Közel tízmillió különböző eredménye lenne, ha minden magyar állampolgárt arra kérnénk: rajzolja meg a saját Magyarország-térképét. A hangsúly a különbözőségen van, hiszen mindenki más tájakhoz, helyekhez kötődik, más történetekből, eseményekből, fogalmakból rakódik össze az országról alkotott képe. A Kitchen Budapest felkérésére 40 fiatal – akikben megvan a tehetség is az alkotáshoz – egy holland ötlet nyomán nemrég lehetőséget kapott szubjektív Magyarország-képük megrajzolására – a végeredmény pedig áprilisra könyv formában is napvilágot lát.
Fischer Judit: Azért háborúzni hogy kiskutya alakú legyen az ország
A Palesztínában, Szerbiában és Hollandiában már megjelent és sikert aratott szubjektív országatlaszok Annelys de Vet holland tervezőgrafikus nevéhez kötődnek, aki Budapesten is részt vett az alkotói folyamatban. Annelys hat évvel ezelőtt egy tallinni workshopon kérte először azt a résztvevőktől, hogy rajzolják meg az Európai Unió térképét, saját, észt szemszögükből. A végeredmény, mint azt az azóta elkészült példák is mutatják, egyesével természetesen sajátos és egyedi, összességében azonban valamiképp mégis általános érvénnyel bír, megmutatja a résztvevők közös jellemzőit – kreatív ötlettárház és kiváló kordokumentum egyben.
A múlt év végén lezajlott kéthetes budapesti workshop a résztvevő negyven, javarészt kreatív munkával foglalkozó fiatal (grafikusok, újságírók, építészek, fotósok, művészek), a szervező Kitchen Budapest és az ötletgazda Annelys számára is tartogatott meglepetéseket. A holland kutatót például meglepte, hogy a résztvevők milyen jól tudtak együtt dolgozni – ez ellentmondott annak, amit korábban hallott az országról. „Mivel a médiában megjelent képek nagyon erősek, a nyugat-európaiak többségének ma is a 2006-os tévéostrom az utolsó kép Magyarországról” – jellemezte a helyzetet Annelys.
A politika és a jelenkori történések az alkotók munkájában is vissza-visszatérő motívummá váltak, ám korántsem annyira erősen, mint arra például Annelys számított volna. A közelmúlt eseményeinek ábrázolására jellemző a finom irónia – mint Pál Rebeka „keserédes” társasjátékában, a Garázdálkodj okosan!-ban, ahol az egyik mezőn az „Elég követ gyűjtöttél, újra dobhatsz!” felirat szerepel. A legerősebb, akár nosztalgikus módon visszatérő történelmi motívum az 1920 előtti határok térképe, de ugyanilyen jellemző alapélménynek bizonyult az ország Budapest-központúsága is. Mivel az alkotók többsége itt él, a főváros egyébként is központi szerepet kap az atlaszban.
Volt tehát, akit az elmúlt évek, évtizedek történései izgattak, volt, aki vizuális naplóként értelmezte a feladatot, és akadt olyan is, aki jól ismert sztereotípiákból indult ki. Utóbbiak közül egészen zseniális Papp Gábor és Csík-Kovács Zoltán esélyegyenlőség-növelő statisztikai módszere, amely (a közismert számokra ráerősítve) éllovasnak hozza ki Magyarországot az egy főre jutó Nobel-díjak számában – igaz, ehhez a Nobel-díjak számát többek közt leosztja az öngyilkossági rátával és az egy főre eső alkoholfogyasztás mértékével.
A kéthetes workshopon először önarcképek, majd zászló, végül térkép rajzolása volt a résztvevők feladata, akik érezhetően egyre jobban elvonatkoztattak a hagyományos keretektől. A projektek számtalan utat mutatnak a vizualitás megszokott kategóriáin, a fásult én- és nemzetképen való túllépésre. Talán azokhoz a résztvevőkhöz kötődnek a legizgalmasabb, egyben a legnagyobb bátorságot igényelő munkák, akik a „szubjektív” jelzőtől bátorítva saját, mindennapi élethelyzeteit értékelték újra, mint Puklus Péter, aki „A kutya nélkül nem ismerem fel” című sorozatában azokat fényképezte végig, akikkel a napi sétáltatás közben találkozik. A Franciaországban felnőtt Evva Ambrus saját budai szomszédjait, Madarassy Anikó gyermekei osztálytársait látogatta végig, a romániai Cristina Grosan pedig saját, magyar gyártású használati tárgyain keresztül készített „önarcképet”. Ugyancsak saját birodalma feltérképezésébe kezdett Soltész Noémi, kiderítve, hogy a férjével birtokolt 63 négyzetméteren összesen 19 621 tárggyal osztoznak.
A végeredményben a számos új elképzelés mellett régebbi, ismert projektek is feltűnnek, mint Fischer Judit „Azért háborúzni, hogy kiskutya alakú legyen az ország” pszeudo-térképe, de ilyen Barcza Gergely és Kovács Zoltán 1000 ház című, a jellegzetesen vidéki kockaházakat feldolgozó projektje is, vagy Molnár Zsolt 365Budapestje.
Meghatározhatatlan, átmeneti helynek képzeltem, nehezen tudtam volna szavakba önteni – válaszolta Annelys arra a kérdésünkre, hogy milyen volt az ő szubjektív Magyarország-térképe, mielőtt ideérkezett volna. Majd hozzátette: ittléte alatt rájött, hogy alighanem épp ez a lényeg – ez az ország legfontosabb lényege, az átmenetiség, a két pólus közötti periféria, ami meghatározza az itt lakók gondolkodását is. A holland grafikus mindenesetre örömmel fejtegette a hg.hu-nak, hogy szerinte a Magyarország-atlasz lesz a legjobb az eddig elkészültek közül – sikerült ugyanis olyanokat összeválogatni, akiknek nemcsak gondolataik vannak a témában, de képesek azokat formába is önteni.
Magyarország szubjektív atlasza a tervek szerint áprilisra jelenik meg könyv formában, Parti Nagy Lajos bevezetőjével. Az alkotók azt remélik: akár hasonló sikere lehet, mint a Palesztínáról készültnek, amely a hivatalos vezetés reprezentatív ajándéktárgyává vált. Egy biztos: a könyv kimeríthetetlen forrása lesz és az országról alkotott képpel foglalkozóknak. Annál is inkább, hiszen az eddig megjelent hasonló kötetek mintájára ezt is a Creative Commons licensze alatt publikálják – azaz a szerzőket feltüntetve az ötletek felhasználhatók, továbbgondolhatóak lesznek.
Magyarország szubjektív atlasza
Kiadók: Kitchen Budapest & HVG Könyvek.
Szerkesztők: Annelys de Vet & Bujdosó Attila
192 oldal, 16,5 x 22 cm
Várható megjelenés: 2011. április
Hozzászólások