Még át sem adták, de a kritikusok máris Frank O. Gehry híres múzeumának riválisaként dicsérik a Baszk Egészségügyi Intézet új bilbaói főhadiszállását. A spanyol Coll-Barreu Arquitectos iroda által tervezett épület látványos, ide-oda dőlő szabálytalan üveglapokból összeállított homlokzatának köszönhetően szinte kubista szoborhoz hasonlít.

Még az ősz folyamán megnyílik a baszk egészségügyi szervezet, hivatalos nevén El Departamento de Sanidad y Osakidetza új bilbaói székháza, amelyben 250 alkalmazott és napi hatszáz ügyfél fordul majd meg. Ez legfeljebb egy bilbaói napilapban érdemelne hírt, az épületről azonban már most szuperlativuszokban beszélnek a világ építészeti magazinjai is. A legizgalmasabb spanyol irodák között számon tartott Coll-Barreu Arquitectos ugyanis egyedülálló struktúrát hozott egy új negyedben, két fontos főút, a Licenciado Poza és az Alameda Rekalde kereszteződésénél, a Guggenheimtől mindössze tíz perc sétára.
A föld felett hétszintes, egy sarki toronnyal megfejelt tömb különlegessége a kettős üvegburkolat. Ennek fontos szerepe van a temperálásban, a tűzvédelemben, és mint az iroda honlapján olvasható: az akusztikában is. A szabálytalanra vágott üveglapokból összeálló, rendszertelen szögekben egymáshoz illesztett külső burok egyszersmind egyedi megjelenést kölcsönöz a háznak, amely nappal szinte fenyegető, földönkívüli organizmusra emlékeztet.
Az alsó három szint közönségforgalmi célokra szolgál, feljebb flexibilis irodaterek találhatóak. A tárgyalók a saroktoronyban kaptak helyet, a 150 fős előadóterem pedig az alagsorban. Utóbbi alatt háromszintes mélygarázs is készült. A teljes alapterület 9200 négyzetméter, az építési költség pedig 12 millió euróra rúgott. Juan Coll-Barreu, a tervező iroda vezetője a brit Guardian-nakúgy nyilatkozott: nem tudná megmondani, az ő épületük lesz-e az új Guggenheim, mindenesetre a helyi sajtó szerint most ez a legtöbbet fényképezett ház a városban.






Hozzászólások