Lakástrend és Design ’madeinhungary’ pavilon, – Zanin Éva beszámolója
Amikor a magyar divatélet képviselői úgy döntenek, hogy kilépnek és megmutatják, mijük van, általában minden alkalommal, nagyrészt fanyalgó közönséggel, és mézesmázasan elhallgató sajtóvisszhangokkal lehet találkozni. Miért van ez? Nem szeretjük a magyar divatot? Rosszak a tervezőink? Esetleg pénzügyi rátermettség hiányában készítünk silány, a nemzetközi színtértől fényévekre elmaradó kollekciókat? Vagy talán ez is csak egy olyan rossz szokás, amit majd kinövünk egyszer? Igen.
Hiszen, ha szeretnénk a divatot, akkor létre is hoznánk és működtetni is tudnánk. Ha jobbak lennének a tervezőink, akkor – ugrás a következő ponthoz – nem készítenénk satnya kollekciókat, amelyeket minduntalan ’magyar viszonylatban’ kényszerülnénk értékelni. És igen, minden jel arra mutat, hogy a fiatal, trendérzékeny generációk színrelépésével, lassan ezt is kinőjük. A következőkben azzal járulunk hozzá a magyar divat szeretetéhez, hogy a szépelgést mellőzve mondunk véleményt a látottakról. Előrebocsátjuk, hogy a félórás bemutató élvezetét borzasztóan megnehezítette az elrontott világítás, és a fülledt tér. Mindezek felett, a sután mozgó, riadt modellek rontották el leginkább a ruhák élvezetét, akik – két lányt leszámítva – konstans halálfélelemmel az arcukon imbolyogtak végig a kifutón.
Az Artista az elvárásoknak megfelelően most is érdekes anyagmegoldásokkal és cizellált szabásvonalak mentén alkotta meg összeállításait. Sajátosan rájuk jellemző formai és vonalvezetésbeli ötleteket emeltek cégérré, és az újdonság mellett, egy megbízható ruházati nyelvet is működtetnek. A Nati 100% pure idea rétegelt, kecses darabjain, sifon, muszlin, selyem és (mű)szőrme-kombinációk hoznak létre kellemes, nőies eleganciát. A Nati igazán jól működteti az ellentéteket, és képes harmóniában maradni, ami sok más fellépő brandről sajnos nem mondható el.
Az Eclectick ebből a szempontból problematikus márka. Vannak egyszer a merész, bevállalós színek és szabások, melyek ugyanakkor unalmasak, hiszen minden szezonban ezekkel a színekkel és szabásokkal találkozhatunk. Másrészt folyton ugyanazokat a nyomatokat használja, amik viszont nem annyira jók, hogy ilyen sokáig ragaszkodni kelljen hozzájuk. Sajnos nem mutat fel semmiféle előremutató, innovatív változást, ami azt jelenthetné, hogy a márka kezd túllépni, a már lassan Berlinben sem menő színorgián. A Kam cha tka szintén inkább furcsa volt, mint kreatív. Noha magyar brandről van szó, szabásai, formái, anyagai távolkeleti: thai, koreai és klasszikus kínai hatásokat mutattak, ám a feldolgozás, művészi értelmezés helyett, inkább csak az ismétlés erejével. Ezeket a ruhadarabokat: a kimonó-kabátokat, a hajtogatott thai-nadrágokat jól ismerhetjük – a global village korában egyre többen – például a bankok-i piacokról. Egy mintához, egy előképhez lehet nyúlni (lásd Westwood örökérvényű Pirate kollekcióját vagy 20 évvel ezelőttről), de a puszta ismétlésnek nem mindig van helyi értéke.
Noha más szempontból, de az Aquanauta is csalódás volt. A tervezőcsapat őszi-téli kollekciójánál még ügyesen tovább tudta kerekíteni a matyó-népi-városi vonalat, de ezt elhagyva ebben a szezonban, mintha nem igazán éreztek volna rá a váltás szelére. A vörös-fekete-bézs-szürke kárómintás anyagok által uralt együttesek távolról sem ütötték meg a márka fénykorának szintjét. Nagysikerű és valóban fontos új vállalkozásuk mellett sajnos a legkevésbé sem kiváló kollekciót mutatnak fel. Fullasztó matériák, erőltetett modorosság, és fals retrózás, eltévesztett időben.
Sziráczky Brigitta darabjain a nagyszerűség és a pompa dominált. A szezonhoz illeszkedő szín és anyagválasztásokat a mesebeli különcség vitte el a márkára jellemző Szentivánéji álom-zsáner felé. Egy kompakt, komoly, odarakott és egységes kollekció, ami harmóniában van a térrel és az idővel. A különleges női szépséget kiemelő alkalmi öltözetek szépen működtetik azt a mesés miliőt, amit egy tavaszi ruhának mozgásba kell hoznia. Mellettük ironikus kontrasztot képviseltek a Márton-Végső tervezőpáros Elemi-ösztön kosztümjei, és a bizarr, ezüst anyagokkal kombinált fehér dominaruhák. A kapucnival variált köldökig érő dekoltázsok játékosan takarták/láttatták a kebleket, feszültséget keltve elrejtés és felfedés között. A bemutató záró-brandje, a Blue HH paprika egy nem feltétlenül pozitív előjelű, enigmatikus homályt jelentett. Érthetetlenek voltak stiláris koncepciói, és különösebben nem túl jellegzetesek a formai megoldásai. Kérdéses, hogy mennyi értelme van ma Magyarországon farmermárkát építeni. Innovatívnak, kreatívnak aligha nevezhető, és különben is: hogyan is tudnánk feledni a Trapper farmert?
Wella Fashion Show, Mezőgazdasági Múzeum, - Martinkó József beszámolója
A hG design-, és építészetkritikában érdekelt főszerkesztője továbbra sem érzi magát teljes egészében kompetensnek divat ügyekben azon túlmenően, hogy ő sem ágyékkötőben/meztelenül jár városszerte, ezért szakemberhez fordul segítségért. Ezúttal a kellemest a hasznossal szlogen jegyében Vágó Réka cipőtervezőtől kér szakmai segítséget az ítéletalkotásban.
A „madeinhungary”-s bemutatók előtt egy héttel, egy szépségorientált vegyipari cég égisze és szponzori közreműködése révén, három napon át zajlottak bemutatók a „Vajdahunyad vár” belső termeiben. Most persze elidőzhetnénk azon, hogy a millenniumi historizáló eklektika és a képmutató díszletépítészet eme fantasztikus remeke mennyire szimbolikus, metaforikus helyszíne a haza divatnak, ám ezúttal mégiscsak kihagyjuk a ziccert.
A több etapba és napba szervezett bemutató egyfelől utcai viseleteket mutatott meg, másfelől alkalmi ruhák tervezőit. Bevalljuk nem láttunk mindent, ám a lényeg talán mégiscsak eltipegett szemünk előtt. A nem túl erős kezdés után (a Coterie ruhái igazából semmi újat nem mondtak nekünk, már sok helyen látott darabok, inkább biztonsági kűrnek látszottak), Hegedűs Zsanett jegyezte AIAIÉ márkanév afrikai inspirációjú kollekciója következett. A finom nappa bőr szoknyák, selyem és csipke topok, mű hajfonatokból álló kabátka összepárosítása jó arányérzékről tanúskodott. Ugyanakkor az alapanyagok társítását újszerűbb/kísérletezőbb szabásvonalakkal jobban is ki lehetett volna emelni, ettől hatásosabb lett volna a kollekció. Valamint a prémes állatok megnyúzott szőréből készült látványelemek számának csökkentése sem volna haszon nélkül való, bár nálunk még harcos állatvédők nem zavartak meg divatbemutatót, szemben az üdvösen növekvő számú nyugati botrányokkal.
Ezt követően Péter Anna alsónemű-finomságú ruháin jelentek meg mexikói és manga ihletésű grafikák. Egyszerű szabású darabjai között a klasszikus szoknya-top, szoknya-forró nadrág, kombinépántos koktélruha fazonok képviselték a fő hangsúlyt. Bár a szabásvonalak egyszerűsége már szinte unalmasnak hatott, a kollekció érdekessége az áttetsző anyagok és minták erőteljes megjelenítésének kontrasztján alapult, melyet a „szakkommentátorunk” által tervezett, félig láthatatlan, pvc és bőr szandálok egészítettek ki.
A második forduló tervezői Léber Barbara, a Benes Anita féle Dalaarna, Tóth Bori és a Sentiments volt. Aki rendszeres olvasója az esküvői magazinoknak, az nagyjából tisztában is lehet a két előbbi tervező munkásságával. Õk hozták is a szokásos formájukat és sziluettjeiket: a ‘Dalaarna királylányokat’ és a ‚Léber Barbara sellőlányokat‘ vonultatott fel. A hg.hu által is magasan jegyzett Tóth Bori, a kiskosztümtől a nagyestélyiig szinte egy teljes női ruhatárat felvonultatott accessoire-val kiegészítve. A kiegészítők között láthattunk kifejezetten a kollekcióhoz készített kalapokat Schilling Kolostól, ugyancsak rekavago cipőket, és hosszú gyöngy és kristály nyakláncok. A körülményekhez és a modell hölgyek adottságaihoz képest Tóth Bori, most is igen végiggondolt és igényes tourt mutatott be, ami igen bizalomkeltő a fiatal designer jövőjét illetően. Végül a Sentiments nőies ruhákat hozott, amelyek az előző három tervezőhöz képest kevésbé kapcsolódtak egymáshoz logikusan, nem igazán sugározták egységes kollekció képét.
A látottakból következően kicsit rezignáltabban indultunk neki a folytatásnak. Bár kétségkívül ez tanulságosabbnak ígérkezett, mint az első nap, azért nem ártott vigyázni. Mihálkovics Edinát úgy szeretjük, ahogy van – a grafikáiért és a grafikus látásmóddal tervezett ruháiért egyaránt. De a legszórakoztatóbb menet utána következett. A „Street“ kategóriában sok ismerős, fiatalos, hazai márka: Artista, Aquanauta, Eclectick (lásd róluk fennt!), illetve a Bodza.
Emeljük is ki közülük a Bodzát, akik a legkerekebb kollekciót mutatták be ebben a kategóriában. Korrekt, jól átgondolt ruháikon, kiegészítőiken (övek, táskák, kitűzők) látszott, hogy komolyan veszik a megjelenési lehetőséget. Kényelmesnek látszó (valószínűleg az is) szürke pamut, és kötött ruháikat fagyi színű hímzések és szitanyomott minták díszítik, és mindegyik darabban van valami jó értelemben vett cukiság, ami miatt nem lehet nem szeretni Bodzáékat. Ráadásul köszönettel tartozhat nekik néhány kisebb település polgármestere, mert a kollekció egyes darabjainak elnevezésében nem külföldi divatszavak sorjáztak, hanem jellegzetes csengésű településneveink, például Lulla! Telitalálatnak tűnt a fehér gumicsizmák (tehenészeti kiegészítők?) következetes használata a bemutatón, illetve láthattunk viaszosvászonterítő-ihlette reciklált pelerint is. Zsebek, strandruha, felszabadult kreativitás.
Divattervező kézműves iparművészek Kozma Lajos ösztöndíjának beszámoló kiállítása – Martinkó József
Időrendben ez az esemény van legtávolabb tőlünk. Az Iparművészeti Múzeum falai között azért nincsenek könnyű helyzetben a divatprodukciók alkotói, mert a magyar építészeti szecesszió sok momentuma, vagyis Lechner Ödön és Pártos Gyula leheletfinom épületdíszítő elképzelései, ruhás szemmel is mindmáig példaértékűek. Mindazonáltal tanulságos, hogy az ugyancsak ekkor megrendezett Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíj kiállításának színvonalához képest a kézműves ruhatervezők érdekes és színvonalas kreációk sorával lepték meg az érdeklődőket. 
Farkas Imola programja az ornamentika szerepét elemezte napjaink öltözködésében. Mészáros Dóra kollekciója, ami a talányos Felületkialakítások csomózott technikával, minimál szabású öltözeteken cím futott, ugyancsak egységes gondolatiságot képviselt. Férfiszemmel mégis Péchy Cecília Panna fehérnemű-kreációinak nemes, elegáns erotikája volt igen meggyőző. Az említettek mellett Molnár Mária Virág, Nádasdi Katalin alkotásai is magas szintűek, míg Vígh Krisztina Deviációk című programját illusztráló, egy alulról világított dobozon bemutatott blúza, valóban világszínvonalat képviselt. Vígh ugyanis a ruhafelületek kontúrjait is feloldva, amolyan rajzpapírként használja a textúrát, amire aztán egy új dimenziót és világot teremtve, rajzosan, szinte firkálva, skiccelve kerülnek fel a fekete hímző cérnák vonalai. A nemrégiben a Retrock deLux –ban is kiállító alkotó, az egyik legkarakteresebb stílusú experimentális művésznek tűnik a hazai kortárs divat palettáján.
Hozzászólások