Huszadik, mondhatni: jubileumi cikkéhez ért sorozatunk, A 7 grafikusa. Ez alkalommal egy olyan fiatal tehetséget mutatunk, be, akinek a munkái a város egyik legmenőbb kulthelyéről lehetnek ismerősek: Tóth Andrej évekkel ezelőtt lehorgonyzott az A38 Hajónál, de bizonyított festőként is.

Tóth Andrej és a Sconto című festmény 2009-ből - Kép © Tóth Andrej

Tóth Andrej – www.andrej.hu

2003-ban szerzett grafikusi, a rákövetkező évben pedig designmenedzseri munkát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Azóta szabadúszó grafikus. Legfontosabb munkaadója az A38 Hajó, amellyel bekerült az Arculat és Identitás című, 20 magyar cég imázsalakítását végigkövető válogatásba is; de dolgozik többek közt a Millenárisnak vagy a Bortársaságnak is. A zenehajó kapcsán borítótervezésig bonyolódó afférba kavarodott az itthon Gryllus Dorka kapcsán megismert berlini Rot Front együttessel, és az ő kezének nyomát viseli a Deti Picasso legutóbbi albuma is. 2009 óta az ARC kreatív csapatának, 2010-től pedig a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának tagja.

Még 2002-ben a közép-európai Ceepus-ösztöndíjjal egy szemesztert töltött a krakkói Iparművészeti Egyetem festő szakán. A festés azóta is foglalkoztatja: több egyéni kiállítással büszkélkedhet. Munkái között önálló és meglehetősen sajátos színt képviselnek azok a képek, amelyeket a 2006-os szicíliai nászút ihletett. Ősszel nyílik új tárlata Crazy Horse címmel; az itt bemutatandó munkái egy párizsi út benyomásait mutatják. A részletekről a szeptemberben megújuló honlap tájékoztat majd.

Tóth Andrej: Mindless Self Indulgance és Szívcirkusz Varieté - Kép © Tóth Andrej

1. Mindless Self Indulgance és Szívcirkusz Varieté – plakátok az A38 számára (2008)

Tóth Andrej: Vive La Féte - Kép © Tóth Andrej

2. Vive La Féte (2009)
Az Év Kulturális Plakát díjazottjai 2008-2009-ből.

Tóth Andrej: Fonda – koncertplakát az A38 részére - Kép © Tóth Andrej

3. Fonda – koncertplakát az A38 részére (2010)

Tóth Andrej: A Lengyel-Magyar barátság napja - Kép © Tóth Andrej

4. A lengyel-magyar barátság napja – plakát az A38 hajó részére (2010)
A fenti két plakát is része Andrej azon hét munkájának, amelyek idén az év legjobb kulturális plakátjai közé kerültek.

Tóth Andrej: Öt éves az A38 Hajó – kiállítási katalógus - Kép © Tóth Andrej

5. Öt éves az A38 Hajó – kiállítási katalógus (2008)

Tóth Andrej: Rot Front: Emigrantski Ragamuffin. Albuma és útlevél - Kép © Tóth Andrej

6. Rot Front: Emigrantski Ragamuffin. Albuma és útlevél (2010)

Egyéni kiállítások
2005 „Gyere be a putriba”. K.Petrys Galéria
2008 „5 éves az A38 Hajó” rendezvényen belüli plakátok kiállítása, Műcsarnok
2009 „Dolce Vita Bed&Breakfast”. K.Petrys Galéria / IF Galéria / Klassz Étterem
Csoportos kiállítások
2001 „4n”. Puskin mozi, Budapest
2002 Grafikai Biennálé, Békéscsaba
2002 „European Way(s) of Life”. Louvre Múzeum (Párizs, Franciaország)
2005 ARC Óriásplakát kiállítás, Budapest
2008 9. ARC Kulturális Plakátok, Budapest
2009 10. ARC Kulturális Plakátok, Budapest

Tóth Andrej: ETNA és ENNA - Kép © Tóth Andrej

7. ETNA és ENNA.
A K.Petrys Galéria 2009-es, Dolce Vita Bed&Breakfast című kiállításán bemutatott képek a szíciliai nászút ihletésében készültek; az itt látható páros például olajfestménnyel, homokozótetőre.

Tóth Andrej: NOTO - Kép © Tóth Andrej

8. NOTO (Dolce Vita Bed&Breakfast c. kiállítás, K.Petrys Galéria, 2009)

Tóth Andrej: SICILIA - Kép © Tóth Andrej

9. SICILIA (Dolce Vita Bed&Breakfast c. kiállítás, K.Petrys Galéria, 2009)

Tóth Andrej: „Megveszem a szívedet egy forintért” - Kép © Tóth Andrej

10. „Megveszem a szívedet egy forintért” (Gyere be a putriba c. kiállítás, K.Petrys Galéria, 2005)