A londoni főpolgármester, Boris Johnson adta át a brit főváros elsőnek elkészült két kerékpáros főútvonalát. A megszokott kerékpárutakhoz képest gyorsabb és biztonságosabb közlekedést lehetővé tévő, az aszfalton kék csíkokkal jelölt utak egyenként 12,5 kilométer hosszúak. A tervek szerint Londont 2012-re, az olimpia idejére 12 kerékpáros főútból álló, sugárirányú hálózat fedi majd le.


Akárcsak az autópályák a hagyományos utakhoz képest, a kerékpáros főutak a megszokotthoz képest szélesebb (legalább 1,5 méter széles), kevesebb kanyarral és megszakítással járó útvonalak. Az útvonalak környékén felülvizsgálják és lehetőség szerint a kerékpárosok javára alakítják át a meglévő buszsávokat is. A londoni városvezetés célja a sugárirányú, az alvárosközpontok felől a City irányába vezető utakkal, hogy enyhítse a tömegközlekedési eszközökön tapasztalható zsúfoltságot. Johnson emellett kijelentette: személy szerint reméli, hogy a brit nemzet túlsúlyos voltát is segít enyhíteni az új kerékpáros séma.
A két út átadása egyébként kapcsolódik a londoni közbringahálózat bevezetéséhez. A Barclays Cycle Hire 2010. július 30-tól elérhető: London belső részén 400 állomásról lehet majd kölcsönvenni a bringákat. A használathoz 24 órás, hétnapos vagy egyéves engedély váltása kötelező, és fizetni kell a kölcsönzött időtartam után is – amennyiben az a félórát meghaladja, addig ugyanis ingyenes. A kölcsönhálózat nevét adó brit pénzintézet beszállt a most elkészült főútvonalak finanszírozásába is, így azok hivatalosan a Barclays Cycle Superhighways névre hallgatnak.
Barclays Cycle Superhighways
Londonban jelenleg az utazások mindössze 2%-át bonyolítják kerékpáron – a polgármester ezt néhány éven belül 5%-ra szeretné növelni. A 2012-re elkészülő 12 főút vonalán a Transport for London kapcsolódó fejlesztéseket is végrehajt, a magántőke bevonásával: ötezer kerékpártárolót alakítanak, és kerékpáros tanfolyamokat is indítanak.
A budapesti helyzethez ld. április cikkünket Lesz-e jövő nyáron budapesti közbringa? címmel.








Hozzászólások