Amint azt korábban megírtuk, Calgaryban éles vitákat váltott ki, hogy Santiago Calatravát, a világ legismertebb hídtervezőjét kérte fel két, a Bow folyón átívelő gyalogoshíd megtervezésére. A tervező most bemutatta gyalogoshídjának elkészült terveit. Saját elmondása szerint a híd igazán egyedülálló a maga nemében: mivel nem készülnek külön hídpillérek, ezért a 130 m fesztávolságú hidat különleges szerkezettel kellett tervezni. A színválasztás is különleges: míg a Calatrava-hidak általában fehérek, a tervező itt saját szavaival élve „kanadai vörös” színt választott. A híd belsejében viszont a fehér szín dominál, így az építmény felidézi majd a kanadai zászló színvilágát.

Calatrava egy nemrég készült interjúban elmondta, hogy mindenképpen nagyon emberi léptékű, kényelmesen használható és hívogató hidat szeretett volna tervezni, amely erősíti a folyó északi és déli partjának kapcsolatát. A különleges, csőszerű forma a hídpillérek és függőleges tartóoszlopok hiányának köszönhető. Hogy hideg, szeles időben is kellemesen használható legyen a híd, a nyitott tartószerkezetet beüvegezték. A létesítmény igen látványos eleme lesz majd a városi tájképnek, ezt erősíti az is, hogy éjszaka kivilágítják majd. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a lehető legminimálisabb megterhelést jelentse a környezetre. Formáját tekintve a híd talán a legletisztultabb Calatrava munkái között, ugyanakkor technikailag igen nagy kihívást jelentett.
A terv ellen több kifogás is felmerült: sokan drágállják a hídra szánt pénzt, ráadásul Calatrava híres arról, hogy túl szokta lépni a költségvetést. Ezenfelül bírálják a nyilvános pályázat hiányát is. Egyelőre azonban úgy tűnik, a város nem lép vissza, és a gazdasági nehézségek ellenére is elindul a beruházás, amelynek átadását 2010-re tervezik.








Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá, legyen Ön az első!
Hozzászólok