Nemcsak a hagyományos grafika vagy a tipográfia terén rejtegetnek igazi nagyágyúkat kis hazánk határai. Tikos Péter neve valószínűleg a fantasztikus irodalom és képregények iránt érdeklődőknek ismerős rögtön – nekik viszont igazán.

Tikos Péter - tikosblog.blogspot.com
1974-ben született Budapesten, majd ötéves korától Békés megye egyik legeldugottabb sarkában nevelkedett. Általános iskolai rajztanárának köszönhetően már zsenge gyermekkorában megismerkedett Molnár C. Pál, Zdeněk Burian és Zórád Ernő műveivel, amelyek a Kockás és Pif magazinok mellett egy életre megpecsételték a sorsát. Illusztrátori pályafutását 1997-ben kezdte a szép emlékű Valhalla Páholy berkeiben. Eleinte kizárólag tusrajzokat készített a kiadó köteteibe és magazinjaiba, majd később festeni kezdett, és a számítógépes grafika sem váratott sokat magára. Az évek során aztán volt kiadványszerkesztő, dolgozott animációs projekteken, rajzolt storyboardokat és képregényeket - de legszívesebben fantasztikus témájú műveket, játékkönyveket, kártyajátékokat illusztrál. 2005-től tagja, 2009-től elnöke a Magyar Képregény Akadémia kulturális egyesületnek.
Szívesen vesz részt közös projektekben is, így számos illusztrációt készített kollégájával, Vass Richárddal. 2010-ben közös grafikával szerepeltek a Rófusz Ferenc művészeti vezetésével összeállított Leonardo da Vinci meséi című kiadványban is, melyet az "ez irányú kortárs magyar művészek legjobbjai tárlatának" is szántak a kötet szerkesztői.
Munkáit 2004-ben és 2005-ben is beválogatta a szakmai zsűri a nemzetközi "The New Masters of Fantasy - A Collection of the Year’s Best Fantasy Art" antológiába. Megrendelői évek óta leginkább a tengerentúli kiadók közül kerülnek ki, köztük olyan neves cégekkel, mint a Wizards of the Coast (Hasbro), a Fantasy Flight Games vagy a Catalyst Game Labs. Péter munkáival például a Dungeons & Dragons, a Warhammer, a Warhammer 40,000, a Shadowrun, az Earthdawn, az Eclipse Phase vagy a Call of Cthulhu címekhez készülő kiadványokban találkozhatnak a stílus rajongói. Az illusztrációs munka mellett játékfejlesztő cégeknek koncepteket és egyéb grafikai anyagokat készít: jelenleg a Twisted Tribe fejlesztőcsapat főállású grafikusaként a Nadirim online kalandjáték munkálataiban vesz részt. Miután egy évtizedig a fővárosban élt, feleségével hamarosan csendesebb vidékre költözik, ahol eddigi legnagyobb kalandja veszi kezdetét, miután nyár közepén megszületik első gyermeke.

Ifini éjszakák 2. Könyvborító, 2011.

Kull király. Könyvborító, 2011.

Warlock Engineer. Kártyaillusztráció, Warhammer: Invasion - The Capitol Cycle, 2011.

Universal Omnitech. Könyvillusztráció, Shadowrun - Corporate Guide, 2010.

Ork of Cara Fahd. Könyvborító, Earthdawn - Nations of Barsaive Volume Three: Cara Fahd, 2010.

Vörös ork. Kártyaillusztráció, Kiválasztottak - a M.A.G.U.S. kártyajáték, 2008.

Bugman's Rangers. Kártyaillusztráció, Vass Richárddal közös munka, Warhammer: Invasion - The Morrslieb Cycle, 2010.

Avatar of Seraphis. Kártyaillusztráció, Call of Cthulhu - The Ancient Relics Cycle, 2011.

Warlock Knights. Illusztráció, Dungeon magazine, 2010.

Plague World. Könyvillusztráció, Warhammer 40,000: Black Crusade, 2011.
Frissítés: a szerkesztőségbe érkezett videó egy képregénykocka elkészültét mutatja be, négy percbe sűrítve a többórás munkát.
Tikos Péter és Vass Richárd munka közben





Hozzászólások