Hogyan hozhatóak össze a városi mindennapok és a természet szeretete? A nemrég indult, nemzetközi sikerekre vágyó hazai márka, a Pinetime többek között erre is megpróbál választ adni: öltözékei ugyanúgy hordhatóak túrázás közben, mint városi kerékpározáskor. Ezen kívül minőségi anyagok, kis szériaszám, modern szabások és kifogástalan arculat jellemzi a Pinetime-ot.

pintime, - Facebook - Pinetime

A Pinetime 2011 decemberében debütált nyitókollekciójával, amelyet hosszúra nyúlt elmélkedés, ötletelés előzött meg. A márka mögött álló csapat tagjai fontosnak tartják, hogy a Pinetime nem egyetlen személyhez kötődik, ezért inkább cégként beszélnek a brandről, amelyet Szalay Péter László, a vállalkozás egyik ötletgazdája szerint “azzal a céllal hoztak létre, hogy betöltse a minőségi sportruházati márkák és a divatcégek közötti piaci rést.” Ez elmondása alapján azt jelenti, hogy az egyediséget és a minőséget egyszerre kínálja a márka. Előbbit a különleges grafikai elemek és szabásformák garantálják, míg utóbbit a speciális anyagok és technológiák teszik lehetővé. A cég többek között abban látja a minőség titkát, hogy európai országokból szerzi be a jelenlegi, kisszériás termékek előállításához szükséges kellékeket, mert ahogy az ismert, a távol-keleti régiókban a nagy példányszámú gyártás és anyagmennyiség sokszor a minőség rovására megy. 

A debütálás egy egészen limitált minikollekcióval történt, ami női és férfi pulóverekből, pólókból, férfi kabátból, valamint néhány egyszerű kiegészítőből állt. "Az, hogy a kis széria mennyi darabszámot jelent, teljes mértékben termékfüggő. Nagyjából 100 darabnál nem több terméktípusonként" - mondta a Pinetime egyik alapítója.

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

A kidolgozott szemlélet mögött persze nagy tudatosság áll, mivel a csapat azt szeretné, ha a Pinetime nemcsak itthon, hanem külföldön is megállná a helyét. Jelenleg Budapesten a Store13-ban vásárolhatóak a termékei, de a tervek közt szerepel, hogy a pesti oldalon szintén legyen egy értékesítő offline bolt, valamint a cég saját webshopja is fejlesztés alatt áll. "Az árakkal kapcsolatban nem szeretnék általánosítani, mivel minden kollekció egyedi árszabással bír" - mondta Szalay, aki kifejtette, hogy az árak nagyban függenek az adott szezonban használt anyagoktól és formáktól: "Ha a kiegészítő termékeket is belevesszük akkor a 2011/2012-es téli kollekció árai igen tág intervallumban mozogtak: 20 és 300 euró között."

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

De hogy mégis milyen ruhákat kínál a Pinetime? A palettán megtalálhatóak vagány városi, utcai, illetve sportos viseletre szánt, főleg felsőruházati termékek. A tervezés során a kényelem és a praktikusság az elsődleges szempont, de persze a stílusról sem feledkeznek el az alkotók: “A márka divatosan törekszik a kényelemre, belecsempészve a téli, hegyvidéki érzést, illetve a nyári, óceáni hangulatot a mindennapi öltözködésbe.” Tehát a márka ötvözni szeretné a designt, a kultúrát és a természet szeretetét. Megpróbálja bebizonyítani, hogy a pezsgő városi élet és a természetbe tett kirándulás tökéletesen megfér egymással. Ennek megfelelően a Pinetime öltözékeit viselhetjük a Pilisben túrázva vagy éppen a belvárosban kerékpározva, mert keveredik benne a technikai és a hétköznapi viselet a praktikusság és a kényelem által.

 - Facebook - Pinetime

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

A minőségi grafikai elemek szorosan összefüggenek a cég arculatával. A hazai divatmárkák közül nem sokan fektetnek ekkora figyelmet az arculati és csomagolási elemekre. (Persze tisztelet a kivételnek, akik közül többeket már be is mutattunk, ilyen Hajdú Anett márkája vagy például a Hello Skateboards is.) A Pinetime szimbóluma a fenyőfa, ami tökéletesen kifejezi és jelképezi a márka szellemiségét. “A fenyőfa egy örökzöld növény, megjelenése természetes életérzést sugall. Barátságos és menedéket nyújtó, mely a legszélsőségesebb éghajlaton is vidáman megél. Pozitív jelkép, melyről sokan asszociálnak olyan emlékezetes pillanatokra, mint a síelés vagy az ünnepek” - mondta el Szalay a logóval kapcsolatban. A csapatmunka hatalmas előnye, hogy a tervezésbe könnyen be lehet vonni sok más művészt is. A jövőben szeretnének felkarolni és együttműködni fiatal, kortárs alkotókkal, fotósokkal, grafikusokkal, média designerekkel, zenészekkel és sportolókkal.

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

 - Facebook - Pinetime

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime

pintime, pinetime - Facebook - Pinetime