Idén különösen örülhettünk a Triumph Inspiration Award világdöntője után, ugyanis egy magyar divattervező, Bódis Boglárka nyerte meg. A győzelemmel pedig nemcsak a tapsvihar és az elismerés jár, hanem az is, hogy jövőre a világ számos üzletében kapható lesz kreációjának kereskedelmi változata. Boglárkával, a Krea harmadéves hallgatójával a szóban forgó fehérneműmárka új showroomjának megnyitóján beszélgettünk, ahol a divattervezésen és a nemzetközi sikeren kívül az is szóba került, hogy sosem késő nekilátni az álmok megvalósításának...

Bódis Boglárka Németországban a kereskedelmi változat tervezése közben
A Divatkreátorok tévéműsor egyik különkiadása foglalkozott a fehérneműtervező-verseny hazai döntőjével, amiben a széria állandó versenyzői mellett más divattervezők is részt vehettek. Bódis Boglárkát egyből megfogta a pályázati kiírás, aminek a középpontjában a nő állt: “Korábban sosem terveztem fehérneműt, viszont mikor meghallottam a pályázati felhívást, akkor nagyon izgalmasnak találtam. Valóban nem egy könnyű feladat a fehérneműtervezés - részben ezért is vonzott. És azért is, mert ez az egyik olyan ruhadarabunk, amit nagyon kevés embernek mutatunk meg... Mindig van valami célja: ápol és eltakar, formál vagy éppen csábít. Engem ez az utóbbi mozgatott meg, a női test törékenységének, finomságának megmutatása.”
Az országonként megrendezett döntőkről a világversenybe bekerült tervezők ezúttal a berlini Fashion Weeken tartott show-n mérték össze kreációikat. Erre a megmérettetésre jutott ki Magyarországról Boglárka. A professzionális szervezés és a Berlinben megtapasztalt légkör magával ragadta a tervezőt: “Maga a verseny is csodálatos élmény volt, ha nem nyertem volna meg, akkor is gazdagabban jöttem volna haza. Amit ott értünk tettek, ami munkát belefektettek az egész rendezvénybe, az valami fantasztikus. És persze szakmailag is nagyon sok tapasztalatot szereztem.”
Bódis Boglárka a Triumph Inspiration Award gálán
Boglárkában fel sem merült, hogy Berlinből az első díjjal távozhat, mivel elmondása szerint az összes pályamunka fantasztikus kreativitásról tanúskodott és a maga nemében mindegyik egyedi és szép volt. “A végeredményt még a zsűri sem tudta egészen az utolsó percig” - mesélte nekünk Boglárka - “ezt a múlt héten árulták el nekem, mikor kint voltam Németországban. A zsűri ugyanis egy pontozó lapon hat szempont alapján értékelte az egyes darabokat, ezeket a papírokat mindenkitől begyűjtötték a szervezők, és ők értékelték, ők számolták össze az így kapott pontokat. Ezért nekik is meglepetés volt a végeredmény.”

Néhány vázlat Bódis Boglárka pályamunkájáról
Az eredményhirdetés után, a fináléban a sztármodell, Lily Cole vonul fel Boglárka fehérneműjében. Nyertes kreátorunkat ez is meglepte, Lily Cole ugyanis zsűritagként vett részt az értékelésben. “A többieknek már gyanús lett, hogy ő az eredményhirdetésre nem érkezett vissza a zsűri asztalához. Az igazat megvallva, nekem ez akkor fel sem tűnt. Olyan izgatott voltam, hogy nem tudtam az ilyen részletekre figyelni. Amikor elhangzott a nevem és hatalmas tapsvihar támadt, akkor hátranéztem, és megláttam, hogy Lily felém a kifutón, és az én fehérneműmet viseli...”
Bódis Boglárka és Lily Cole a Triumph Inspiration Award világdöntőjén
Egy fehérnemű kényes ruhadarab, így felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetett éppen jó a sztármodellre? “A versenykiírás szerint nekünk egy 75B mellkosarú modellt kellett elkészítenünk. Az én esetemben kicsit nehezítette a dolgot, hogy egy bodyt választottam - egy ilyen modell még méretérzékenyebb. Az én darabom egy 36-os szabóbabán készült. Ez teljesen modellméret, így pont jó volt Lily Cole-ra, és arra az orosz modellre is, aki a versenyen bemutatta. Szerencsém volt, hogy nagyon szépen kisimult a body mindkét modellen, hiszen a testszínű anyagra varrt szálak csak akkor mutatnak szépen, ha kifeszülnek” - avatott be minket Boglárka. A nyertes fehérnemű a Les Fleurs du Mal, azaz a Romlás virágai nevet viseli. Boglárka úgy tartja, hogy nem az egyes részeket kell nézni, hanem a részek alkotta egységes képet, és ez igaz a női testre is. A tervezéskor a rózsaszín és a fekete szín, akárcsak a hímzésszerű rátét adott volt az inspirációul szolgáló Charles Baudelaire Mindenestül című versnek köszönhetően. “...sötét és rózsaszín tagok közt, melyekből áll a drága nő” és a „teste finomabb szálú hímzés” - szól az ihletet adó négy sor.
A versenyt követően, jövőre jön a következő nagy állomás Boglárka karrierjében, hiszen ekkor kerül a világ minden táján a Triumph üzletekbe a modell kereskedelmi változata. “A kereskedelmi változat miatt voltam néhány nappal ezelőtt Németországban. Ott egyeztettem a tervező csapattal, most először láthattam a kereskedelmi változat első prototípusát... Nagyon izgalmas volt, de erről egyelőre többet nem mondhatok!” - mesélte Boglárka.

Bódis Boglárka Németországban a kereskedelmi változat tervezése közben
Boglárkának egyébként a versenyen elért eredmény plusz megerősítést is adott, hiszen négy évvel ezelőtt divattervezői ambíciói miatt hagyta ott eredeti szakmáját. “Évekig közgazdászként dolgoztam az államigazgatásban. Négy évvel ezelőtt döntöttem el, hogy valami teljesen másba kezdek: otthagyom azt a munkát, és nekiláttam egy gyerekkori álom megvalósításának... Ez a verseny és a győzelem csak még inkább megerősítette benne azt, hogy jó úton járok!” Boglárka jelenleg a Kreában harmadéves divattervező szakos hallgató. Tisztában van vele: az, hogy ideáig eljutott, tanárai munkájának eredménye is. Boglárka példája azt mutatja, hogy sosem késő nekiállni az álmok megvalósításának: “Van egy mondat, amit sokat mondogatok magamnak: Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot! Ha van benned hit, akarat és szakmai alázat és van hozzá tehetséged, akkor sikerülni fog.”





Hozzászólások