Miután 2011-ben világszerte ezrek ragadtak ecsetet sokszáz négyzetméter fakó fal tövében, a Let's Colour Egyesület idén is hadat üzen a szürke közösségi tereknek. A Let's Colour Településszépítő Egyesület 2012-ben ismét pályázaton keresi azokat a közösségeket, akikkel együtt életteli színekkel töltheti meg a környezetüket, legyenek azok közterületen vagy épületeken belül.
2011-ben a veszprém megyei Tés, illetve Sopron és Budakalász nyert negyvenegy jelentkező közül internetes szavazáson. A nemzetközi projektben egyedülálló magyar kezdeményezés volt, hogy ne a szervezők egyszerű kiválasztása, hanem pályázat útján szelektáljanak az ország számtalan színekre szoruló pontja közül. Tésen az önkormányzati épületek, Sopronban egy kerékpáros aluljáró, Budakalászon pedig egy általános iskola vált szürke-kopottból ragyogóan színessé. A festéket, a designt és a szakértelmet a Let’s Colour Egyesület biztosította a Dulux festékmárka segítségével. A pályázó közösségek megható példáját mutatták a civil tenniakarásnak és cselekvőképességnek azzal, hogy kivételesen izgalmas pályamunkákat (többek között videókat) készítettek, majd ezreket mozgósítottak a szavazáson, akik teljesen önkéntes alapon vállalták a pályázatuk népszerűsítését, majd a festési munkák elvégzését.
Idén március 5-én ismét elindul a pályázat, a részletes pályázati feltételeket a www.letscolour.hu oldalon és a kezdeményezés Facebook oldalán (facebook.com/letscolourhu) ismertetik. Újdonság lesz, hogy a településeket lélekszámuk szerint kategóriákba sorolják, és külön pályázatot hirdetnek a designereknek – amatőr tehetségeknek vagy profiknak egyaránt – hogy színeket álmodjanak egy bizonyos helyszínre. Amíg a közösségi pályázat keretében bemutatott és megvalósításra kerülő projektek lényege, hogy a helyszín, az “ügy”, a közösségi összefogás kerüljön előtérbe, addig a “Designer” pályázatban maga a festendő alkotás áll a középpontban. Éppen ezért a “Designer” pályázat indulóit kizárólag az alkotás alapján versenyeztetik. Konkrét, méretében és elhelyezkedésében előre definiált felületet bocsátunk a pályázók rendelkezésére - mindenki ugyanarra a felületre tervezi tehát az alkotást. A helyszín, illetve a falfelület pedig nem más, mint a Millenáris C bejáratának átriumos, közel 250 nm-es falfelülete, amelyen legalább 1 évig megtekinthető lesz majd a nyár folyamán, a győztes által létrehozott alkotás. A “Designer” kategória győztesét nem a nagyközönség, hanem egy zsűri választja majd ki.
A Let's Colour Egyesület azért alakult, hogy emlékeztesse az embereket a színeknek az életünkben betöltött fontos szerepére. Egy jól megválasztott szín nem egyszerűen szép, hanem hangulatot teremt: nyugalmat, vitalitást vagy éppen izgalmat sugároz. Az egyesület küldetése épp ezért az, hogy az embereknek a színek használatával segítsen felfedezni az otthonukban és a közösségi tereikben rejlő potenciált.
A Let’s Colour projekt, a Dulux-szal karöltve ezt a misszióját a világ számos pontján teljesítette már – a festés egyszerű aktusával, a közösségek összefogásával a régit újjá, az elfeledettet színessé varázsolta. A már megvalósult és – a magyarországi pályázaton indulók számára inspirációként ajánlott - kiemelkedő projektek közé tartozik az indiai Radzsasztán helyi hagyományokat alapul vevő közösségi kifestése, amely színorgiát teremtett a szürke városból. Egy másik emlékezetes projekt Rio de Janeiro egyik negyedének az újrafestése volt, amelynek eredményeképpen a városrész ma trópusi színekben pompázik. A projekt világhódító útjára indulása (2010. március) óta 20 országban, 100-nál több festési esemény valósult meg, melyek keretében közel 210.000 liter festék került felhasználásra.
Nagy Gergely, a Let's Colour Egyesület alelnöke és szóvivője elmondta: „Színeket és közösségeket teremtünk, ez a küldetésünk. Hatalmas büszkeséget érzünk, amiért annyi embert ragadott meg ez a kezdeményezés 2011-ben. Célunk továbbra is változatlan: színt vinni az emberek életébe. Színessé szeretnénk varázsolni a közösségek által nap, mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről, vagy akár egy elhanyagolt, lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről. Mi adjuk a festéket és a profi látványt, a pályázók biztosítják a felületet és a közösséget, amely élhetőbbé teszi majd saját környezetét. Felhívjuk a tavaly kiváló pályázattal jelentkezőket, hogy próbálják meg idén is: a színek újra összehozhatnak minket. Tiszta versengést és színes falakat kívánunk mindenkinek!.”





Hozzászólások