A hatodik alkalommal megrendezett Design Hét Budapest immár országos jelentőségű fesztivállá nőtte ki magát. A főváros egész területén zajló eseménysorozat idén a Kreatív Energiák témája köré szerveződik, és részese a Kreativitás és Innováció Európai Éve programjának. a rendezvény egyik legfontosabb célja, hogy a nagyközönség számára is testközelbe hozza a design világát, annak legfontosabb tendenciáit.

A programsorozatnak lesznek évek óta visszatérő, állandó elemei: ilyen a Magyar Formatervezési Díj kiállítás, a speciális Pecha-Kucha Night, a finn-magyar WAMP és a kedvezményes vásárlási akciók, amelyben idén 60 üzlet és bemutatóterem vesz részt 20% kedvezménnyel. Új elem viszont a Magyar Formatervezési Tanács által alapított Design Management Díj és a Nyitott Stúdiók kezdeményezés, amelynek során a műhelyekben, stúdiókban (amelyek között a világpiacra termelő csapat éppúgy megtalálható, mint mikrovállalkozás) a hazai designerek mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást.
Pohárnok Mihály, a főszervező Design Terminál Nonprofit Kft. igazgatója szerint joggal vetődhet fel a kérdés: nem luxus a mai gazdasági helyzetben egy ilyen rendezvény? Külföldön azonban egyértelmű trend, hogy az önálló kreatív iparággá fejlődött design része a gazdaság fejlesztésének, tudatosan az innováció részét képezi. A Design Hét kurátora, Halasi Mária Rita (MOME) azt is elmondta, idén kiemelt figyelmet szentelnek a gyerekeknek: a DESPLAY és DEMO programok célja, hogy a gyerekekhez is közelebb hozza a design világát. Az eseménysorozat szervesen kapcsolódik a nemzetközi designélethez is. A nemzetközi vonatkozású designprogramokban idén kiemelt szerepet kap a finn és a dán formatervezés, de megismerkedhetünk a török designnal is, sőt a Moho révén a lengyel formatervezés is képviselteti magát. Az idei Design Hét díszvendége a világhírű finn Harri Koskinen lesz.

A következőkben tekintsük át, milyen programkínálattal várja idén az érdeklődőket az eseménysorozat!
Versenyben – Magyar design a világpiacon
Design Terminál (1051 Budapest, Erzsébet tér) október 2.-november 11.
A Design Hét emblematikus nyitórendezvénye az ideiglenesen megnyitott Design Terminálban kap helyet. Az egyedülálló, átfogó szándékú tárlat magyar tervezők közreműködésével létrehozott, a nemzetközi színtéren sikeresen helytálló termékekből mutat be válogatást, orvosi műszerektől a divatkiegészítőkön át elektronikus termékekig. A kiállításról bővebben ld. a 4szoba.hu cikkét.

Nyitott stúdiók
A kezdeményezés keretében 16 stúdió és műhely mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, és közelebbről megismerkedhetünk egy-egy terület munkafolyamataival, technikai fogásaival.
Index:Award 2007
Erzsébet téri sétány, a Design Terminál épülete előtt
A Dán Királyság által alapított Index:Award a legnagyobb formatervezési díj a világon. A vándorkiállítás a 2007-es pályázat hat nyertes alkotását mutatja be, amelyekről a hg.hu is beszámolt.
Budapest Graphic Guide
Gödör Klub, Terasz Galéria (1051 Budapest, Erzsébet tér) október 2-18.
Baráth Dávid grafikusművész a londoni Thames & Hudson kiadó gondozásában megjelentetett rendhagyó útikönyvhöz készített városillusztrációkat, amelyekkel világhírű magyar grafikusok és művészek: Moholy-Nagy László és Kassák Lajos előtt tiszteleg. A kiállításon a kötetbe kerülő összes illusztráció megtekinthető. Némi ízelítő és a művésszel készült interjú a kattintás után.
Jacob Jensen – Ötven év a skandináv design élvonalában
Aaron Design Store (1052 Budapest, Deák tér 4.) október 2-11.
A neves dán formatervező nevéhez közel ötszáz tárgy kötődik. Az Aron Design Store-ban az elmúlt 50 év legsikeresebb alkotásai láthatók.

Budapest Couture
Iparművészeti Múzeum (1091 Budapest, Üllői út 33-37.) október 3-4.
A kiállítás és performanszfolyam célja a hazai haute couture bemutatása, amelynek során megismerkedhetünk a kortárs magyar divattervezők legjobbjaival.
AMI Design Sopron – Válogatás a hallgatók munkáiból
Museion No. 1 galéria (1091 Budapest, Üllői út 3.) október 2-17.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete (AMI) a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióval együttműködve, annak budapesti galériájában állítja ki az építészet, formatervezés és tervezőgrafika területén elért eredményeket.
Magyar Formatervezési Díj
Iparművészeti Múzeum (1091 Budapest, Üllői út 33-37.) október 5.-november 22.
A Magyar Formatervezési Tanács díját idén 30. alkalommal adják át. A kiállítás a díjazottak, különdíjasok és kiemelt pályázók munkáit mutatja be.
Termék-forma 15
Magyar Elektrotechnikai Múzeum (1075 Budapest, Kazinczy u. 75.) október 2-11.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1995-ben indult el az ipari termék és formatervező mérnök szak nappali képzése, amely a Delfti Műszaki Egyetem negyedszázados tapasztalatait vette át. A kiállítás a 15 éves fennállás alatt végzett hallgatók diplomamunkáiból válogat.
Török kóstoló – Hagyomány és design a kortárs török tárgykultúrában
Pointzero (1025 Budapest, Szépvölgyi út 92/G)
Az Interieur Magazin szerkesztői kulináris élvezetekkel is fűszerezett előadások keretében elemzik a kortárs török designt.

Swiss Design in Hollywood
Ponton Galéria (1015 Budapest, Batthyány u. 65.) október 7-31.
Kevesen tudják, hogy a kortárs filmek és videojátékok világában számos svájci művész mutathat fel számottevő eredményeket, akiknek munkássága ugyan a nagyobb nyilvánosság előtt rejtve marad, mégis nagy hatással vannak korunk tömegkultúrájára. A kiállítás az ő életművüket mutatja be.

Finn Fatale – Harri Koskinen előadása a MOME-n
MOME Auditórium (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.) október 9. 11 óra
A világhírű finn formatervező olyan nagynevű cégeknek dolgozott, mint a Marimekko, a Muji, az Artek vagy a Cassina. Számos rangos díjat és kiállítást mutathat fel. Egyik legismertebb tárgya a jégkockába dermesztett villanykörtét formázó Block lámpa, amely helyet kapott a New York-i Museum of Modern Art gyűjteményében.
Nyitunk… - Plakátok a szocializmusban
Magyar Kereskedelmi és Vendégkátóipari Múzeum (1051 Budapest, Szt. István tér 15.) október 6-november 23.
A kiállítás az 1945-89 között keletkezett kereskedelmi plakátokat mutatja be. A plakátokon visszaköszön az adott kor hangulata, amelyet tovább erősítenek a kiállításon bemutatott korabeli üzlet- és portálfotók, illetve a korabeli árukkal berendezett kirakatok, enteriőrök. A szoc-deko design legjava!
Dolgoztass vele!
Gödör klub (1051 Budapest, Erzsébet tér) október 10. 15-17 óra
Ha tanácstalanok vagyunk lakásunk berendezésével vagy átalakításával kapcsolatban, esetleg egyszerűen csak friss, kreatív ötletekre vágyunk, keressük fel a 4szoba.hu olvasói által legjobbnak értékelt lakberendezőket, és dolgoztassuk őket egy Rapid Randi keretében! Ehhez mindössze a lakás alaprajzát kell magunkkal hoznunk. 15 perc áll rendelkezésünkre, hogy megtaláljuk a hozzánk leginkább illő stílust, kedvenc lakberendezőnket és a legjobb ötleteket!
Kreativitás, környezet és városi kultúra finnül és magyarul
Néprajzi Múzeum (1055 Budapest, Kossuth L. tér 12.) október 10. 14-22 óra
Kerekasztal-beszélgetés, tárlatvezetés, majd a Recikli-Bicikli pályázatra beérkezett öltözékeket bemutató gálaest a divat, környezetvédelem és újrahasznosítás jegyében.
Finn-magyar WAMP
Iparművészeti Múzeum (1091 Budapest, Üllői út 33-37.) október 11. 10-18 óra
A természet arcai finn kiállításhoz kapcsolódóan a természet lesz a vásár mottója, ahol a kiállítók bemutathatják a témához kacsolódó munkáikat is. A magyar tervezők mellett finn designsarok és friss diplomások kiállítása várja a látogatókat, ahol a termékek meg is vásárolhatók.






Hozzászólások