Pert indított egy helyi közkönyvtár építésze és kivitelezője ellen Florida államban annak a fiatal nőnek a családja, akit 2008-ban a kölcsönkönyvek visszavitele közben megerőszakolt és bántalmazott egy férfi. A nő agysérülést szenvedett, megvakult és azóta képtelen önmaga ellátására. Családja úgy látja: az, hogy az eset megtörténhetett, a könyvtár tervezőjének és kivitelezőjének hibája is.

2008 áprilisában a floridai Brandonban az akkor 17 éves diáklány zárás után vissza vitte könyvtári könyveit az erre kialakított, zárható könyvtári dobozhoz; ehhez azonban ki kellett szállnia az autóból és az épület egy gyéren megvilágított beugrójába sétálnia. Itt támadt rá Kendrick Morris, akit utóbb több rendbeli szexuális zaklatásért és emberrablásért állítottak bíróság elé. A fiatal lány maradandó sérüléseket szenvedett a támadás közben; megvakult és azóta képtelen enni, felállni vagy járni segítség nélkül. Családjának keresete szerint „a hanyag tervezés és kivitelezés” eredménye, hogy az épület potenciális veszélyforrás, ezért beperelték a tervező FleischmanGarcia építészirodát és a kivitelezésért felelős Angle & Schmid Inc. céget.
A Bloomingdale Regionális Közkönyvtár 2005-ben készült el; két évre rá Hillsborough megye nívódíjjal ismerte el. A Tampa Bay Online kérdésére a kivitelező képviselője tagadta felelősségét, mondván: ők a tervek szerint valósították meg az épületet, nem bírálhatták azokat felül. Az építészirodát a lap nem tudta elérni. A kereset egyébként 15-15 ezer dollárnak megfelelő kártérítést vár mindkét cégtől.






Hozzászólások