A hazai grafika iránt érdeklődők többsége Drez néven, street-artos munkáiról ismeri, pedig saját bevallása szerint ez csupán 5%-át teszi ki a mindennapi munkának… Királyfalvi Károly, sorozatunk 25. részének alanya, valójában sokoldalú grafikus és illusztrátor.

Királyfalvi Károly – extraverage.net, flickr.com/photos/extraverage
Már gyerekkorában is a ceruzák és a filcek jelentették kedvenc játékait – egészen addig, amíg festőként, szobrászként és költőként is alkotó édesapja meg nem kapta első számítógépét. Több évnyi photoshopos bűvészkedés után Károly húszévesen, 2001-ben jutott első komoly megbízásához a Backside magazintól. Két évre rá csatlakozott a Solid grafikai stúdióhoz, majd több munkahely után szabadúszóként dolgozott. A grafikusi munka gyakorlati oldalát évek alatt, elsősorban a személyes tapasztalat útján sajátította el. 2010 nyara óta a Quince holland-magyar ügynökség grafikusa és art directora.
Károly alapvetően print felületekkel foglalkozik, könyvektől plakátokon át matricáig, de dolgozott már pólóra, cipőre, gördeszkára is. Sokoldalúságát tavasszal az Iparművészeti Múzeum street-art kiállításán is bizonyította – ez a műfaj csaknem szakmai pályájának kezdete, 2002 óta érdekli. A hivatalos megbízásokon túl rendszeresen dolgozik saját kedvére is, napi 10-12 órát töltve a képernyő előtt. Több szakmai kiállításon vett részt, többek közt a Trafóban, a B55 Galériában, a Kiadóban és legutóbb a kArton Galériában, munkáit pedig számos kül- és belföldi szakmai kiadvány közölte. Az alábbiakban látható grafikák mindegyike a személyes portfólióba született; a megbízásokat a cipő, a gördeszka és a táska illusztrálja.

Bird (Shine)

Táska a Balkan Tango megbízásából, 2009

Crest in Peace

Blood, Sweat and Gears

Cipő a Tisza számára, 2008

Gördeszka-grafika a Hessenmob felkérésére, 2007

Mr Wizard

Match me if you can

Trust the Future

Munkák iPhone-ra optimalizálva





Hozzászólások