Húsz fiatal és tehetséges magyar grafikust mutattunk be eddig sorozatunkban, Sirály Dórától Tóth Andrejig. Akad, aki főleg tervezőgrafikával, meseillusztrációkkal, más plakátokkal vagy épp arculattervezéssel foglalkozik. Sorozatunk legújabb epizódjának alanya pedig egy ugyancsak érdekes határterület: a street art kapcsán lehet ismerős.

SLOW - slowmade.blogspot.com, cargocollective.com/csend
SLOW még extrém utcai görkorcsolyázóként kapta becenevét, amelyet aztán művésznévként is jól jött. Annál is inkább, hiszen grafikái, köztük a különleges ismertetőjegyként könnyen beazonosítható, egyszerű mértani formákból összeálló, kerek testű, karcsú nyakú madarak a papírlapok mellett a házfalakat is meghódították. Street art művészként jellemzően külföldön kap több megjelenést, de foglalkozik „hagyományos” grafikai munkával: logótervezéssel, arculattal, illusztrációval, plakátokkal is.
Gyermekkorában több évet töltött a svájci Bázelben – ez az időszak máig hatással van rá. Nem véletlen, hogy felsőoktatási tanulmányainak helyszíneként is külföldi intézményt, a párizsi École d’Art Maryse Eloy-t választott, amelyben idén szerzett diplomát. Már 2007-ben nagy visszhangot váltott ki a Nike mottóját parafrazeáló plakátjával, amelyet az ARC pályázatára adott be. Első komoly hazai sikerét 2008-ban aratta a Sziget és az ARC közös pályázatán: az általa tervezett, egyedi kiadású Coca-Cola alupalack harmincezer példányban került a szigetlakók kezeibe. Az utóbbi években több kiállításon is részt vett, 2008-ban például a Portfolio Points alkalmával a Sirályban, a Blokk of Arts tárlaton a Nádor Galériában mutatkozott be, 2009-ben pedig a FISE Galéria Bábeli csend című seregszemléjén voltak láthatóak munkái.

1. Just do it
A plakát az ARC 2007-es pályázatára készült. A zsűri a kiállításra méltónak találta, ám az abban az évben főszponzorként szereplő sportszergyártó letiltotta a megjelenést.

2. Coke-fejek: limitált kiadású kóláspalack a 2008-as Sziget fesztiválra
A Coca-Cola a harmincezer példányban piacra dobott alupalack arculatának kialakításához az ARC-ot kérte fel segítségül. A pályázatra tíz grafikust kértek fel, akik három-három munkát készíthettek. A zsűri SLOW grafikáját találta a legjobbnak, így ez lett az első, hivatalosan is magyar alkotó által dekorált kóláspalack.

3. Fekete fal, fehér madár. Berlin, 2009

4. SLOW madara a Szervita téri parkolóházban. Budapest, 2009

5. Madarak egy budapesti lakásban, 2009

6. Forest – illusztráció pályázatra, 2009

7. Három férfi és három nő, illusztráció

8. LIFE – pólóterv

9. Élő kép: SLOW logója és plakátja a kiállításhoz és programhoz, 2010

10. Néprajz: logó (részlet a teljes arculattervből)
A néprajz-projekt őszre készül el. A 24, Budapesten alkotó graffiti-street art művésszel és Sugár János képzőművésszel, a műfaj szakavatott ismerőjével készült beszélgetések dvd és könyv formában is megjelennek. Amellett, hogy a hazai street-artosok közül ritkán vállalják ennyien a közszereplést, a projekt érdekessége, hogy anyaga bekerül a Néprajzi Múzeum archívumába is.





Hozzászólások