November 6-án átadták az európai szállodák legrangosabb építészeti és formatervezési elismerését, a The European Hotel Design Awards-ot. A Lánchíd 19 design hotel első magyar szállodaként vehette át a díjat a Legjobb Építészet, azaz az újépítésű szállodák kategóriájában.
A Sleeper magazin által 11 éve alapított díj a szállodaipari innováció, valamint hotel építészet és design legrangosabb európai elismerése. A zsűri nemzetközileg elismert szállodaipari tervezőkből, építészekből, designerekből, valamint neves szakújságírókból és szerkesztőkből áll. A korábbi díjazottak között olyan népszerű szállodákat találunk, mint például a korzikai Casa del Mar, a londoni Haymarket, illetve az ír Maynooth-i Carton House.
Az idei londoni díjátadó ünnepségen 850 vendég előtt vehette át a díjat Rozsos Edit, a Lánchíd 19 hotel képviselője. Rozsos Edit elmondta: „Mivel kizárólag hazai szakembereket és képzőművészeket kértünk fel a Lánchíd 19 design hotel megalkotására, ez a díj valójában nemcsak a szálloda, hanem a magyar kreativitás és szakértelem elismerése is egyben. Nagy örömmel tölt el, hogy első magyar díjazottként Budapestnek is elismerést szereztünk.”
A hotel építészeti terveit a Radius B+S Kft. és a KB Design Építésziroda készítették, az üveghomlokzat megalkotói a Szövetség 39 munkacsoport és a Nextlab voltak.
ŰA Lánchíd 19 már korábban is több elismerésben részesült. 2007-ben a szálloda homlokzata és arculata Magyar Formatervezési Díjat, az épület Budapest Építészeti Nívódíjat, 2008-ban Pro Architectura Díjat nyert.
A hotelt a világ egyik legtekintélyesebb angol nyelvű utazási magazinja, a Condé Nast Traveller beválasztotta a világ 65 legjobb új szállodája közé. A Lánchíd 19 a Wallpaper és Fortune magazinok által összeállított Best 50 Business Hotels 2008 listára is felkerült.








Hozzászólások