Újra összecsapnak 2009 legjobbjai az építészet és a formatervezés területéről a legnagyobb brit szakmai elismerés, a British Insurance Design Awards versenyében. A London Design Museum felügyelte pályázat finalistáinak lajstroma közel száz, jobbnál jobb indulót tartalmaz; közülük kerül majd ki a hét kategória legjobbja. A tavalyi, ugyancsak emlékezetes versenyen Shepard Fairey Obama-plakátja lett a végső győztes.

Idén számos közismert formatervező mellett nagy meglepetések is akadnak a mezőnyben: például a Gossip énekesnője, Beth Ditto, aki a divat-kategória egyik finalistája az Evans számára tervezett kollekciójával. Cseppet sem meglepő módon az építészeti listán érezhető a válság hatása is. Néhány, hosszú év alatt mostanra kifutott nagyprojekt mellett csupa kisméretű, lokális jelentőségű létesítmény szerepel, amelyek számára a valószínűtlen győzelem helyett inkább a részvétel lehet fontos. Az idén így érdekesebbnek tűnik a termékek vagy épp a grafikai szelekció.
Építészet
A kategória két komoly várományosa a tízéves munka idén végre elkészült (de használatba még nem vett) MAXXI Rómában és az ugyancsak hosszas felújítás után átadott berlini Neues Museum. Zaha Hadid kortárs művészeti múzeumát a kritika egyöntetű elismeréssel fogadta, finoman terelgetve az utóbbi időben kissé elfáradt tervezőnőt korábbi önmaga felé; kérdés, mekkora sikerrel.

A David Chipperfield Architects és a helyi Julian Harrap együttműködésében megújult Neues Museum ugyancsak az év mérföldköve; az épület immár nemcsak Nofertiti mellszobra, de a következetesen végigvitt, minimalista szellemiségű (és a mostanság sokszor kárhoztatott Velencei Chartának is megfelelő minőségű) felújítás miatt is zarándokhellyé vált. A többi induló közül említést érdemel az ugyancsak egyre ismertebbé váló Tony Fretton által tervezett varsói brit nagykövetség, a Sauerbruch Hutton tervezte müncheni Brandhorst Museum, és a New York-i felüljáró felhasználásával elkészült High Line Park. A kevésbé ismert munkák közül esélyesnek nevezhető a kínai Amateur Architecture Studio tervezte Ningbói Történeti Múzeum, és két, szociális vonatkozásai miatt figyelemreméltó projekt: a Marlon Blackwell Architects által tervezett, előregyártható ház Biloxiba, illetve a kínai MAD terve a hagyományos hutongok megújítására.
Divat
A szokásos módon sokszínű kategóriában nemcsak idei kollekciók, hanem divattörténeti kiállítások és kiadványok is helyet kaptak. Előbbiek közül alighanem a legérdekesebb Beth Ditto Evans-kollekciója: a Gossip teltkarcsú énekesnője Lisa Marie Peacock segítségével hozzá hasonló alkatú és mentalitású hölgyek számára tervezett öltözékeket.

Mellette Alexander McQueen, Christopher Kane és a Boudicca vehető még számításba. A tavalyi év alapján azonban is is jöhet meglepetés, hiszen akkor Miuccia Pradát és a Viktor & Rolfot az olasz Vouge egy különszáma verte meg.
Bútor
Nemzetiséget és tervezőt tekintve talán a legváltozatosabb kategória. Vannak itt nagy nevek, mint a végletekig minimál 360° székcsaláddal Milánóban debütáló Konstantin Grcic, a hihetetlenül elegáns, és technikailag is innovatív szénszálas székkel előálló Shigeru Ban, vagy a világ legnagyobb fémprésével készített ülőbútorokkal ámító Thomas Heatherwick. A nagynevű designerek speciális technikával készült bútorai mellett azonban a kevésbé ismertek hagyományosabb bútorai is érdekesek. Jair Straschnow például laminált bambuszlapokból tervezett kültéri bútorcsaládot, de az udvaron ériz magát igazán jól Helen Kontouris alumínium-polietilén kombója is, a Breathe. Igazi különlegesség Peter Marigold Palindrome-sorozata, amelynek elsődleges anyaga a nyers fa és a gipsz, vagy Linda Brothwell Repair-projektje: a bútorművész lisszaboni köztéri ülőbútorokat állított helyre tradicionális portugál technikák, például fa-inkrusztáció használatával.
Grafikai design
A grafikai design szakterületén kevés az átfogó nemzetközi verseny, inkább csak egyes műfajok, például a plakátok vagy a címlapok szoktak nagyobb figyelmet kapni.

A British Insurance Design Awards viszont épp azért izgalmas, mert a legkülönbözőbb típusú ötletek kerülnek egymás mellé. Idén például a Pet Shop Boys Our Yes című albumának borítója (Farrow Design), Will Hudson és Alec Bac vizuálkommunikációs kritikai blogja, az It’s Nice That, a The New Yorker 2009. november 2-i kiadása, vagy a nemzetközi visszhangot kiváltott, Cannes-ban nagydíjat kapott zimbabwei Trillió dolláros kampány is szerepel a finalisták között.
Interaktív
Az interaktív kategóriát ebben az évben is a kütyük uralják: több iPhone-applikáció (például a BBC iPlayer-e vagy a Brian Eno és Peter Civers fejlesztette Bloom) mellett például az Amazon.com továbbfejlesztett elektromos könyve, a Kindle 2 is itt van. Ezek mellett több izgalmas kezdeményezés is bekerült a kategóriába: Evan Roth például a párizsi graffitik tipográfiáját alkotta meg weboldalán, és érdeklődéssel fedeztük fel az esélyesek között a Pachube honlapját, amelynek fejlesztésében az az Usman Haque is részt vett, aki nem is olyan rég Somlai-Fischer Szabolccsal közösen vehette át a World Technology Awards díját.
Termék
Issey Miyake, Ronan és Erwan Bouroullec, Yves Béhar, Naoto Fukasawa, Maarten Baas: csak néhány a kategória nagy nevei közül. Valószínűleg ebben tudnánk a legkevesebb eséllyel a győztesre tippelni. A tavalyi esztendőből kiindulva, amikor is egy „praktikus és szép” hézi tűzoltókészülék vitte el a pálmát, idén esélyes lehet az Omlet 465 fontot kóstáló házi méhkaptárja, a szükség esetén pottyantóssá alakítható Design Bugs Out karosszék, vagy akár Jane ni Dhulchaointigh meglehetősen egyszerű ötlete, a Sugru is, ami voltaképp egy bármihez hozzátoldható, plasztikusan alakítható gyurmadarab.
Közlekedés
Ez minden évben a legrövidebb kategória: idén heten kerültek be. Közülök a legnagyobb visszhangot egyértelműen a BMW GINA-modellje keltette: a bőrszerű, ezüstszínű anyaggal bevont sportkocsi megjárt minden fórumot, pedig egyelőre csak koncepció szintjén létezik.

Komoly esélyesnek tartható a világ első, kereskedelmi forgalomban kapható elektromos kisrepülőgépe (a gyártó a Yuneec International), a mezőnyt azonban a kerékpárok uralják: a három különféle alkotmány közül kiemelkedik az Yves Béhar tervezte Mission One hibrid.
A fináléba jutott munkákat február 17-től a nagyközönség is megtekintheti a Design Museum kiállításán. A kategóriagyőzteseket a rákövetkező hónap elején hirdetik ki, március idusára pedig az is eldől, hogy mi a 2009-es év designtermésének legjobbja – legalábbis a British Insurance Design Awards zsűrörei szerint.





Hozzászólások