Kevesen fordulunk bizalommal tanácsért vagy útbaigazításért egy utcán posztoló budapesti rendőrhöz. A bizalmatlanság azonban nemcsak a szocializmusból maradt rossz reflexeknek, és rendőri gyakorlatnak köszönhető. A városokban szolgálatot teljesítő rendőr megjelenésével képviselheti a demokratikus társadalmi hagyományokat, lehet divatos és harcias, vagy éppen barátságos és figyelemfelkeltő.
Magyarországon a kilencvenes évek elején merült fel először a szocialista "fakabát" uniformis, a korlátlan és önkényes hatalomgyakorlás jelképének leváltása. Dr. Münich Iván agressziókutató szerint az új ideológia – Szolgálunk és védünk – már nem a karhatalmi elnyomás és fenyegetés, hanem a védő-szolgáltató testület szerepét szánta a rendőrségnek. Ehhez próbált alkalmazkodni a vizuális megjelenés is.
Óriási átalakulás történt – idézte fel kérésünkre a rendszerváltás utáni éveket Zsolt Péter szociológus. "Elhittük, hogy a rendőrség értünk, és nem ellenünk dolgozik. Az ezredforduló utáni években azonban a politikai megosztottság lakmuszpapírja lett a rendvédelmi testület. Megítélésük most rendkívül vegyes, politikai szimpátiától függő. A lényeg azonban az, hogy nincs egységes arculatuk, mert az egységes arculatot nemcsak az egyenruha, hanem a konfliktuskezelő következetesség is alakítja."
A rendőrség a rendszerváltás után meg tudta őrizni presztízsét, volt némi bűnbánó jelleg a fellépésükben. Ezt azonban mára elveszítették, azon kellene dolgozniuk, hogy társadalmi megbecsülésüket visszaszerezzék. Ehhez pedig nem ártana egy rendes egyenruha. Zsolt Péter szerint a redőröltözékek vonzerejüket egységességüknek, szervezeti jellegüknek köszönhetik, azt sugallják, hogy fontos, aki e ruha mögött van.
Másfelől kifejezésre kerül benne az adott nemzet karaktere, formai érzékenysége, játékossága, minőségi igénye vagy szegényessége is. Münich Iván is szükségszerűnek tartja a rendőrök differenciálódását. "Fontos, hogy az állampolgár tisztában legyen azzal, milyen feladatot lát el a rendőr, akivel kapcsolatba kerül".
Ebből a szempontból példaértékű a brit Metropolitan Police legendás egyenruhája, mely hosszú évtizedek óta gyakorlatilag változatlan maradt. A londoni közrendőr a barátságos segítőkészség mintaképe, a parkban rosszalkodó gyerekek legjobb barátja. A klasszikus fejfedő (bowler hat) a szociológus szerint kissé nevetséges mai szemmel, de mindnyájan elfogadjuk, hogy az angolok itt is kilépnek a divat nyomása alól, ragaszkodnak a hagyományok tiszteletéhez. A funkcionalitásnál és a designnál, fontosabb a hagyomány. Ha belegondolunk, egy süveg inkább akadályoz a fizikai erőkifejtésben, a melegben pedig kényelmetlenek a termetes sapkák, de az angoloknak ez kell – véli a szakember.
Zsolt Péter úgy látja: összevethető a rendőrruha egyéb formatervezői produktumokkal és nemzeti jellemzőkkel - az autógyártással például. A németek fegyelmezett rendszeretete, szimmetriára törekvése, az extremitások kerülése, és a megbízhatóság például nemcsak az autómárkák esetében meghatározó: a német rendőr uniformisok láthatóan kiváló minőségű anyagból készülnek, a zöld és barnás árnyalatok ugyanakkor elütnek a megszokott kék-fekete szín használatától. Bátor nemzeti elkülönülés ez, mely a szociológus szerint puritánságot "földközeliséget" sugall. Nekünk Derrick felügyelő kis segítői, vagy a Maci Laci rajzfilmsorozat barátságos vadőre jut eszünkbe róla.
Sokáig viszont a németek sem különcködhetnek: az északi tartományok már kék ruhára cseréltek, a többi körzet azonban még mindig a zöld-barna uniformist használja. A váltás folyamatban van, de még évek kellenek ahhoz, hogy a klasszkus színkombináció eltűnjön a német utakról.
Az amerikai zsaruk ezzel szemben komolyan veszik magukat. Bár az amerikai öltözködés a lazaságot adta a világnak (az angol a helyes életre, az amerikai a teljes életre tanította a társadalmakat), mindez tökéletesen hidegen hagyta az egyenruhák tervezőit. A médiaszociológus a játékosságot hiányolja, szerinte egy talpig feketébe öltözött New York-i rendőr túlságosan komoly, harcias jelenség.
Ha azt mondtuk, a rendőregyenruha magán viseli a nemzeti karakter jellemzőit, kihagyhatatlan az olasz uniformis, ami leginkább egy Alfa Romeohoz hasonlatos – kifinomult, de nem túl hivalkodó. A nadrág a piros csíkja, a feltűnő jelvények, rangjelzések, a fehér antantszíjak exravagánsak, látszik, hogy az olaszok élvezik az egyenruha adta feltűnést. Biztosen sokan láttunk már olasz autópálya-rendőrt, csillogóan fényesre boxolt lovaglócsizmájában kiszállni azúrkék rendőr Fiatjából.
A magyar rendőrség megjelenéséből mindezek ellenére nem a stílus, a harciasság, vagy a nemzeti elkülönülés hiányzik legfájóbban. Ahhoz, hogy bizalommal forduljunk az utcákon szolgáló hatósági közeghez – aki nem mellesleg a mi adóforintjainkból kapja megalázóan alacsony fizetését – a rendőrnek úgy kell kinéznie, mint egy jelzőtábla: pragmatikusnak, egyértelműnek és feltűnőnek kell lennie.
Tanulhatnánk a holland példából: a technicista szögletes vonalvezetés és funkcionális felszerelés azonnal érthető üzenetet hordoz. "Azért vagyok, hogy segítsek és rendet tartsak az utakon". Münich Iván szerint kultúrafüggő, hogy egy ország milyen egyenruhát választ fegyveres testületeinek, meg persze az sem árt, ha több száz éves demokratikus hagyományok határozzák meg a hatóságok megjelenését.
Radnai Zoltán, a kultplay.hu szerkesztője
Hozzászólások