A Remény Alapítvány a Daganatos Gyermekekért és a McCann Erickson Budapest „Veled vagyok” című kezdeményezésében beteg gyerekeknek gyűjtenek jókívánságokat, a projektet pedig egy különleges mesekönyvvel szeretnék teljessé tenni: ennek az összeállításához kérik meseírók, költők, ifjúsági szerzők, illetve grafikusművészek és illusztrátorok segítségét.

A „Veled vagyok” projekt szervezői eddig gyógyító üzeneteket és jókívánságokat gyűjtöttek különféle internetes közösségi oldalakon, amelyekből mostanáig összesen több mint 35.000 érkezett. A mesekönyvet a gyerekek lelkét értő alkotók pozitív töltetű meséiből és illusztrációiból állítják majd össze, az alkotások elkészítéséhez pedig kreatív szakemberek segítségét kérik.
A tervek szerint a könyv kiadása többféleképpen segítheti a rákos gyerekek gyógyulását:
- • a könyvek árusításából származó teljes bevételt a Remény Alapítvány kapja
- • az eredeti illusztrációkat és kéziratokat elárverezik és a bevételt a is az alapítvány kapja
- • a beteg gyerekeket megajándékozzák a könyv személyre szabott, egyedi példányával és a kedvenc mesekaraktereik, szerzőik jókívánságaival
A könyvet interneten lehet majd megrendelni.

A mesekönyv (antológia) koncepciója a szervezők szavaival:
"Nincs szigorúan vett irányvonal, csak reményt adni, jókedvet szeretnénk szerezni vele, erőt önteni a gyerekekbe, és persze a könyvet megvásárló, azaz adományozó, tágabb közönséget sem szeretnénk elijeszteni. Az alapvető üzenet azért egyszerűen megfogalmazható: VELED VAGYUNK"
Mit kérnek a grafikusoktól és szerzőktől?
"Korábban még nem publikált – esetleg már meglévő – grafikát, rajzot, illusztrációt, illetve verset, rövid novellát vagy mesét, amelyet a könyvben közreadhatunk."
Az illusztrátorok számára fontos tudnivalók:
- • "amennyiben párban dolgozik egy szerzővel, úgy egy, a könyv koncepciójába illő (VELED VAGYUNK) illusztrációt kérünk a közös műhöz
- • ha pedig nem, akkor egy nagyobb szabású, szövegtől független, pozitív, inspiráló illusztrációt, amelynek főszereplője a gyerekek által már korábbi művekből ismert karakter (ha létezik ilyen)
- • szívesen vennénk, ha a mű speciálisan ebbe a könyvbe készülne, de eddig már létező műnek is örülünk
- • egyetlenegy 1/1-es, vagy annál kisebb rajzot szeretnénk (170 x 210 mm)"
A szerzők számára fontos tudnivalók:
- • "amennyiben párban dolgozik egy illusztrátorral, úgy egy, a könyv koncepciójába illő (VELED VAGYUNK) rövid mesét, néhány soros verset kérünk a közös műhöz
- • a könyv alapkoncepciójához illeszkedő mesék, versek, novellák, akár már „létező” szereplőket használva (ezeket szeretnénk kéziratban megkapni, hogy késôbb elárverezhessük)"
Technikai specifikációk:
- • 4 szín
- • méret: 170 mm x 210 mm
Határidő: 2011. szeptember 20

Fontos: "a könyv összeállításán, megtervezésén, kiadásán és legyártásán minden résztvevő – köztük a McCann Erickson is – pro bono alapon, meggyőződésből, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, vagy éppen saját forrásokat feláldozva dolgozik. Sajnos az alkotásokért sem tudunk tiszteletdíjat fizetni, noha azok nélkül ez a projekt nyilvánvalóan sosem valósulhatna meg. Nagyon köszönjük, ha ennek ellenére is hajlandó a gyerekeknek segíteni!"
Néhány alkotó, akik már igent mondtak a szervezők felkérésére – a teljesség igénye nélkül:
- • Írók: Finy Petra, Both Gabi, Lackfi János, Vörös István, K. László Szilvia
- • Illusztrátorok: Takács Mari, Keszeg Ágnes, Gyöngyösi Adrienn, Molnár Jacqueline, Maros Krisztina
További információk a projektről:
Forrás: sajtóközlemény






Hozzászólások