Az elmúlt hétvégén Berlinbe látogató még épp elcsíphette az Illustrative 09 nemzetközi grafikai fesztivál kiállítását, amelyet a német fővároshoz méltó, exkluzív buli zárt szombat este. A négy esztendővel ezelőtt fiatal, tehetséges tervezőgrafikusok seregszemléjeként indult fesztivál mára saját korlátait feszegeti: a hagyományos illusztrációk mellett térinstallációk, tárgyak és animációs filmek is megjelentek. Az eredeti célkitűzésnek megfelelően az Illustrative, úgy tűnik, elég meggyőző képet ad arról a generációról, amely a földgolyóbis vizuális kultúráját a közeljövőben meghatározza majd.
Két berlini, egy párizsi és egy zürichi alkalom után az Illustrative ismét a kreatív tehetségek európai fővárosába, Berlinben tért vissza 2009-ben. A fő tárlatnak és a hozzá kapcsolódó, változatos programsorozatnak a Villa Elizabeth adott otthont, egy protestáns közösség hajdani épületcsoportja, amely kopott, de ünnepélyességét őrző falaival hatásos keretet biztosított napjaink avantgárdjainak.
Bár a kurátorok, Katja Kleiss és Pascal Johanssen szerint a fesztiválra legjellemzőbb jelenség, hogy az elmúlt négy évben abszolút nemzetközivé vált, azért ez fenntartással kezelendő. A kiállító művészek listája inkább azt tanúsítja, hogy csak a súlypontok tolódtak el. Míg 2007-ben főleg a kontinens klasszikus, komoly grafikai hagyományokkal rendelkező országaiból, Britanniából, Skandináviából, francia földről és természetesen Németországból érkezett a kiállított munkák többsége, addig mostanra az amerikai és japán grafikusok is felfedezték maguknak a lehetőséget. Míg a magyar látogató számára három éve a magyar gyökerekkel bíró, a legtehetségesebb német grafikusok közt számon tartott Tanja Székessy mellett a két évtizede Londonban élő Földvári Dávid munkái is tartogattak meglepetést, idén nem találkoztunk hazai vonatkozású munkákkal, csak egy-két délkelet-európai titán színesítette a palettát.
Szó se róla, az Illustrative így is bőven nyújtott kérődznivalót a kortárs grafikára kiéhezetteknek. A kiállított grafikusok egy része például érezhetően a 20. század nagy grafikai hagyományaira támaszkodott, ugyanakkor mindvégig kellő távolságtartással, innovatívan kezelve az alapanyagot. Az argentin Christian Montenegro a Bauhaus-mester Herbert Bayer cigaretta-reklámjainak ihletésében dolgozott a hét főbűnt megszemélyesítő, „The Creation” című sorozatánál – nem véletlenül juthatnak eszünkbe a képek láttán Berény Róbert, Bortnyik Sándor vagy Konecsni György mára klasszikus Modiano-cigarettareklámjai. A húszas-harmincas évek kollázs-hullámának visszhangját fedezhetjük fel a New York-i Mario Hugo vagy a londoni Eda Akaltun munkáiban. A kaliforniai Skinner a hetvenes évek pszichedelikus grafikáit idézi meg látványos, olykor egyenesen riasztó képein, amelyek mellől csak a Hair musical-változata hiányzott zenei aláfestésként.
A nagy hagyományokból építkező fiatalok mellett némileg meglepő volt felfedezni a kiállításon Keiichi Tanaami grafikáit, akit széles körben a japán pop-art egyik atyjaként tisztelnek. Nem mintha a 73 éves mester nem dolgozna mind a mai napig bámulatos frissességgel, és persze a legfrissebb digitális technikákkal. Ez utóbbi szerencsére nem került túlsúlyba a tárlaton. A résztvevők jó része megpróbált kitörni a szűk technikai keretek közül; figyelemreméltó próbálkozás a berlini Roman Bittner steril hatású, papírba metszett City of Malville-sorozata, amely egyszerre építkezik az amerikai szuperhős-képregények és Fritz Lang Metropoliszának látványvilágára; a mindössze 25 éves izlandi Siggi Eggertson szemkápráztató, afrikai és posztmodern grafikai motívumokat elegyítő patchwork-szőnyege; vagy a párizsi Sébastien Preschoux színes fonal-installációja, amely az op-art kétdimenziós világát fordítja térélménnyé.
A legnagyobb közönségsikert azonban e rendhagyó próbálkozások közül Julius von Bismarck és Benjamin Maus különleges grafikai masinája, a beszédes nevű Perpetual Storytelling Apparatus aratta. A szerkezet szabadalmi szövegeket alakít soha véget nem érő képregénnyé, internetes adatbázist használva. Az így keletkező grafikák egyediek, sosem ismétlődnek, sőt: néha még akár értelmezhetőek is, élvezetes virtuális játékokra késztetve a látogatókat.
Cristóbal León: Lucia, 2007
Bár a néhány megjelenő animációs munka inkább csak fűszerként hatott a grafikai főfogáson, itt találkozhattunk igazi csemegével. A legizgalmasabb a fiatal tehetségek szekciójába sorolt spanyol Cristóbal León stop motion technikával készült két animációs filmje volt, amelyek a bútorok mozgatásával és a falfelületek vászonként való használatával egyetlen helyiségben teremtettek izgalmas, olykor egészen horrorszerű élményt. Visszaköszönt a tavalyi év nemzetközi rajzfilmsikere, a Libanoni keringő is (Waltz with Bashir, rendező: Ari Folman): két kiállító grafikus, David Polonsky és Tomer Hanuka is közreműködött a készítésében.
Hogyan tovább? Az Illustrative előtt legnagyobb kihívásként alighanem a valóban rangos, nemzetközi kultúresemények és fesztiválok szűk körébe való bekerülés áll. Hogy maga a téma, a tervezőgrafika mennyire teszi mindezt lehetségessé, arról hosszan lehetne vitatkozni. Az idei kiállítás katalógusának bevezetőjében Gregori Saavedra illusztrátor is leszögezi: a grafikus munkáját, a képzőművészekétől eltérően, a kezdetektől meghatározza a megrendelő, azaz a pénz – ez azonban nem feltétlenül kényszer vagy korlát. Az Illustrative ezidáig jól vette ezt az akadályt.
Fényképek: Illustrative 2009, illustrative.de
Hozzászólások