeretet, és honvágy a szívükben!!!
Bezzeg Petrovics, Zrínyi és Bem ősi magyar nevek. Az ő kivándorlásuk ugyanúgy benne van a csökkenő népességben, mint a színfinnugorok alacsony születésszáma.