BLOG

Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára

A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.

2009.10.21 19:57 | szerző: Ongrádi Melinda | Még nincs hozzászólás

Megosztja a közvéleményt Stonehenge új látogatóközpontja

A közelmúltban napvilágot láttak a különleges helyszínre épülő látogatóközpont első látványtervei. A 20 millió angol font költségvetésből megvalósuló létesítmény tervezésére pályázatot írtak ki, amelyet a melbourne-i Denton Corker Marshall’s (DCM) nyert meg. A központ, amely a nevezetes bronzkori kőépítményektől 2 km-re, Airman’s Cornernél létesül majd, lényegében egy karcsú oszlopokkal alátámasztott fémtető, amely alatt egy-egy üvegdobozban kap majd helyet egy bolt-kávézó, illetve egy kiállítótér. A tervek szerint a 2012-es londoni olimpia idejére készül majd el.

 - Kép © DCM Architects

Ahogy az építésziroda vezetője, Stephen Quinlan elmondja, „erre a helyszínre tervezni egyszerre volt hatalmas kihívás és óriási felelősség. Nem volt célunk, hogy versenyezzünk Stonehenge időtlen megjelenésével, ehelyett olyan építményt akartunk létrehozni, amely környezetbarát és jól illeszkedik a tájba. Akkor leszünk boldogok, ha a látogatók Stonehenge-ből hazatérve csak a kőépítményre emlékeznek majd, és nem a látogatóközpontra.” A tervezés során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az épületet teljesen nyílt, füves területen kellett elhelyezni.

 - Kép © DCM Architects

Az építmény ugyanakkor nem aratott osztatlan tetszést. Paul Sample városatya, Salisbury korábbi polgármestere nem találta különösebben érzékenynek ezt a fajta építészetet; szerinte az új központ egyenesen olyan, „mintha Mona Lisa arcát valaki fekete filctollal firkálta volna össze”. Ugyanakkor mások, mint például John Brady tanácsos egyenesen fantasztikusnak nevezték a tervet. Véleménye szerint „fel kellett készülni arra, hogy az emberek egy része egyenesen szörnyűnek tartja majd az építményt. Ugyanakkor az építészek jó munkát végeztek, az adott különleges helyszínre sikerült valami újat és innovatívat kitalálniuk.”

A létesítmény terveinek sorsa egyébként meglehetősen hányatott. A DCM iroda 2002-ben már megnyert egy erre kiírt pályázatot, 2005-ben azonban leállították az eredetileg 65 millió angol font költségvetésűre tervezett beruházást. A DCM ekkor új terveket készített, 2007-ben viszont anyagi okokból hiúsult meg az építkezés. A terveknek ekkor még része lett volna az országút egy szakaszának föld alá vitele, amely 500 millió fontba került volna. A mostani tervek mögé felsorakozott a kormány és az English Heritage brit kulturális örökségvédő szervezet. A mostani látogatóközpontot lebontják majd, és a kőépítmény közvetlen közelében csak egy kisebb, földbe süllyesztett létesítmény marad. Az új látogatóközpont 2 km-re a kőkörtől épül majd fel, a látogatókat innen busszal szállítják majd a helyszínre. A Stonehenge közvetlen közelében futó országútszakaszt felszámolják, és visszaállítják az építmény körüli eredeti gyalogösvényt. A tervek előtörténetét ismerve mindenesetre merész ígéretnek tűnik, hogy az épület már állni fog a 2012-es olimpiára.

Még nincs hozzászólás szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólások

legutóbbi postok

kedvenceink

szerzők

  • Kovács Dániel
  • Ongrádi Melinda
  • Séllei Lilla
  • Tóth Katalin

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem