Újabb korszak zárult le Budapest legnépszerűbb építészeti kultúrköre, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) történetében. 2009 elejére a KÉK kiköltözött Szervita téri otthonából, amelyet az Orco Property Group felajánlásából kapott meg hat hónapra. A szervezet most újra fedél nélkül van, ennek ellenére rendületlenül szervezi a programokat: a közeljövőben például fiatal közép-európai építészek szakmai szimpóziumát, illetve a tetőterek építészetéről szóló konferenciát.

A KÉK pozitívan értékelte az elmúlt fél év történéseit. "...mind a nyilvánosság és a sajtó, mind a szakmai célkitűzések szempontjából mindkét intézmény profitált a fél éves összefogásból. Releváns és komoly olvasottságú médiumok foglalkoztak a támogatás tényével és üzenetével, illetve azzal a kérdéssel, hogy vajon gyakorlattá válhat-e az itthon még kevéssé megszokott, a piac felől érkező fellépés a civil szféra irányában” – olvasható a szervezet hírlevelében. A helyszín ráadásul speciális rendezvényeket ihletett, mint a 100 szoba – 100 makett kiállítás és konferencia, vagy az épület tervezőjének, Szabó Istvánnak emléket állító kiállítás.
A KÉK állandó helyszín hiányában is változatlan lendülettel folytatja tevékenységét: a következő néhány hónapban programjaikat külső színtereken valósítják meg. Nemzetközi konferenciákat (Emerging Identities – East!, Tetőterek építészete), az elmaradhatatlanná vált Pecha-Kucha Estet és új szakmai vitafórum sorozatot rendeznek Budapest különböző kulcspontjain, és februárban újra lesz BudapestBerlin Szalon is. Mindemellett a KÉK folyamatosan keresi új otthonát, e tekintetben bárkitől szívesen fogadnak segítséget.
A soron következő programok közül kiemelkedik a Német Építészeti Központ (DAZ) vándorkiállítása, az Emerging Identities – East!, amely Berlinből indult útjára. A tárlat az Európai Unió közép- és kelet-európai országaiban vezeti építészeti túrára látogatóit, melynek középpontjában az építészek fiatal generációja és az általuk épített munkák állnak, Berlintől Tallinnon át Ljubljanáig. A kiállítás megnyitójának napján, február 6-án rendezett szakmai szimpóziumon személyesen is bemutatkozik egy-egy iroda minden országból. A kiállítást a DAZ, AzW, CCEA, KÉK európai építészeti központok kerekasztal beszélgetése zárja.
2008. február 27-én Tetőterek építészete – Budapest nem Bécs címmel rendez nemzetközi konferenciát a KÉK. A felmerülő kérdések: lehetőség vagy kötöttség a tetőtér? Élhet-e egymás mellett – egymáson – értékes építészeti örökségünk és a legújabb irányzatok alkotásai? Szabad-e bátran hozzányúlnunk belvárosi épületekhez? Kialakul-e nálunk is az exkluzív belvárosi tetőtér divat? Vagy a tetőtér kérdés már nem is lesz építészeti kérdés?








Hozzászólások