Új sorozatot indítunk a hg.hu-n: hétről-hétre egy-egy fiatal magyar tervezőgrafikus, illusztrátor általa kiválasztott munkáit mutatjuk be. Sorozatunk célja, hogy a hazai grafikusok jobb megismertetésével kibővítse a designszakma mozgásterét, és utat törjön a nagyközönség felé a jelenleg névtelenségbe burkolózó fiatal generációnak. A sorozathoz természetesen várjuk Olvasóink javaslatait is.

Csala Sándor
Szabadúszó tervezőgrafikusként, illusztrátorként és középiskolai grafika tanárként tevékenykedik; időnként fest is. Grafika szakosként a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában érettségizett; 1993-95 között a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Rajz szakos hallgatója volt, majd 2001-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika- és Vizuális Nevelőtanár szakán. 1998-ban a Deutsche Telekom "Média, kommunikáció és ember" című pályázatának második díját nyeri el. 2000-ben Erasmus ösztöndíjjal négy hónapot töltött a finnországi University of Art and Design Helsinki UIAH Tervezőgrafika szakán. 2006-ban második díjat kapott a II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál plakátpályázatán; ugyanebben az évben három munkáját válogatták be a Plakát.hu (Plakáttervezés Magyarországon 1989-2006) című kötetbe. 2008-ban a MAOE és az MFT Gyermek-Játék pályázatán ismerték el munkáját különdíjjal. 2010-ben elnyerte a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat. Kedvence a gyümölcsleves.
Válogatott egyéni kiállítások:
2009. Keve Galéria, Ráckeve
2007. Kossuth Klub, Budapest
2006. Aranybulla Könyvtár, Székesfehérvár
2005. Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület Galériája, Budapest (Rédly Máriával)

Csala Sándor: CD-borító a Zanza Band számára

Csala Sándor: Történetek Naszreddin Hodzsáról (mesekönyv-illusztrációk), 2006

Csala Sándor: Kínzás, plakátterv a Cordelia Alapítvány pályázatára, 2005
Válogatott csoportos kiállítások:
XIII. XIV. XV. Országos Tervezőgrafikai Biennále
Aranyrajzszög 2003. 2004. 2005. 2006. 2009.
2008. A MAOE és az MFT Gyermek-Játék 2008. országos pályázata, Olof Palme Ház, Budapest
2007. A huszonötödik év, a FISE Jubileumi kiállítása, Kultea, Budapest
2007. 50 éves a Pécsi Művészeti Szakközépiskola, Pécsi Galéria, Pécs
2007. Mesék a szemnek, Ponton Galéria, Budapest
2007. FISE, Klostergalerie, Zehdenick, Németország
2006. Golden Bee Biennale, Central House of Artists, Moszkva, Oroszország
2006. II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál plakátpályázata, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
2004. FISE, Klostergalerie, Zehdenick, Németország
1998. Deutsche Telekom "Média, kommunikáció és ember: Hálózat a művészetben - Művészet a hálózatban" című pályázata, MKE, Budapest

Csala Sándor: Katalógusborító

Csala Sándor: színházi plakát Slawomir Mrozek Ház a határon című darabjához

Csala Sándor: Könyvborító illusztráció Elmore Leonard Glanc című regényéhez

Csala Sándor: színházi plakát Slawomir Mrozek Emigránsok című darabjához (diplomamunka)

Csala Sándor: Illusztráció Andersen Rendíthetetlen ólomkatona című meséjéhez

Csala Sándor: Benedek Elek születésének 150. évfordulója alkalmából készült illusztráció a Halász fia című meséhez
További információ: sandorcsala.carbonmade.com; sanya.carbonmade.com; csalasandor.blogspot.com





Hozzászólások
Tyű! Nagyon klassz film- és színházplakátok (és az illusztrációk is szépek)! De jó volna újra ilyesmikkel találkozni az utcákon (és a könyvekben)! :-)
A színvilága nagyon tetszik! Szeretem ha egy képen nem fakó és halvány színek vannak! És jók a plakátok :)